REAL-K

Fesztivállal indul a Lehár Nyár

Másfél ezer látogatót vár két hét múlva a Lehár gasztro-sör és zenefesztiválra a főszervező Lehár Ferenc Polgári Társulás. Június utolsó és július első napján fúvószenétől lesz hangos a városközpont, tuningautó kiállítás, tájékozódási akadályfutás és számos egyéb program mellett. Mindkét este koncertek lesznek a nagyszínpadon. A fesztivál egyben a Komáromi Nyár nyitóeseménye.

lehar_nyar

„Az idei év Lehár Ferenc halálának hetvenedik évfordulója jegyében telik, ezért döntöttünk a fesztivál megrendezése mellett. Akkor lesz ebből hagyomány, ha kellő érdeklődés mutatkozik” – mondta a múlt szerdai sajtótájékoztatón Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke.

A zeneszerző nevét viselő fesztivál június 30-án íjászbemutatóval kezdődik az Anglia-parkban délelőtt 10 órakor. A nap folyamán fellép Szabó Olivér Stand Up-os, irodalomterápia várja a csendesebb foglakozásokat kedvelőket a Zichy-pontban, elektromos autókat tekinthetnek meg a jövő technológiái iránt érdeklődők, gyereksarok nyílik, táncosok, mazsorettek hoznak jó hangulatot a Klapka-térre. A nagyszínpadon este hét órakor kezdődik a budapesti – nagymegyeri Bitango együttes koncertje.

Július 1-én 11 óra 30 perckor fúvószenével indul a program, azután ismét Szabó Olivér áll a közönség elé. Később szecessziós festőműhelybe várják a felnőtteket, közben Gizi bohóc szórakoztatja a gyermekeket. Délután háromkor a Kuttyomfitty Társulat lép fel, majd nyári móka kezdődik a Glamour zenekarral. Estefelé a fúvószenekarok a Concordia Vegyeskarral adnak koncertet. Utánuk pedig fergeteges hangulatot ígér a Tequila Show Band műsora. A hölgyek örömére mindkét napon női szépségsarok nyílik a Zichy-pontban.

Válogatott ételekről és italokról a Penita étterem gondoskodik, kézművesek kínálják majd portékáikat a város által is támogatott fesztiválon.

Július 8-tól azután minden vasárnap este 19 órai kezdettel a Klapka téren élvezhetik a nézők a 6. Lehár Nyár programjait; elsőként a Leslie Band fellépését. Július 15-én Gyurász Ilda és a Gold zenekar, 22-én Benes Ildikó és Pőthe István, 29-én az Elektron Band, augusztus 5-én Bernáth Tamás, augusztus 12-én a Stuttgartból érkező Mub’ Moso és barátai, augusztus 19-én a Glamour zenekar, augusztus 26-án pedig Miro Dvorský és Čeku állnak majd a közönség elé.

(báj)

Kapcsolódó cikkünk:

Szintet lépett a Komármi Nyár

Top