Szovjetek Komáromban

szovjet

1968. augusztus 21-re virradóra a szovjet hadsereg mellett a magyar, lengyel és bolgár katonai egységek részvételével (később a keletnémet hadsereg is) átlépte Csehszlovákia határait, hogy letörje a prágai tavasznak nevezett reformfolyamatot, mely egy „emberarcú szocializmus“ kialakítására törekedett. A Varsói Szerződés csapatai két és fél hónapon belül elhagyták az országot, kivéve a szovjet hadsereget, amely 1991-ig maradt megszállóként az országban – Komáromban is.

Országszerte 150 ezer szovjet katonát helyeztek el 33 különböző laktanyában, a komáromi központi erődbe is jelentős számú, többezer fős megszálló helyőrség költözött be. A szovjetek Dél-Komárom felől érkeztek magyar alakulatokkal közösen – utóbbiak észak felé vonultak tovább, míg a szovjetek körülzárták a komáromi laktanyát, ahol addig a csehszlovák katonaság állomásozott, majd megvárták míg távoznak. Utána 23 évre bekvártélyozták magukat.

Pontos adatot nem tudni arról, hogy milyen létszámú volt a komáromi szovjet helyőrség, ez szigorúan titkos adat volt. Napi élelmiszerszükségleteik alapján arra lehet következtetni, hogy 6-7 ezer katona élt az erődben. A többi szovjet laktanyához viszonyítva a komáromi az átlagosnál valamivel nagyobb létszámúnak számított.

aug218

Lövöldözés a Szpoliban

Már ittlétük első éveiben a komáromi lakosságtól meglehetősen elkülönülve éltek, különösen az egyszerű sorkatonák. Ekkoriban elsősorban a tisztek vegyülhettek a lakosokkal. Több kisebb incidensről is pletykálnak, előfordult, hogy egy-egy szórakozóhelyen ittas szovjet tisztek okoztak felfordulást, melyek azonban nem jártak súlyos következményekkel. A leggyakrabban mesélt történet az egykori „Szpoliban“ (ma Danubius kollégium) történt, ahol állítólag két szovjet csoport esett egymásnak valamilyen „nőügy“ miatt, és lövöldözésre is sor került – de a legenda szerint nem egymásra, csupán a plafonba és a levegőbe lőttek. Ez az esemény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy még inkább korlátozták a katonák és a civil lakosság érintkezését. A szovjetek egyre több saját intézményt nyitottak meg.

Visszaemlékezések szerint a kaszárnya falain kívül elsőként a mai Soho Tower épületét bocsátották a szovjet tisztek és családjaik rendelkezésére – ezért is nevezték „orosz háznak”. Ezt az épületet eredetileg szállodának szánták a szomszédos fürdő vendégeinek, ám már úgy fejezték be, hogy ott tiszti lakások lesznek. Később a bástyafal melletti szakaszon további háromemeletes panelházakat építettek, ezeket már kifejezetten a szovjet tiszteknek. Saját óvodát és iskolát is nyitottak a családosoknak, külön éttermet is építettek – a Selye János Egyetem jelenlegi főépületében –, valamint saját üzletet is. Utóbbi a városi rendőrséggel szembeni területen állt, ott, ahol hamarosan Egressy Béni szobrát állítják fel. Akkor ez a rész betonkerítéssel volt elkerítve, beleértve az egyetem jelenlegi épületeit is – ez a várostól teljesen leválasztott katonai terület volt a várral együtt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Jobbra fent az étterem akkor még egyszintes épülete, melyet később bővítettek és a Selye Egyetem kapott benne helyet. A jobb alsó sarokban a szovjetek saját üzlete  – mára elbontották.

