Múlt héten letették az új gútai szennyvíztisztító alapkövét, az első munkálatok már ezen a héten megkezdődhetnek. Az ünnepélyesség azonban szenvedett némi csorbát, miután a néhány száz méterre lévő Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai és tanárai hangos tüntetéssel tiltakoztak a fejlesztés ellen: úgy vélik, az épülő tisztítóállomás miatt kellemetlen szagok fognak terjengeni a környéken, elérve az iskolát is.
Előző számunkban részletesen írtunk arról, hogy negyed évszázados huzavona után végre konkrét előrelépés történik Gúta szennyvizének kezelése terén, miután a város vízszolgáltatója, a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság (ZsVS – Západoslovenká vodárenská spoločnosť) elkezdi építtetni az új tisztítóállomást a Szlovák utca végén található telephelyén. Mivel az elmúlt negyed évszázadban a Vág folyóba ömlött Gúta szennyvizének jelentős része – és egy hányada bizonyára a talajvízbe is –, ez környezetvédelmi szempontból elengedhetetlen fejlesztés.
A gútai önkormányzat három évvel ezelőtt hagyta jóvá, hogy eladja a vízügyi társaságnak a meglévő telephely mögötti városi telket, hogy legyen hely a tisztító megépítésére. Bár a telephely a város szélén van, a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola csak néhány száz méterre található innen, emiatt Szokol Dezső, az iskola alapítója és tulajdonosa már három éve felemelte szavát a helyszín ellen, mondván, a szél az iskola felé fújhatja a tisztítóállomáson keletkező kellemetlen szagokat.
Az önkormányzati döntés előtt – még 2019 elején – Gúta polgármestere, önkormányzati képviselők, városi bizottsági tagok, valamint maga az iskola tulajdonosa is ellátogatott a párkányi szennyvíztisztítóhoz, amely hasonló technológiával működő, zárt rendszerű, egyben nagyobb kapacitású állomás, mint amilyen Gútán épülne. A jelenlévők állították, nem tapasztaltak bűzt a párkányi tisztító közvetlen közelében sem, ugyanakkor az is tény, hogy a látogatás a téli időszakban történt, és nem nyáron, amikor ennek jóval nagyobb a kockázata.
Hangos diáktüntetés
Az azóta eltelt években lezajlottak a különböző engedélyeztetési eljárások, így múlt keddre meghirdették a tisztítóállomás bővítésének elindítását. Az ünnepélyes alapkőletétel azonban nem a megszokott módon zajlott, a gútai szakközépiskola diákjai és tanárai ugyanis – Szokol Dezső vezetésével és a diákönkormányzat jóváhagyásával – tüntetést szerveztek, és transzparensekkel felszerelkezve vonultak a régi tisztítóállomás elé.
„Tiszta vizet és tiszta levegőt szeretnénk!“, „Stop az iskola melletti tisztítóállomásnak!“ „Szennyvíztisztító az iskolától 223 méterre? Itt valami bűzlik…“ „Nem akarunk bűzben élni! Nem akarunk bűzben dolgozni! Nem akarunk bűzben tanulni!“ – ilyen feliratok álltak a többnyire szlovák nyelvű táblákon, transzparenseken. Kamaszos hangzavarban zajlott a tiltakozó akció, miközben néhány kemény bekiabálás is elhangzott: „Minden politikus hazudik és lop!“, „Vigyék a szart a polgármesteri hivatalhoz!“
Szokol Dezső a tüntetésen kiemelte, nem a víztisztítóval van bajuk, hanem a helyszínnel. „Mindig is azt kértük a várostól, hogy távolabb épüljön az iskolától. Korábban úgy volt, hogy a Vág mellett épül. Vagy ha mégis itt, miért nem viszik még odébb 200 méterrel?“ – tette fel a kérdést Szokol Dezső. Megemlítette, a tervezett Déli Zóna lakóövezet szomszédságában valósulna meg a szennyvíztisztító bővítése, vagyis a szagok oda is terjednek majd, sőt, az ún. cigánykanálisból is évek óta terjed a bűz – ez az iskolához közelebb folyik, mint ahol a víztisztító épülne.
Klein Ottokár, a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság igazgatótanácsának elnöke – egyben Érsekújvár polgármestere –, továbbá Horváth Árpád, Gúta polgármestere is szólt a tüntetőkhöz, elsősorban azt hangsúlyozva, a tisztítóállomás megépülése, majd ezt követően a csatornahálózat kiépítése egyértelműen előrelépés Gúta számára környezetvédelmi szempontból.
Elkezdődik az építés
Mivel a tisztítóállomás bővítését minden illetékes hatóság engedélyezte, a tiltakozó akció ellenére is felavatták a projekt alapkövét. Klein Ottokár rámutatott, jelenleg csak Gúta lakosságának kevesebb mint 30 százaléka van rákötve csatornahálózatra, a többi szennyvíz emésztőgödrökben gyűlik, majd szippantós kocsikkal a meglévő régi szivattyúállomáson kerül tisztításra.
