Okosmegállók és új busz egymillióból

Sikeres volt az az 1 millió euró összértékű pályázat, melynek célja a környezetbarát, energiahatékony és az életminőség javítását szolgáló közlekedés erősítése a két Komáromban. Egy lépés az okos város felé.

Dél-Komárom városa, a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK), továbbá az észak-komáromi Comorra Servis járulékos szervezet a projekt résztvevői. Mivel a pályázat még akkor került benyújtásra, amikor Észak-Komárom a munkafelügyelet feketelistáján volt, azaz nem pályázhatott, hivatalosan nem a város, hanem a városi cég a projekt résztvevője. Valójában azonban a két Komárom közös pályázatáról van szó, amelynek kidolgozását és menedzselését a határon átnyúló projektekben jártas Pons Danubii EGTC vállalta fel. Mint kiderült, sikerrel, hiszen az 1 millió euró értékű fejlesztés elnyerte a kért támogatást. Az említett összegből 85 százalék uniós pénz (ERDF), 10 százalék állami társfinanszírozás és 5 százalék önrész.

Hamarosan – előreláthatólag a jövő év tavaszán – beindulhat az elektromos buszjárat a két Komárom között. Maga a busz vásárlása a legköltségesebb, 400 ezer euróba kerül. A kínai tulajdonú, egy éve a dél-komáromi ipari parkban gyárat nyitó BYD társaság 12 méteres, alacsonybelépésű, BYD K9U 12 LE típusú elektromos busza fog közlekedni Észak- és Dél-Komárom között. A járatot a projektben részt vevő magyarországi közlekedési vállalat üzemelteti majd.

A projekt érinti mindkét város buszpályaudvarát is. Észak-Komáromban a Kassai utcai épület bejáratát, a várótermet és a mosdókat újítják fel, de a pályaudvar külsejét is. A peronokat korszerűsítik, akadálymentesítik, beleértve a tetőzet és acélkonstrukció modernizálását is. Ezen túl az északi oldalon két buszmegálló újul meg, a volt Európa hotelnél, illetve a vele szembeni, a Stefánik parknál. Dél-Komáromban ugyancsak újjáépítenek 3 megállót.

tajekoztato_oszlop

Fontos és lényeges elem az is, hogy ezekbe a megállókba – és a két fő buszpályaudvarra – digitális okospaneleket helyeznek ki. Ezek az utasok tájékoztatására szolgálnak majd. Mutatják, mikor indul a busz, mi a célállomás, az adott megálló neve, mennyi a pontos idő. Sőt, a várakozók azt is megtudhatják, éppen merre jár a busz (GPS alapon). Ezen információkat és néhány más adatot egy mobil­applikáció segítségével is lehívhatják az emberek, melynek elkészítése ugyancsak része a fejlesztésnek.

Erősödjön a tömegközlekedés

Néhány részletről egyelőre nem született döntés, így arról sem, mennyibe kerül majd egy jegy a két Komárom közötti elektromos buszjáratra. Úgy tudjuk, egy dolog biztos: a díjszabás kedvezményes lesz, hiszen nem tartalmazza majd a busztársaság nyereségét, csupán a járat működési, üzemeltetési költségeit fizettetik meg az utasokkal.

Jelenleg is van buszjárat észak és dél között, ám ennek kihasználtsága csupán 2 százalékos. A projekt nem titkolt célja, hogy az új járattal népszerűbbé váljon a városok közötti tömegközlekedés. „Célunk a két város közti közlekedés erősítése volt. A buszpályaudvar felújítása azért is kiemelt cél, mivel Komárom újra a régió meghatározó központja akar lenni. Ugyancsak fontos az ide érkező turisták esetében az első benyomás. Egyre többen érkeznek vasúton – akár kerékpárjukkal –, aminek jó kiegészítője lesz egy ilyen modern közlekedési lehetőség, ami már az okos megoldásokat követi” – mondta Keszegh Béla alpolgármester a projekt kapcsán. Nem mellékes az sem, hogy az elektromos busz környezetbarát, halk. Az alpolgármester emlékeztetett, tavaly ősszel egy másik nyertes pályázatnak köszönhetően a központi buszpályaudvar épületének szigetelése, külső burkolatának cseréje valósult meg.

BYD_K9A_Bus_is_running_Guangzhou_Trolley_Bus_Line_583

Okos várossá válni

„Az új buszjárat jól kiegészíti az épülő komáromi kerékpárkölcsönző rendszert is” – mutatott rá Bara Zoltán, a Pons Danubii igazgatója. Mint arról lapunk is írt, a határon átnyúló pályázatokkal foglalkozó, a határ mindkét oldalán fekvő városokat tömörítő társulás támogatást nyert egy régiós kerékpárkölcsönző rendszer kiépítésére, aminek köszönhetően a két Komáromban és további 5 városban (köztük Gútán és Ógyallán) kerékpáros gyűjtőállomások létesülnek, összesen 13 dokkoló, de 140 (részben elektromos) kerékpár vásárlása is megtörténik. Ha kiépül, bringát kölcsönözhetünk például Komárom északi részén, átkerekezhetünk a déli oldalra, és akár az ottani dokkoló állomáson le is adhatjuk a bicajt.

„A mostani fejlesztés követi azt a trendet, ami az okos megoldások alkalmazására épül, a Smart City, tehát az okos város irányába mutat. Azaz energetikailag hatékony, környezetbarát, növeli a lakosok életminőségét. A jövőben is ezen az úton szeretnénk haladni, és ha adódik lehetőség, akkor pályázni fogunk” – szögezte le Bara Zoltán.

(csaba)

Kapcsolódó cikkeink:

Elektromos buszjárat a két Komárom között?

Épülhetnek a játszóparkok és bringakülcsönzők

Top