Stubendek: konkrét eredményeket várok

Egy éve lépett hivatalba Komárom új vezetése. Azóta több területen is történtek pozitív változások, például a turizmusfejlesztésben vagy a komáromi vízműnél. Ha azonban a városi hivatal átszervezését nézzük, egyelőre kérdéses, meghozza-e a várt eredményeket, a munkahelyteremtés és sikeres pályázatok terén pedig sok kritika éri a városvezetést. De hogyan látja a helyzetet Stubendek László polgármester? Mire számít 2016-ban? Nagyinterjú.

Egy éve vette át Komárom irányítását. Hogyan értékeli az eltelt időszakot?

Két részre bontanám a választ. Az eredményeket nézhetjük abszolút mértékben, és viszonyítva ahhoz képest, hogy milyen állapotban vettük át a várost, mert ehhez mérhető az előrelépés, és hogy mit sikerült elérni.

Miért? Csontvázak potyogtak a szekrényből?

Hát, ha csak az év eleji KOMVaK-ügyre gondolunk, leszögezhetjük, hogy akadt bőven váratlan meglepetés. De nyakunkba szakadtak a kaszárnya tetőfelújításával kapcsolatos közbeszerzés problémái, vagy a folyamatban lévő bírósági ügyek. Itt már leosztott lapokból kellett jól játszani. Komáromon az elmúlt két évtized öröksége is rajta ül, amiben a legsúlyosabb teher az elmulasztott gazdasági lehetőségek mellett a lakosok bizalomvesztése. Ezek után érthető, hogy azonnali és látványos megoldásokat várnak, azonban ha a tűzoltásra kell figyelni, nehezebb nekilátni az építkezésnek.

Mégis, mit sikerült elérni?

Határozott szándékom volt, hogy az első évben fektessük le a hosszú távú fejlődés alapjait, vállalva akár azt is, hogy a tapintható eredmények csak később érnek be. Csak szilárd alapokra lehet építkezni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy látható eredmények is akadnak bőven. Vessünk csak egy pillantást a belvárosi parkokra, vagy több kisebb-nagyobb fejlesztésre, mint az új parkolók, a megújult Polgár utca, vagy az újonnan kihelyezett kukatárolók. Vannak más jellegű eredmények is, gondoljunk csak a Komáromi Napokra, amely a hosszú mélyrepülés után visszanyerte fényét, illetve a többi rendezvényre, fesztiválra, vagy városunk idei 750. születésnapjának megünneplésére. És ahogy említettem, több olyan dolgot sikerült útnak indítani, aminek az eredménye később lesz látható, de meghatározóak Komárom fejlődésében.

Például?

Ide sorolnám a hivatali struktúra átalakítását. Ezzel kapcsolatosan nem volt minden hibátlan, de el kell mondani, hogy elődeim hosszú évekig nem mertek ehhez határozottan hozzányúlni, az eredmény pedig egy túlnőtt, lomha hivatal lett. Voltak olyan posztok, amelyek 12 éve nem voltak megversenyeztetve. Márpedig enélkül elmarad az elszámolás, az új tervek felvázolása és az állandó hajtóerő. Hasonló alap a turizmus fejlesztése, ami még korántsem befejezett. Fontosnak tartom azt is, hogy szakítottunk a korábbi látásmóddal, amely a civil városépítőket kibiceknek, vagy épp álcázott haszonhajhászoknak tekintette. A civilekre, a tenni akaró lakosokra partnerként tekintünk, nélkülük nem fog menni Komárom felvirágoztatása.

SAMSUNG CSC

A legtöbben azonban munkahelyeket szeretnének.

A város gazdasági megerősítése kulcskérdés, mert ez adhat megoldást a belvárosi élet élénkülésére, a sportklubjainknak, rendezvényszervezőknek kínálkozó erősebb szponzori háttérre. Látni kell, hogy nem a mostani kalács elosztásán kell veszekednünk, hanem nagyobb kalácsot sütni. A munkahelyteremtés kiemelt téma, de nem egy-két napos feladat. Számtalan tárgyalás és kopogtatás eredményéből lehet valami. Amikor átvettem a város irányítását, és tárgyalásokat kezdeményeztünk befektetőkkel, hidegzuhanyként ért, hogy még egy pár oldalas gazdasági brosúra sem volt a városról. Ennyire az alapoktól kellett kezdenünk! Színvonalas, többnyelvű anyagokat készítettünk a potenciális befektetőknek, sok hazai és külföldi tárgyaláson vagyunk túl. Vannak ígéretes visszajelzések is, de ebben a szakaszban óvatosan kezeljük ezeket, és figyelünk az érdeklődő igényeire.

