Komáromi sört főzhetnek a várban

Első körben a városi képviselők többsége támogatta azt a kérvényt, mely szerint egy nonprofit szervezet bérbe venné a komáromi Újvárban lévő kaszárnyaépület egyes helyiségeit abból a célból, hogy ott – a Kamarum vállalattal együttműködve – kézműves sörfőzdét építsen ki. Egyelőre csak a bérbeadás szándékát hagyták jóvá, a képviselők vélhetően szeptemberben mondják ki a végső szót.

A Stará pevnosť (Öreg erőd) nonprofit szervezet jelenleg is több helyiséget bérel a kaszárnyaépületben. Ezeket azzal a feltétellel bérli a várostól – mint tulajdonostól –, hogy a bérleti díj fejében felújítja az épületrészeket kívül-belül. Az épület kápolnarészét (a Lipót-kaputól balra, lásd fotónkat) 2017-ben 35 évre kapták bérbe, a külső felújítását gyakorlatilag befejezték, a belső terek felújítása és átalakítása is előrehaladott állapotban van. Ebben a részben információink szerint borozó, rendezvényterem is működik majd, továbbá magas komfortfokozatú szobákat alakítanak ki szállóvendégeknek. A kápolnarésztől a Lipót-kapu felé húzódó épületszárny emeleti részén is lesznek majd kiadó szobák, melyek alacsonyabb szintű kényelmet kínálnak – például kerékpáros turistáknak. A hajógyárban működő SaM vállalathoz köthető nonprofit szervezet korábban egy magánóvoda létesítését is kérvényezte a várban, az önkormányzat rá is bólintott a kért épületszárny bérbeadására, ám ezek a tervek végül kútba estek.

A nonprofit szervezet nemrégiben további helyiségek hosszú távú bérbevételét kérvényezte, összesen 533 négyeztméternyi területet érintően – nagyrészt a megújult kápolnarésztől a Lipót-kapu felé eső szárny földszinti részében. A kapcsolódó határozati javaslat szerint 35 évre bérelnék ki az épületrészt, abból a célból, hogy partnerükkel, a Kamarum Kft. vállalattal közösen felújítsák – természetesen a műemlékvédelmi szabályok betartásával –, majd ezt követően a cég, mely albérletbe kapná a szükséges helyiségeket, egy kis kézműves látványsörfőzdét indítson be a kaszárnyaépületben. A felújítás költségeit ezúttal is beszámolnák a bérleti díjba, mely számszerűleg évi 8 ezer euró lenne.

Klapka világos, Jókai félbarna?

Gyuricsek Attila, a Kamarum Kft. egyik tulajdonosa – a másikuk Kuzma György – megkeresésünkre elmondta, Kamarum – Komárom Városi Sörfőzde néven szeretnék beindítani kézműves söröket előállító üzemüket, melynek egyik márkája a Klapka névre keresztelt, pilzeni típusú 12-es világos sör lenne. Ezen kívül 4-5 további sörfajtát is főznének a kaszárnyaépületben, például 13-as barnasört és félbarnát is, belga típusú sört, ipát, gyümölcsös italt – a kínálatot fokozatosan bővítenék. Terveik szerint évente 500 hl sört állítanának elő, átlagosan heti egy alkalommal főznének – nyári időszakban ennél gyakrabban, függően a kereslettől.

Elmondta, 3-4 éve Sipula Szabolccsal fogtak bele a kézműves sörök készítésébe otthon, mostanra viszont már saját receptjeik vannak egy-egy típusra. Sörüket jó minőségű komáromi vízből főzik, ami különösen pilzeni sörök készítésére alkalmas. A lévai malátagyárban készül a sörmaláta, mégpedig elsősorban a környéken termesztett árpából, így elmondható, hogy a Kamarum sör valóban helyi-régiós termék lesz.

A beindítás után a várba látogató turistacsoportokat fogadnák a sörfőzdébe, de távlati tervük az, hogy bármikor szabadon bejöhessenek akár a komáromiak, vagy a szomszédos egyetem hallgatói, ha a vár falai mögött fogyasztanának el pár hideg italt – ehhez természetesen a város és várlátogatásokat lebonyolító Pro Castello Comaromienesi civil szervezet együttműködésére is szükség lenne.

