Nyáron kezdődhet az új Duna-híd építése

Eredményesen lezárult a komáromi új Duna-híd kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás: a nyertes ajánlattevő a H-M DUNAHÍD konzorcium (a cégcsoport tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft.) – tájékoztatott a Nemzeti Infra­struktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A kivitelezés nettó összege 91,199 millió euró.

Mint azt korábban megírtuk, a tavaly meghirdetett pályázatra a január 24-i határidőig öten jelentkeztek: magyarországi lapértesülések szerint két osztrák (a Strabag és a Porr), két szlovák, valamint egy magyar cég/cégcsoport.

Mikor kezdődnek a munkálatok?

A döntés az eredeti határidő után csaknem két hónappal később született meg: a NIF ugyanis lapunkkal korábban azt közölte, már március végén kiderülhet a kivitelező, áprilisban alárírhatják a szükséges dokumentumokat, májusban pedig elkezdődhetnek a munkálatok. Ehhez képest a NIF legfrissebb tájékoztatása szerint az új Duna-híd építése nyáron kezdődhet, ám még ez sem biztos: Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter május 26-i pozsonyi látogatásán arról beszélt, hogy a munkálatokat szeptemberben kezdik.

Mint ismert, a 600 m hosszú új Duna-hídon 2×1 sávos főút vezet majd át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát is kialakítanak, a belterület közelsége miatt közvilágítást, az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll majd, melyek közül három a meder felett, kettő pedig az északi oldali ártéren található. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 m lesz.

Az elkerülő útért lobbiznak

Az új Duna-hídhoz kapcsolódó hír, hogy a múlt héten Bastrnák Tibor parlamenti képviselő, Milan Belica, a Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke és Karol Borik, a kerületi hatáskörrel bíró Nyitrai Járási Hivatal vezetője közös nyilatkozatot juttatott el a közlekedésügyi miniszterhez. Ebben arra hívták fel Érsek Árpád miniszter figyelmét, hogy Komárom és Nyitra megye szempontjából kiemelt fontossággal bír az elkerülő út megépítése és a további infrastrukturális beruházások megvalósulása (például az, hogy a tervezett R8-as gyorsforgalmi út valamilyen formában elérje Komáromot is).

terkep

A nyilatkozatot bemutató múlt heti, komáromi sajtótájékoztatón Bastrnák Tibor kiemelte, nem az a céljuk, hogy az elkerülő út különböző útvonalaiért „lobbizzanak“, hanem az, hogy a város forgalmát tehermentesítő út minél hamarabb megépüljön. A Híd politikusa ugyanakkor elismerte, ha a jelenleg játékban lévő, a Holt-Vág fellett haladó útvonal helyett a szakemberek más megoldással állnak elő, az több évvel kitolhatja a beruházás megvalósulását. A közös nyilatkozatban leszögezik, számítások szerint az elkerülő útnak köszönhetően naponta akár 8-10 ezerrel kevesebb autó haladhat át Komáromon.

-lm-

Kapcsolódó cikkeinek:

Öten pályáznak az új Duna-híd megépítésére

Elkerülő út nélkül Komárom megfullad

Épülhetnek az új Duna-híd bekötőútjai

Top