Jöhet a 4-es busz Komáromban

Korszerűbb buszok, új buszjárat, ingyenes wifi és bekamerázott járművek, teljesen ingyen utazó alapiskolás diákok – ilyen lehet a városi buszközlekedés Komáromban az elkövetkező évtizedben. Ennek biztosítása viszont évente 68 ezer euróval drágább lesz a városnak. Mindez a tömegközlekedési koncepcióból derül ki.

Már többször tárgyalt a képviselő-testület arról, milyen legyen az elkövetkező években a tömegközlekedés Komáromban. Tavaly egy kérdőív segítségével a lakosság igényeit is igyekezett kikérni a város. A nyár előtti utolsó ülésén Komárom tömegközlekedési koncepciójának tervezete, illetve ezzel kapcsolatos javaslatok is a képviselők elé kerültek.

Jelenleg az Arriva társaság üzemelteti a városi buszokat, 2018 végéig szól a meghosszabbított szerződésük. A város egy ideje tervezi, hogy új közbeszerzést ír ki a buszos közlekedés biztosítására, 10 (+5) évre. Az említett koncepció azért is fontos, mert a közbeszerzést is az ebben foglaltak szerint hirdetik meg – tehát, hogy a majdani nyertes busztársaság hány járatot, milyen útvonalon, milyen járművekkel, felszereltséggel, és sűrűséggel működtessen az elkövetkező években.

busz

Jelenleg négy jármű – egy 26 éves nagyobb méretű, kettő 3 éves közepes és egy 16 éves kisebb busz – szolgálja ki a komáromiakat. Négy vonalon közlekednek városi buszok, a 2-es, 3-as, 7-es, valamint a 8-as járat. Általánosságban elmondható, a buszok évről évre kevésbé kihasználtak, kevesebb az utas, emiatt csökken a jegyeladásból származó bevétel, még annak ellenére is, hogy az elmúlt két évben – a testület döntése nyomán – emelkedett a lefutott kilométerek száma. Ennek eredménye, hogy Komáromnak minden évben egyre mélyebben kell belenyúlnia a városi kasszába, hogy kipótolja a növekvő hiányt. Míg 2013-ban 303 ezer buszjegyet adtak el, ami mellett a városnak 161 ezer eurót kellett költeni a tömegközlekedésre, 2017-ben már csak 221 ezer jegyet értékesítettek, ugyanakkor már 210 ezer eurót kellett áldozni a közösségi közlekedés fenntartására. Az adatokból leszűrhető, hogy egy buszos utazást közel 90 centtel támogat a város – kétszer annyival, mint maga az utas az alapárú jegy megvásárlásával. Ha marad a trend, néhány év múlva akár – kis túlzással – a város a taxikat is fizethetné, hiszen egy fuvar jelenleg 1,50-be kerül.

A kedvezőtlen statisztika ellenére Komáromban mégsem annyira rossz a helyzet, hiszen más környékbeli városokban, ahol ugyancsak az Arriva társaság a szolgáltató, még többe kerül egy kilométerre jutó költség. Míg Komáromban 1,173 euróba kerül egy kilométernyi utazás, Párkányban már meghaladja az 1,2 eurót, Léván 1,3 euró/kilométer az ár, Érsekújvárban pedig több mint 1,5 euró/kilométer. Sok olyan városban, ahol más busztársaság szolgáltat, még ennél is drágább a helyi buszközlekedés.

Abban egyetértenek a komáromi képviselők, hogy valamilyen buszos tömegközlekedést fenn kell tartani Komáromban – hiszen a csökkenő utasszám ellenére is van rá igény.

IMG_1448

A lakosok szerint

A lakossági felmérés alapján elsősorban azért használják egyre kevesebben a helyi buszokat, mert a komáromiak többsége saját autóval közlekedik a városban, illetve inkább taxit hívnak, mely bár drágább, de háztól házig szállít, az utas kívánsága szerinti időben. Sokan elégedetlenek a járatok számával, sűrűségével, sőt, a kitöltött kérdőívek alapján új útvonalra is lenne igény. Mások szerint drága a buszjegy (43 cent a teljes árú a buszsofőrnél megváltva, 33 cent eletronikus kártyával), de kifogásolták a buszok felszereltségét, korát, tisztaságát, vagy éppen egyes utasok viselkedését is.

A kitöltők 40 százaléka ugyanakkor elégedett a járatok számával, sőt, azok összehangoltságával is. A többség pozitívumként jelölte meg a sofőrök viselkedését, a biztonságot, a tömegközlekedés környezetbarát voltát, az olcsóságát a taxival szemben, valamint annak lehetőségét, hogy az édesanyák babakocsival is felszállhatnak.

Új járat indulhat, jön a 4-es busz

Figyelembe véve a lakossági észrevételeket, a koncepció egy új járat indítását javasolja. A majdani 4-es busz útvonalát úgy tervezték, hogy az egyes orvosi rendelőknél, egészségügyi központoknál legyenek megállói, és megvalósuljon az összeköttetésük a lakónegyedekkel. Ez a járat elsősorban az idősebb lakosok igényeit szolgálná ki – 45 percenként járna reggel 6 óra és délután 16.45 között. A buszpályaudvaról indulva megállna a Kis ér soron, a Komenský utcában, a IV-es lakótelepen, a Belső körúton két helyen, a belvárosban a Lehár utcában, a volt Európa szállónál, a Fácán sörözőnél, a Hajós bevásárlóközpontnál, majd az uszodánál, a gázgyárnál, valamint a kórháznál, végül ismét a buszpályudvarnál.