Plafonig érő hadianyag

Gráfel Lajos helytörténész, a városi hivatal műemlékvédelmi osztályának referense évtizedek óta a komáromi vár megóvásának élharcosa, az erődlátogatásokat is szervező Pro Castello Comaromiensi civilszervezet elnöke. Megkeresésünkre elmondta, első ízben a ’80-as évek elején járt a lakosság előtt rejtve működő szovjet laktanya területén. Akkor miniszteri engedéllyel kalauzolhatta egy Komáromban megrendezett, akadémiai szintű csehszlovák-magyar történészi szimpózium résztvevőit a vár falai között. Ezt követően méginkább elszigetelték a szovjet kaszárnyát, és legközelebb csak a bársonyos forradalom után, 1990 elején jutott be az erőd területére. „Akkor a csehszlovák hadsereg két ezredese jött el felmérni az állapotokat, őket kísértem. Az Öregvár tetején körben szögesdrót kerítés húzódott, mellette szovjet őrök posztoltak. Az Öregvár kazamatáiban a boltívek plafonjáig ért a felhalmozott lőszer és muníció, lépni alig lehetett. Tíz évvel korábban még nem volt ilyen hatalmas mennyiségű hadianyag a raktá-raknak használt helyiségben“ – emlékezett Gráfel Lajos. Dél-Komáromban, a Monostori Erődben is hasonló volt a helyzet, a szovjetek több ezer vagonnyi hadianyagot halmoztak fel itt is, a korábbi huszárlaktanya szinte minden szobájában több száz láda lőszer és fegyver állt. A két Komárom valóban óriási szovjet fegyver- és lőszerraktár volt. „Emiatt egy katonai konfliktus esetén komoly veszélyben forgott volna a város” – fűzte hozzá a helytörténész.

„Emlékszem az erőd tetején álló szovjet őrök üveges tekintetére. Szinte megsajnálta őket az ember“ – mondta Gráfel Lajos, aki szerint azon kevés alkalomkor, amikor a lakosság kapcsolatba került a katonákkal – főleg tisztekkel –, a megszállók viszonylag barátságosan viselkedtek. Inkább a komáromiak voltak velük szemben elutasítók – érthető okokból.

1968

A korlátozott kapcsolat ellenére azért zajlott fekete kereskedelem a katonák és a lakosság között, üzemanyagot, katonai felszerelést lehetett a szovjetektől szerezni, különösen ’89 novembere után, amikor már tudni lehetett, hogy lassan hazamennek. Az egyszerű katonákat leginkább akkor láthatták a lakosok, amikor tankjaikkal végigvonultak a fél városon keresztül „gyakorlatozni“, miközben a lánctalpak tönkretették az utcák burkolatát. Akadt példa arra is, hogy helyi munkások beléphettek a kaszárnya területére – hiszen például a különböző épületeket, melyek egy részét már lerombolták, itteniek építették.

Pusztító szovjet törődés

Jellemző a szovjet hadseregre, hogy egyáltalán nem voltak tekintettel a vár épületeinek történelmi értékére. Igazi kommunista hozzáállással mázolták vörösre a falakat, építettek beton savanyító kádakat uborkának és káposztának, töltöttek meg és falaztak be szeméttel megtelt helyiségeket. Vagy éppen bontottak, romboltak pusztán kényelmi vagy célszerűségi szempontjaikat tartva szem előtt. Egy ideig – mielőtt felépült a mai VMK épülete – a Tiszti pavilon dísztermét is ők használták kulturális célokra, ám ezt a gyönyörű épületrészt is megviselte a szovjet „törődés“. És akkor a különböző környezetszennyező tevékenységekről még nem tettünk említést.

Armada-81

Végül a szovjetek fokozatos, 16 hónapon át tartó csapatkivonás után 1991 júniusában távoztak az országból, így Komáromból is. Arról, hogy a várost pontosan mikor hagyta el az utolsó katona, nincs adat. Annyi bizonyos, hogy hónapokig csupán egy kis számú helyőrség maradt hátra, akik a komáromi objektum őrzését látták el.

Lapunk megjelenésekor, augusztus 21-én, kedden 17 órától állandó fotókiállítás nyílik „A szovjet hadsereg a komáromi várban“ címmel a központi erőd kaszárnyaépületének egyik folyosóján. A megnyitón Szarka László történész ad elő a ’68-as eseményekről, a kiállítás anyagát Gráfel Lajos mutatja be.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta augusztus 21-i számában jelent meg.)

Megszállóként tekintettek a magyar katonákra is

Top