Április végére kell befejezni a bátorkeszi tájház felújítását

Bátorkeszi. A hét éve működő Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás célja a település történetéhez kapcsolódó tárgyak, dokumentumok, fotók gyűjtése, feldolgozása és bemutatása kiállítások, vagy kiadványok formájában. Az eltelt időszak alatt 15-20 ezer fotó és 6 ezer oldalnyi dokumentum lett digitalizálva, és több száz bútorhoz, használati tárgyhoz jutott a társulás közel 300 adakozó révén. Több időszaki kiállítást is rendeztek. 2016-ban jött az ötlet, hogy épületet kellene vásárolni, addigra ugyanis már nagyon sokan adományoztak régi használati eszközöket a társulásnak.

A kiválasztott épület megvásárlására még ugyanabban az évben hivatalos gyűjtés indult, és mintegy négyezer euró gyűlt össze téglajegyek árusításából, bálok bevételéből, ügyes kezű asszonyok kézműves-termékeinek árusításából. Jelentős összeggel járult hozzá az ingatlanvételhez a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. Zsok Gizella, a társaság elnöke hetilapunknak elmondta, társaságuk a szőnyi Kemence Egyesülettel közösen pályázott még 2018-ban az Interreg V-4 Szlovákia–Magyarország kisprojekt pályázatán, és nyert 50 ezer eurót, a kivitelezésre azonban mostanáig várni kellett. Az összegből 35 ezer jut a szőnyi és 15 ezer a bátorkeszi beruházásra. „Társulásunk az alapvető felújítási munkálatokat szeretné elvégezni az épületen. Azaz szigetelni a falakat, a gang teljes kibontásával és a hátsó traktus tetőzetének visszaállításával pedig eredteti állapotába hozni az épületet – mondta lapunknak Zsok Gizella. – Az épületben egy állandó falutörténeti kiállítás mellett rendezvényeknek is helyet adnánk. A munkák befejezésének határideje ez év április vége.” Ezenkívül rendbe kívánják hozni a nyári konyhát, a melléképületeket, az ólakat, amelyekben baromfit szeretnének tartani. A házhoz tartozó nagy kertbe pedig őshonos gyümölcsfákat szándékoznak ültetni, és azok terméseit a távolabbi jövőben feldolgozni lekvárnak, befőttnek.

A szőnyiek a parasztházukat bővítik egy kb. 100 négyzetméteres pajtával, hogy az év 12 hónapjában tudjanak rendezvényeket tartani és fogadni a vendégeiket. A Kemence Egyesület sokrétű tevékenységet folytat, klubokat működtet, különféle pályázatok segítségével munkalehetőséget nyújt korlátozott munkaképességű személyeknek, kézműves-termékeikkel részt vesznek különböző rendezvényeken.

Zsok Gizella Schmelczné Bajmóczi Ildikóval, a szőnyi társaság vezetőjével közösen bíznak abban, hogy az elkészült beruházásokat a határ mindkét oldalán – személyes jelenlét mellett, színvonalas ünnepséggel koronázhatják meg.

(miriák)
Zsok Gizella felvétele

Top