Tóth Erzsébet ismét válogatott

Ismét válogatott Tóth Erzsébet, a Zlín átlövője, akinek Csallóközaranyosról indult a pályafutása. Itt ismerkedett meg a kézilabdázás ábécéjével Fábián Ferenc és Tóth Károly kezei alatt. „Böbe”, ahogy szülőfalujában szólítják, ötször volt Szlovákia legjobb kézilabdázója.

A régebbi időkben az egyik alapembernek számított a szlovák női kézilabda válogatottban. A mostani újabb szereplés óriási motivációt jelenthet a 36 éves kézilabdázó számára. Egyben nem kis lehetőség arra, hogy egy esetleges jó Eb teljesítmény után külföldi klubok is felfigyeljenek Böbére, ugyanis Erzsébet nem titkolt szándéka: külföldön szeretné kamatoztatni eddig megszerzett tudását, és még egy-két évig valamelyik országban játszani. A jó testi adottságokkal rendelkező 178 cm magas, 69 kg súlyú játékos valójában univerzális átlövő.

tothova
A pályafutása, amint már említettük Aranyoson kezdődött 1994-ben, majd két év után már a ZVL Prešov csapatát erősítette. Ezután egy tízéves időszak következett a Iuventa Michalovce csapatánál, amellyel többször szerzett bajnoki címet. Utána egy kis rövid kitérő Debrecenbe, majd újra a nagymihályi csapat. A folytatásban a vágsellyei és a bánovcei csapatban játszott, mígnem 2011-ben átrándult Csehországba, ahol először a Sokol Poruba csapatában ontotta a gólokat, majd három évi játék után a HC Zlín átlövője lett. Jelenleg is ebben a csapatban játszik. A válogatottban 90 mérkőzésen 432 gólt szerzett, ami azért figyelemreméltó teljesítmény. Háromszor volt bajnokcsapat tagja (2003, 2006, 2007), és ötször Szlovákia legjobb kézilabdázónője (2003,2004, 2005, 2010 és 2011).

-pint-

Top