bus_arriva

Alapiskolások ingyen

Lényeges változás, hogy bővülne az ingyen és kedvezménnyel utazók köre. Az alapiskolás korú diákok jelenleg félárú jegyekkel utazhatnak, a jövőben azonban teljesen ingyen vehetnék igénybe a városi tömegközlekedést. Ez azon diákokra vonatkozna, akik komáromi alapiskolába járnak (vagy nyolcosztályos gimnázium első négy osztályába). A még nem iskolaköteles, 0-6 éves gyerekek számára most is díjmentes az utazás, ahogy a babakocsi, illetve a kerekesszék szállítása is, ez a jövőben is megmaradna. A középiskolások és egyetemisták 50 százalékos jegyet válthatnának – azok is, akik nem komáromi tanintézményt látogatnak. Az idősek kedvezményei megmaradnának, 70 év alatti nyugdíjasok féláron, 70 év felett viszont csupán 6 centért közlekedhetnének a városi buszokon (a súlyosan egészségkárosult személyek is utóbbi jelképes áron, elektronikus kártya megléte mellett).

Figyelembe vették az igényeket

Az új koncepció szerinti buszközlekedés nem a leépítésre összpontosít, hanem inkább – figyelembe véve a környezetbarát szempontokat és lakossági igényeket – a szolgáltatások minőségének javítására. Arra, hogy többen használják a tömegközlekedést még akkor is, ha ez a város számára még több kiadással jár.

A koncepció 10 évre tervez, és leszögezi, kezdetben a városi buszok nem lehetnek 5 évnél öregebbek, és a teljes időszak alatt sem lehetnének 15 évnél korosabb buszok szolgálatban. Néhány képviselő felvetette, vajon valóban szükséges-e, hogy ilyen hosszú időre, egy évtizedre válasszon üzemeltetőt a város, mire Patus Sándor, a koncepció beterjesztője, a városüzemeltetési főosztály vezetője azt felelte, ilyen hosszabb időintervallum esetében jóval olcsóbb a város számára a szolgáltatás biztosítása.

mestska-495x400

Évi 68 ezer eurós pluszkiadás

Előreláthatólag évi 68 ezer euró plusz kiadást jelent a városnak a tömegközlekedés módosítása, ami azt jelentené, hogy 2019-ben már 277 ezer euróval kell megtámogatni a helyi járatokat – erre már nem jut fedezet a jegyeladásból befolyó pénzből. Elsősorban az új járat üzemeltetése okozza a költségek emelkedését, de hozzájárul az ingyenesen utazók körének bővítése is. Elhangzott, ha folytatódik a taxik népszerűségének növekedése – vagyis a buszok utasszáma tovább csökken és kevesebb bevétel lesz –, még drágábbá válhat a buszok üzemeltetése.

A koncepció három új autóbusz csatasorba állításával számol, egy kisbusz, valamint két közepes, alacsonypadlós jármű beszerzésével. A buszokon ingyenes wifi lenne, be is kameráznák a biztonság növelése céljából. A kétnyelvűségre odafigyelnének, mind a buszok elektronikus kijelzője, mind a megállókban elhelyezett menetrendek szlovák és magyar nyelven is olvashatók lennének. Néhány meglévő megállót átneveznek, aktualizálnak.

„Az olcsó taxi néha kényelmesebb, azonban minden modern város része a hatékony tömegközlekedés. A koncepció alapvetően a színvonal emelését tartja szem előtt, bízom benne, hogy ez visszafordítja a trendet, és népszerűbbé válik a városi buszközlekedés. Ezt szolgálja az ingyen és kedvezményesen utazók körének bővítése is. Bár ez nem jelent plusz bevételt, mégis fontos, hiszen a tömegközlekedés környezetbarát, ha emiatt kevesebb autó fut az utainkon, az a komáromiak életkörnyezetének javulását jelenti“ – kommentálta a koncepciót megkeresésünkre Keszegh Béla alpolgármester.

A képviselők a nyár elején rábólintottak a koncepcióra. Az ősz folyamán végleg jóváhagyhatják a közbeszerzés feltételeit is, majd a város kiírja a versenytárgyalást. Ennek nyertese működtetheti majd 10 éven át a városi buszközlekedést.


Plusz egy busz, új megállók

elektromos_busz_BYD

A két Komárom közös, 1 millió euró összértékű sikeres pályázatának köszönhetően egy elektromos busz jár majd a Duna két partja között – előreláthatólag jövő tavasztól. A projekt keretében megújul Észak- és Dél-Komárom buszpályaudvara is, nálunk a Kassai utcai épület bejáratát, a várótermet és a mosdókat újítják fel, valamint a külsejét is. A peronokat korszerűsítik, akadálymentesítik, beleértve a tetőzet és acélkonstrukció modernizálását is. Ezen túl az északi oldalon két buszmegálló újul meg, a volt Európa hotelnél, illetve a vele szembeni Štefánik parknál. Dél-Komáromban ugyancsak újjáépítenek 3 megállót.

A megállókba – és a két buszpályaudvarra – digitális okospaneleket helyeznek ki. Ezek az utasok tájékoztatását szolgálják majd. Mutatják, mikor indul a busz, mi a célállomás, az adott megálló neve, mennyi a pontos idő. Sőt, a várakozók azt is megtudhatják, éppen merre jár a busz. Ezen információkat és néhány más adatot egy mobilapplikáció segítségével is lehívhatják az emberek, melynek elkészítése ugyancsak része a fejlesztésnek.


Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:

Kiszorítják a taxik a buszokat?

Kérdőív a városi közlekedésről

Okosmegállók és új busz egymillióból

Top