Mivel tudja megszólítani Komárom a munkahelyteremtő beruházókat?

Hatalmas a tolongás minden befektetőért, és ugye nem árulok el nagy titkot, hogy a kormány nem a déli határ menti városokért aggódik a leginkább. Ráadásul, a támogatási rendszer is aránytalan, ami torzítja a versenyt. Volt olyan érdeklődő, aki jelezte, hogy Kelet-Szlovákiában egy euróért kínáltak fel neki egy kész csarnokot egy új ipari parkban, minden közművesítéssel előkészítve. Erre nehéz rálicitálni, és a város vagyonát, telkeit sem szabad kapkodva elherdálnunk. De vannak olyanok, akik mégis inkább hozzánk jönnének.

Miért?

Komárom földrajzi elhelyezkedése ideális. Vannak, akiket a három főváros közelsége vagy a közeli autópálya szólít meg. Akadt olyan külföldi érdeklődő, aki a térképen egy Duna parti várost keresett, mert hajós szállításra van szüksége. Jól képzett a munkaerő, komoly ipari hagyományokkal és nyelvismerettel, amivel Európa egy jelentős része megszólítható. És a lemaradásunk időnként előny, mivel itt van elérhető munkaerő. A szomszédos járásokban bizonyos gyártási folyamatokra már nem találnak embert. Komárom egy ideális hely, nagy kár, hogy a korábbi évtizedekben lemaradtunk a nagy befektetési hullámokról, ipari parkok támogatott létrehozásáról, most pedig a legkeményebb küzdelembe, vért izzadva kell beszállnunk a befektetők megszólításáért.

Sokan a pályázati források kiaknázásától várnak előrelépést, de eddig nem sok eredményről lehetett hallani e téren.
Itt is óriási a lemaradásunk. Nézzünk körbe csak a járás településein, milyen állapotban vannak az ottani iskolák vagy más épületek. De a hivatali struktúrában most már van olyan fiatal, bizonyítani akaró munkaerő, akinek az elsődleges feladata a pályázati kiírások figyelése. Korábban ilyen hivatalnok nem létezett. Ismerjük a pályázati folyamatok időnként kusza világát, ehhez kell igazítani a stratégiánkat, próbálkozni és próbálkozni. Úgy fogalmaznék, hogy mindenre tüzelünk. Hiszem azt, hogy a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét.

Említette a turizmus fellendítését, gyakran elhangzik, ez Komárom és a régió egyik kitörési pontja lehet.

A turizmus valóban egy óriási lehetőség, egyszerre teremt munkahelyet és igényli a város szépítését. A turizmus fejlesztése ugyanúgy következetes, hangya munkát igényel. Például, ha a fürdőt fokozatosan fejlesztettük volna az elmúlt években, most nem kéne ilyen hátrányból indulni. De idén felkerültünk a térképre azzal, hogy megalapítottunk a Dunamente TDM-et, amivel már konkrét pénzcsomagot tudunk lehívni az ágazat felkarolására. Jól meg van ágyazva a kerékpáros turizmusnak is, mindenki érzékelheti a gyarapodó bringás látogatók számát. A Dunán érkezőket személyesen szólítjuk meg, már a hajókon ott vannak a Komárommal kapcsolatos szórólapok, melyek tavaly készültek el.

Mikorra érhet be ennek gyümölcse?

Három dolgot kiemelnék, hogy az eredményeket mihamarabb láthassuk. Vissza kell szereznünk a komáromi lakosok hitét és bizalmát, mivel ha mi nem hiszünk városunkban, úgy nehéz másokat megszólítani, hogy ide érdemes eljönnie. Nézzük meg, hogy a sikeres turistarégiókban milyen szeretettel beszélnek a saját szülőhelyükről, nálunk pedig a helyi vendéglátóhelyeken nagyítóval kell keresni egy helyi ételt vagy egy helyi borász italát. Pedig én úgy gondolom, hogy nincs ezen a téren mit szégyellnünk. Másodsorban, ráncba kellett kapni a belvárost, hiszen az ide érkezők erről alkotnak véleményt. Ezért volt fontos szinte az összes belvárosi park rendbe tétele. De a város feladata elsősorban az lehet, hogy kialakítja a lehetőségeket, amire aztán a vállalkozásoknak lesz lehetőségük csatlakozni. Szoros együttműködésre van szükség. Harmadrészt meg kellett várnunk a vártető felújítását, s a következő szezonban már be tudjuk kapcsolni az Öreg- és Újvárat városunk vérkeringésébe. Első lépésként a Városi Rendőrséget költöztetném a falak mögé. És meg kell ismertetni a komáromiakkal is az örökségüket, szeretném, ha a jövőben a lakosok ingyen belépőjegyet kapnának, amennyiben hoznak magukkal még egy embert.