A sörök mellett néhány más terméket is kínálnának majd ajándékcsomagolásban. Ezek és a sörök értékesítése egyúttal turisztikai célokat is szolgálna, hiszen a Klapka márkájú sör mellett a csomagolásokon és sörcímkéken a komáromi vár, a város neves személyiségei, továbbá a térség egy-egy további kulturális műemléke jelenne meg. A Komárom Városi Sörfőzde termékeit más helyi és környékbeli sörözőknek és vendéglátóhelyeknek is értékesítenék. Különböző rendezvények, például sörfesztivál szervezése is szerepel a terveikben.

Első körben jóváhagyva

A komáromi képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén megfogalmazódott néhány aggály is. Keszegh Margit képviselő kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kézműves sörfőzde jó helyen lesz-e a várban. Úgy vélte, túl közel helyezkedik majd el a hamarosan megépülő turisztikai fogadóközponthoz (erről bővebben keretes írásunkban olvashat, alább), és esetleg zavaróak lehetnek a sörfőzés nyomán keletkező szagok.

Gyuricsek Attila ennek kapcsán elmondta, a tervezett sörfőzde zárt rendszerű, továbbá szagszűrő berendezéssel lesz ellátva, a keletkező szagok egy csőrendszeren keresztül a kéményen keresztül távoznak majd. „Számtalan helyen jártam, ahol belvárosokban működtek hasonló kézműves sörfőzdék. Ugyanabban a helyiségben volt az étteremrész is, és ennek ellenére semmilyen módon nem voltak érezhetőek sörfőzéssel kapcsolatos kellemetlen szagok: sem a teremben, sem a kültérben“ – fűzte hozzá.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kiemelte, a Pro Castello Comaromiensi elfogadhatónak tartja a kézműves sörfőzde várba költözését. Egyúttal hangsúlyozta, a turizmus szempontjából előremutatónak tartja az elképzelést, továbbá a műemlékvédelem sem emelt kifogást.

A képviselők végül szűk többséggel – 14 igen szavazattal – jóváhagyták a bérbeadási szándékot. Ennél azonban több szavazat kell majd ahhoz, hogy végleg zöld utat kapjon a kézműves sörfőzde megépítése. Valószínűleg idén szeptemberben dől el a Kamarum sörök sorsa, legalábbis ami a kaszárnyában történő megtelepedést illeti.

Tavaly részletesen beszámoltunk arról, hogy két sikeres pályázatnak köszönhetően, összesen 1,6 millió eurós költséggel további felújítások várnak a kaszárnyaépületre. Egyrészt a kulturális minisztérium 450 ezer euróval támogatja, hogy a még hátralévő, Duna felőli épületszárny tetőzete is teljesen megújuljon – a város 172 ezer euróval járul hozzá a költségekhez. Ennek határideje 2022 vége.

Innen nyílik majd a fogadóközpont

Másrészt a város közel 850 ezer eurónyi támogatást nyert a Szlovákia–Magyarország határon átnyúló együttműködési program keretében. Ebből egy információs fogadóközpontot alakítanak ki a kaszárnyaépület már korábban megújult főkapuja mellett. Pénztárt alakítanak ki, ahol a várséták belépőjét lehet majd megváltani, lesz idegenvezetői iroda szuvenírekkel és turisztikai információs anyagokkal, továbbá toalettek a látogatók és a személyzet számára. Ezen kívül a kaszárnyaépület homlokzatát egy további szakaszon is felújítják – a főkaputól a kápolnarészig. Egyúttal egy trafóállomást létesítenek a főkapu közelében, továbbá lefektetik a fő villanyvezetékeket a központi erőd területén.

Ha már a kaszárnyaépületnél tartunk, három helyiséget a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesülete használ székhelyként, melyeket 4 évvel ezelőtt 25 évre ingyen kapott bérbe a várostól. Azóta ezeket felújították és egy kiállítást is berendeztek, mely a komáromi szekeresgazdák hagyatékát, hagyományos viseletét, életmódját mutatja be.

Csaba Ádám

1,6 millióból újul a komáromi vár
Nyári program borús időre
Megújult a kaszárnyakapu a várban
Huszárokkal és tankkal is találkozhatunk a várban

Top