Hamarosan utalják a Bethlen-támogatást

Szeptember második felében megkapják a szlovákiai magyar iskolákba és óvodákba járó gyerekek szülei az oktatási-nevelési támogatásokat, amit a magyarországi Bethlen Gábor Alap folyósít minden évben a Szülőföldön magyarul program keretében.

bethlen

Idén is a megszokott időben kaphatják meg a Bethlen-támogatást a szülők. A támogatásban minden olyan pályázó gyermek részesülhet, aki magyar tannyelvű óvodát, alap- és középiskolát látogat Szlovákiában. Az ösztöndíj összege 22.400 forint, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 70 eurónak felel meg.

Fekete Irén, a pályázatot nálunk lebonyolító Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) alelnöke lapunknak elmondta, szeptember második felében utalják a támogatásokat. Pontos dátumot egyelőre nem kívánt mondani, azt azonban leszögezte, a hónap végéig minden jogosult hozzáférhet az oktatási-nevelési támogatáshoz. A nyertes pályázóknak az OTP-ben vezetett bankszámlájukra érkezik meg az összeg, akik viszont a pályázat benyújtásáig nem nyitottak számlát az OTP Bankban, valamelyik bankfiókban, készpénzben vehetik fel az ösztöndíjat.

Fekete Irén elmondta, az oktatási-nevelési támogatásokkal egyidőben kerülnek kifizetésre a hallgatói támogatások is, melyre ugyancsak a Szülőföldön magyarul program keretében lehetett pályázni idén március közepéig. A 2800 forint összegű támogatásban olyan nappali tagozatos főiskolások és egyetemisták részesülhetnek, aki Szlovákiában működő felsőoktatási intézményben alap- vagy magiszteri tanulmányaikat legalább részben magyar nyelven folytatják.

(cs)

(Cikkünk a Delta szeptember 4-i számában jelent meg.)

Top