SAMSUNG CSC

KOMVaK. A vízmű körül igencsak paprikás volt a hangulat 2015 elején. Hogyan látja az azóta történteket, mit sikerült tenni?

Nagyon konkrét lépéseket, olyan területeken, ahol hosszú évekig nem volt semmi elmozdulás. Új alapszabálya van a vállalatnak, megújult az igazgatótanács, egy új irányvonal szerint kezelik az ügyeket. A képviselőket a legrészletesebb információval láttuk el. Fontos elmozdulás, hogy felszámoltuk a cég és a város közti állandó civakodást, az új vezetéssel együttműködő a munka. Számos területen lezajlott az új közbeszerzés, amivel már most nagy összegeket spóroltak. Sok esetben 30 százalékot sikerült megspórolni, de például az új könyvvizsgáló cég 55 százalékkal olcsóbban végzi el a munkát. De hajtjuk az új vezetőséget, hogy a jelzálogra, amivel a cég vagyonát terhelték, mihamarabb találjon megnyugtató megoldást, hiszen Komárom vízvagyona nem lehet spekuláció tárgya.

Mi várható 2016-ban a vízműnél?

Meggyőződésem, hogy felelős gazdálkodással a cég olyan működési modellre tud lépni, amivel a város lakosait tudja gazdagítani. Egy év alatt az eddig bebetonozottnak látszó rossz alapokat sikerült lebontani, és újrakezdeni az építkezést. Remélem, ugyanilyen tempóban és eredményekkel folytatódik a munka.

Ugorjunk vissza a városi hivatal átszervezéséhez. Kritikusok szerint lassan, néha átláthatatlanul zajlott az átalakítás, és nem szakmai szempontok, hanem háttérkapcsolatok döntöttek egy-két funkció betöltésekor.

A túlnőtt Városi Hivatalt racionalizálni kellett. Bírálatok és bírálók mindig vannak, mivel egy vezetőcsere mindig érdekeket sért, és minden változásnak vannak hullámai. Meglepő volt számomra, hogy voltak olyan pályáztatott helyek, ahova lasszóval is alig sikerült jelentkezőt találni. A személyek kiválasztása alapos megfontolás után történt, s meggyőződésem, hogy megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyekre. Elégedett vagyok a munkájukkal. Azt el tudom fogadni, hogy néha a folyamat gördülékenyebb lehetett volna, ami számunkra is fontos tanulság, ugyanakkor egy begyöpösödött rendszerhez nyúltunk hozzá. És az előforduló súrlódások mellett egyet leszögezhetünk, hogy a legjobbat akartuk a városnak, és volt bátorságunk a személyi kérdésekhez hozzányúlni. Változást ígértünk, tartjuk a szavunkat. És itt jegyezzük meg: akik kritikát fogalmaztak meg a szakmaisággal kapcsolatban, a választások előtt olyan egyezséget kötöttek, amelyben előre, egyenként leosztották a posztokat a pártok között, benne a hivatal irányítását is, így teljesen mellőzve a lakosok akaratát és mindennemű szakmai szempontot. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.

Voltak olyan jelek, miszerint két alpolgármestere nem egy irányba húzza a szekeret. Mi a helyzet most?

Ezt én nem így látom. Bár tény, hogy Knirs Imre és Keszegh Béla két teljesen más személyiség, de az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a céljuk közös: építeni egy élhetőbb, prosperálóbb Komáromot. Szerintem az eltérő vélemények és javaslatok erősíthetik egymást, ha megfelelően kezeljük azokat. Sokszor egy diskurzus után találjuk meg a legjobb megoldást. Tiszteljük egymás álláspontját, ennek érvényesnek kell lenni nemcsak a vezetésben, a képviselőkkel szemben is. Mindkét alpolgármesternek más területről van olyan fontos tapasztalata, amire a városnak szüksége van.

SAMSUNG CSC

A testületben nem lehet ellenzék – nyilatkozta egy évvel ezelőtt. Ehhez képest úgy tűnik, lényeges szavazások alkalmával nincs egyetértés a testületben, sokszor a városvezetést általában támogató képviselők kisebbségbe szorulnak – legutóbb például a költségvetésről való szavazáskor.

