Közös projektekben gondolkodnak Szilason

Szilas. Tíz évvel ezelőtt, 2010 decemberében Tóth Péter személyében agilis polgármester került az alig 500 lakosú Szilas élére, ami megmutatkozik a község fejlődésén is. Ezt a lendületet szeretnék megtartani az elkövetkező években is.

„Idén több határon átnyúló pályázatba is bekapcsolódunk, mint kisközség, és ez mindenképpen pozitív dolog. Sőt, van olyan projekt is, amelybe Szlovákiából egyedüliként veszünk részt – tájékoztatta lapunkat Tóth Péter. – A Budapesti Tűzoltó Szövetséggel közös pályázatunk elsősorban árvízvédelmi feladatok ellátását, bemutatását célozza. A 48 ezer eurós pályázat keretében lehetőségünk nyílik egy 9 személyes kisbusz vásárlására is, önkéntes tűzoltóink pedig új felszerelésekkel gazdagodnak. Másik két pályázatunk Brüsszel felé irányul. Az egyikben a Budapesti Tűzoltó Szövetség, a Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Egyesület, Szatmárnémeti, valamint Szilas a partnerek. A tervezet lényege a közös vízi mentési gyakorlat a Tisza folyónál, az önkéntes tűzoltók továbbképzése a szlovák, a magyar és a román oldalon, továbbá különböző eszközök vásárlása. A másikban hét partner vesz részt: a Budapesti Tűzoltó Szövetség, a Magyar Vöröskereszt, a Hargita megyei tűzoltószervezet, Dubrovnik városa, a bolgár nemzeti önkéntes tűzoltó szervezet, a szlovén tűzoltószövetség és Szilas. Katasztrófavédelmi bemutatókon veszünk részt közösen, különböző helyszíneken. E két utóbbi pályázat időtartama 24 hónap.”

A közösségi rendezvényekkel kapcsolatban a polgármester egyelőre nem igazán tudott mit mondani. Ami biztos, hogy elhalasztják a februári hagyományos falusi disznóvágást. A korábbi években ugyancsak februárban megrendezett Kihívás Napja játékos sportvetélkedő, amelynek helyszíne a nagymegyeri termálfürdő, még függőben van. Amint a járványügyi előírások megengedik, szeretnék megvalósítani. Persze, tervezni kell, mert az élet nem állhat meg. Több építkezési telket is a fiatal családok rendelkezésére bocsátottak, a tervek szerint szeptemberre elkészül egy nyolccsaládos bérház is, mindezekkel is szeretnék támogatni a fiatalok letelepedését a községben. Említést érdemel még az internet-szolgáltatás korszerűsítése optikai hálózat által, amelyet az igénylő számára ingyenesen köt be a kivitelező.

„Jelenleg a túlélésre koncentrálunk, célunk a körülményekhez képest a lehető legjobban átvészelni ezt a remélhetőleg nem hosszú időszakot. Meglátjuk, hogy a koronavírus meddig és milyen mértékben szól bele a mindennapjainkba, közösségünk életébe. Nagymértékben ettől függ, hogy mi mindent sikerül idén megvalósítani ebben a kis faluban” – mutatott rá Tóth Péter.

-nt-

Kapcsolódó cikkeink:

Ifjúságfalva: családi házak építését szorgalmazzák
Félidőben: interjú Hetény polgármesterével
Félidőben: interjú Komárom polgármesterével
Félidőben: interjú Naszvad polgármesterével
Félidőben: interjú Izsa polgármesterével

Top