Már ingyenesek a városi buszok

Komárom. Január elseje óta mindenki ingyen utazhat a városi buszokon. A díjmentes tömegközlekedés bevezetéséről tavaly ősszel döntöttek a képviselők.

Október végén különösebb vita nélkül hagyták jóvá a képviselők, hogy Szlovákiában elsőként teljesen ingyenessé váljon a tömegközlekedés Komáromban. A városvezetés azzal indokolta a lépést, hogy évről évre kevesebb az utas a helyi buszokon, aminek következménye, hogy a városnak egyre több pénzzel kellett támogatni a tömegközlekedés fenntartását, hiszen a buszjegyek eladásából származó bevétel fokozatosan csökkent. 2018-ban 220 ezer jegyet váltottak a városi buszokra, ami 60 ezerrel kevesebb, mint a 2014-es adat. Tavalyelőtt nem egész 40 ezer euró folyt be a jegyeladásból, miközben a tömegközlekedés fenntartása összesen 256 ezer euróba került az önkormányzatnak. Vagyis a város már eddig is komoly mínusszal működtette a buszokat, hiszen 2018-ban 216 ezer eurónyi városi pénzt fordított erre.

„A jegybevétel a komáromi tömegközlekedésre fordított összegnek csak a 10 százalékát fedezte, így a városi kassza szempontjából nem akkora érvágás az ingyenesség bevezetése. Ezzel ugyanakkor elérhetjük, hogy ne csökkenjen tovább az utasszám, jóval többen járjanak busszal és hagyják otthon az autójukat. Ez az életkörnyezet javítását eredményezi majd, ráadásul a szociálisan hátrányosabb rétegeknek is segítünk“ – érvelt a lépés mellett Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

varosi_busz_komarom

A vonatkozó határozat elfogadásakor még nem lehetett tudni, pontosan mikortól lesz díjmentes a városi buszok használata, végül a lehető leghamarabb, már január elejétől bevezették az intézkedést. Több utas is meglepve tapasztalta a napokban, hogy már nem kell jegyet váltania, ingyen utazhat. Varga Tamás alpolgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, hamarosan egy kampányt indítanak, mellyel az ingyenes tömegközlekedést népszerűsítik majd. Ugyanakkor a város szeretné számon tartani, hogy hányan utaznak majd a buszokon, hogy aztán megfelelő adatok birtokában tudják értékelni a lépés eredményeit. „Felmerült az a lehetőség is, hogy 0 eurós jegye­ket adunk ki, ám ezt elvetettük, mivel feleslegesen lassítaná a felszállás menetét. Ehelyett inkább szenzoros utasszámlálót szerelnek fel a buszokra, mely automatikusan méri, hogy hányan szállnak fel“ – mondta el kérdésünkre az alpolgármester, hozzátéve, legkésőbb tavasszal felszerelik ezeket.

Varga Tamás hangsúlyozta, mostantól a városi buszokon mindenki ingyen utazhat, gyerekek, felnőttek, idősek egyaránt, és nemcsak komáromiak, hanem bárki, akár a külföldi turisták is. Kérdésünkre elmondta azt is, mivel a törvény erre lehetőséget ad, újabb egy évvel, 2020 végéig meghosszabbították a rendszeres helyi buszközlekedés üzemeltetéséről szóló szerződést a szolgáltató Arriva busztársasággal. Ugyanakkor hamarosan ismét meghirdetik a versenytárgyalást a városi buszközlekedés biztosítására, 10 éves időtartamra. Erre tavaly is sor került, 5 évre: akkor csak az Arriva jelentkezett, ám a város leállította a közbeszerzést, mivel sokallta az árajánlatot. A 10 éves időtartam esetén azonban jó eséllyel előnyösebb árat kínál majd a majdani nyertes közlekedési vállalat.

(csaba)

Kapcsolódó cikkeink:

Ingyenes lesz a tömegközlekedés Komáromban

Évértékelő Komárom polgármesterével

Jöhet a 4-es busz Komáromban

Top