Valóban nem lehet ellenzék, de azt el kell mondani, hogy a városban uralkodó pesszimizmus nagyrészt annak is köszönhető, hogy néhányan politikai megfontolásból hivatásuknak érzik, hogy bebizonyítsák: minden rossz, és ennek a hivatal, sőt, a polgármester az oka egy személyben. Mindezzel nem csak azt idézik elő, hogy esetleg engem kevesebben fognak szeretni, de azt is, hogy mindenki elégedetlen lesz mindenkivel, a várossal, és saját magával is. Hibátlanok persze nem vagyunk, de időnkét a van rajta sapka, nincs rajta sapka vicc jut az eszembe. Hogy van-e ellenzék a testületben, az egyes képviselőkön múlik. A városatyák nagy többsége valóban jót akar Komáromnak, csak másként látja a megoldásokat. Mi meghirdettünk egy programot, amit végig szeretnénk vinni. Ha például a költségvetés kapcsán ezt a többség másként látja, akkor biztosan majd a felelősséget is arányosan vállalják. Hogy konkrét legyek, szerintem nem a városi médiára, a Com-Mediára kellett volna 50 ezer eurós emelést javasolni, hanem inkább megtartani a sikeres lakótelep programot, ami véleményem szerint a lakosok széles körének érdekét szolgálta.

A városi médiánál a kiegyensúlyozottsággal is akadnak gondok.

Osztom ezt a nézetet. Fel fogjuk dobni a lehetőséget a képviselőknek mihamarabb, hogy változás történjen ott is, de erről ők döntenek. Talán az sem szerencsés, hogy egy pártfrakcióban dolgozó képviselő is érintett az ügyben, ezért a független vélemény-alkotással kapcsolatban lehetnek aggályaink. De a képviselők kezében a döntés kulcsa, és remélhetőleg előtte meghallgatják a komáromiak véleményét is, mert szerintem ott is egyértelmű az álláspont. Változás kell.

Öntől viszont többen nagyobb határozottságot várnának.

Mi tagadás, nem vagyok egy úthenger típus, de ezt végképp nem bánom. Szeretem az embereket figyelmesen meghallgatni, megérteni mások érveit, megfontoltan válaszolni. Számomra a város vezetése nem a szócsörtékről szól, hanem a felelős döntésről. Nem arról, hogy szajkózom a magamét, hanem, hogy meghallgatom a másikat. A vitashow-khoz edződött embereknek ez határozatlanságnak tűnhet, pedig szerintem csak egy más habitus. Ott viszont, ahol valóban szükség volt határozottságra, például a hivatal átalakításánál, ott vállaltam a konfliktusokat, amelyeket éveken át senki sem mert bevállalni. Úgy gondolom, hogy Komáromban meg kell honosítani egy magasabb szintű politikai és vitakultúrát, amely a közösségről, a fejlődésről, és nem egymás aprításáról szól. Ezért nem reagálok hangosan a kritikákra. Nem írom tele a Komáromi Lapokat az engem kritizálókat szidva, ahogy korábban egyébként gyakorlat volt. Nem folytatok boszorkányüldözést a korábbi tisztviselőkkel szemben, hátha rossz helyen írtak alá valamit. Végre meg akarom szüntetni a harci helyzetet Komáromban. Az építő kritikát elfogadom, sőt, égető szükség van érdemi diskurzusra, de különbséget kell tenni konstruktív és öncélú bírálatok közt. Engem lőhetnek, biztos vagyok a dolgomban, legfeljebb keletkezik plusz két ránc a homlokomon. De hiszem azt, hogy idővel az ember megérik a feladatra – köztük én is –, és mindenki rájön, hogy változtatni kell ezen a hozzáálláson, mert a választók akarata egyértelmű, ahogy az utóbbi választások tendenciája is mutatja.

Összességében mit várjanak a komáromiak a 2016-os évtől?

A munka folytatását, de abban bízom, hogy sokkal nagyobb fokozatra váltva. Felállt az új hivatal, az új vezetőktől konkrét eredményeket várok, és a kezdeti botlásokat nem szabad újra elkövetnünk. Én ehhez fogom keresni az együttműködést a lakosokkal és a képviselőkkel egyaránt. Alakuljanak bárhogy a parlamenti választások, minden komáromi képviselővel kész vagyok együttműködni, mert Komárom jövője közös ügyünk. Az ünnepek alatt mindenki feltöltődhetett családja körében, vágjunk hát bele a 2016-os évbe. Ehhez kívánok mindenkinek sok erőt és egészséget!


(csá)

Top