Szintet lépett a Komáromi Nyár

Múlt szerdán kiderült, mit csinálunk majd az idén nyáron. Kovács Dávid, az idegenforgalmi bizottság elnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája és a társszervezők ismertették a IV. Komáromi Nyár programját.

knSummer

Komolyzene, dzsessz és pop ugyanúgy szerepelnek a kínálatban, mint családi fesztivál, gyermekprogramok és elegáns borestek. Ráadásul Komáromba érkezik Magyarország legnagyobb ugrálóvára. Napsütötte téren, bástyafalak hűvösében és vízparton egyaránt lesz műsor. Minden hétvégére jut program bőven.

Július 7-én, szombaton este fél nyolckor Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, Magyarország legnépszerűbb big bandja adják meg a IV. Komáromi Nyár alaphangját, a Jazz és bor a bástyák alatt című rendezvény keretében a VI-os bástya felújított nyári teraszán – amint arról Ferenczi Zsolt szervező beszámolt. Megtudtuk, július 14-én Bereczky Zoltán lép fel a Tiszti pavilon udvarában, 21-én a komáromi animátoroké lesz a terep. Augusztus 4-én, szombaton a Swingless Junior Big Band, 11-én Horváth Tamás, 18-án a Jazz Eldorado lépnek ott színpadra. A zene mellett attrakciók, ugrálóvár, arcfestés várják a családokat 16 és 18 óra között, azután kezdődnek a koncertek.

SONY DSC

Augusztus 25-én pedig a székesfehérvári Peet Project, Ferencz Péter hegedűs, zeneszerző, zenei producer együttese ad ismét dzsesszt a bor mellé a VI-os bástya nyári teraszán.

Új kezekbe került a Lake Up. A 3 napos Holt-Vág-parti fesztiválra, amely július 26-án, csütörtökön kezdődik és 28-án, szombaton ér majd véget, Ján Bottyán hívta meg az érdeklődőket. Elmondta, naponta 18 órakor kezdődnek majd Kállay Saunders, a Desmod, a Bëlga, az EKG, Kis Grófo, Pápai Joci, Kasza Tibi, a Children of Distance, Zoltán Erika, Geszti Péter, Kali és az Animal Cannibals koncertjei és 5 DJ is fellép. A koncertek előtt a családoké lesz a vízpart. Csütörtökön délután fél háromtól este fél hatig, pénteken és szombaton pedig 9 és 17 óra között szerveznek számukra rengeteg programot: jön Rubint Réka, lesz profi Cross Fit pálya, hőlégballon, mega ugrálóvár és még vagy tízféle attrakció. Lehet majd sátrazni, őrzött sátortáborban, és helyben készítenek reggelit, ebédet és vacsorát.

Minden nyári vasárnap este a Lehár Nyár rendezvénysorozata várja az érdeklődőket a Klapka térre – mondta el Klemen Terézia, a Lehár Polgári Társulás elnöke, főszervező. Az idei szezont a Lehár Gasztro Sör- és Zenefesztivál vezeti be. Június 30-án és július 1-én, szombaton és vasárnap a családoké lesz a belváros, száz programmal. A nagyszínpad a Klapka téren áll majd, ahol szombaton este hétkor a Bitango együttes, másnap ugyanakkor a Tequila Show Band szórakoztatja majd a közönséget. A 6. Lehár Nyár vasárnapi koncertjeit Miroslav Dvorský és Čeku fellépése zárja augusztus 26-án.

SONY DSC

Varga Anna, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatónője a XXI. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusokat ajánlotta, melyek művészeti vezetője Török Ferenc. A záróhangversenyek augusztus elején lesznek. 3-án 19 órai kezdettel zongorahangverseny kezdődik a Duna Menti Múzeumban, másnap a kamarazenei záróhangverseny este hét órakor kezdődik a Tiszti pavilonban.

Július 21-én, szombaton délelőtt Józsa Lajos szervezi meg a veterán és érdekes járművek találkozóját a Vág-parton álló csárdánál. Egy útvonalat is ajánl majd a sofőröknek, melyen tehetnek egy kört a városban. Aznap délután az animátorok a Klapka téren adnak majd műsort. Jana Aradská szervező elmondta, Angyal László énekes, a Superstar indulója is fellép a délután folyamán.

A Komáromi Nyár állandó támogatója Komárom városa. Keszegh Béla alpolgármester üdvözölte a találkozón, hogy ennyire egymásba fonódnak a nyári programok. Úgy fogalmazott, hogy izgalmas lehet az idei nyár. „Örülök, hogy emelték a színvonalat, és hogy újdonságokat is hoznak. A város 10 ezer eurót biztosít a programokra a kulturális és az idegenforgalmi alapból. Továbbá megfelelő körülményeket biztosít a rendezvényeknek a szúnyogirtástól kezdve, a tisztaságon keresztül, a közbiztonság megteremtéséig. És a város nemcsak támogatja, ott is lesz a rendezvényeken. Úgy tűnik, minden esetben szintet léptek a Komáromi Nyár műsorai” – mondta végül Keszegh Béla.

Bárány János

Top