Kiemelte, a bővítés most kezdődő első szakaszában egy mechanikus és egy biológiai tisztító épülne. A második fázisban pedig egy újabb biológiai tisztítósor, amivel párhuzamosan a teljes csatornahálózatot is kiépítenék a városban (a hivatalos sajtóközlemény szerint ez utóbbi fázis további két részletben valósulna meg, előbb az újabb biológiai tisztító, utána a csatornahálózat). Az első szakasz megépítése több mint 2,2 millió euróba kerül, amely összeg rendelkezésre áll – a kivitelező a Tucon vállalat. A csatornahálózat kibővítését is magába foglaló második fázis költségét 22 millió euróra becsülik, aminek nagy részét uniós forrásból finanszíroznák. Ennek lezárulása után Gúta összes szennyvize – mármint azoké, akik rá is csatlakoznak a csatornahálózatra – a tisztítóállomásra lenne vezetve, amelynek kapacitása a teljes mennyiség tisztítását el tudná látni.
Ugyanakkor, míg az első szakasz megépítésére van pénz, sőt, be is kell fejezni legkésőbb másfél éven belül, a második megvalósulása attól is függ, mikor írnak ki megfelelő pályázatot, és ezen sikerrel jár-e a vízügyi társaság.
Most akkor tényleg büdös lesz?
Nehéz megítélni, hogy az iskola környékén érezhetők lesznek-e kellemetlen szagok, és ha igen, milyen gyakorisággal. A párkányi tapasztalatok szerint ez nem lesz számottevő, de például Komáromban sem jellemző, hogy a Víz utcai lakótelepen panaszkodnának a kellemetlen szagokra a közeli, Vág melletti tisztítóállomás miatt. Szakemberek ugyancsak hangsúlyozzák, hogy a zárt rendszerű tisztítók viszonylag szagmentesek. Ugyanakkor az iskola szempontjából is teljesen érthetők az aggodalmak, bár az furcsa, hogy miért csak az alapkő letételekor folyamodtak ilyen látványos tiltakozó akcióhoz, ha már 3 éve napirenden van a téma.
Horváth Árpád kérdésünkre elmondta, a tervezők szerint évente csak néhány olyan nap lehet, amikor az iskola környékén kellemetlen szagok terjengenek, elsősorban nyáron, meleg időben, kedvezőtlen széljárás esetén. Ezt is csökkentenék azzal, hogy a tisztító és az iskola közötti területen fákat ültetnek ki. Megemlítette, az iskola melletti „cigánykanális” jelenleg a város tisztítatlan szennyvizét vezeti a Vágba, ám ezt be fogják fedni, vagyis mérséklődnek a kellemetlen szagok – akár az is elképzelhető, hogy a mostaninál is kedvezőbb lesz a helyzet. „Ezzel együtt is megértem az iskolatulajdonos aggályait, de azt is meg kell érteni, hogy jelenleg súlyos környezetszennyezés folyik, ami a beruházás által megszűnik” – fűzte hozzá.
Szokol Dezső a tüntetésen jelezte, az iskola jogászával együtt keresni fogják a jogi lehetőségét annak, hogy megtámadják az immár hivatalosan is elindított beruházást. Szerinte ugyanis „kihagyták” őket az engedélyeztetési folyamatból, nem kaptak elegendő teret a beleszólásra, ezért valószínűleg a főügyészséghez fordulnak. Ezzel kapcsolatban a polgármester egyrészt hangsúlyozta, a beruházás jelenleg teljesen a vízügyi társaság hatáskörébe tartozik (a városnak néhány százalékos tulajdonrésze van a vízművekben), másrészt kiemelte, az iskola korábban panasszal élt az építési engedély kiadása ellen, ám ez 2 hónapos felülvizsgálat után el lett utasítva, miközben minden egyéb engedélyeztetés is lezajlott, beleértve a környezetvédelmi hatástanulmányt. „Nem vagyok jogász, de nem hiszem, hogy egy főügyészségi beadvány e pillanatban megalapozott lehet” – fűzte hozzá.
Kivezényelt diákok?
A tisztítóállomás helyszíne elleni tüntetés megosztotta a gútai közvéleményt. A többség a közösségi oldalon helytelenítette, amiért a diákokat „kivezényelték” tüntetni. Volt, aki rámutatott, az iskola diákjainak 70 százaléka nem Gútán él, viszont a helyi lakosok zöme nem ellenzi a szennyvíztisztító helyszínét. Elhangzott az is, a bővítés azért nem még távolabb épült a telephelytől, mert itt áll a már meglévő kiszolgáló épület.
Forgács Attila városi képviselő ellenben azt emelte ki, a fő kérdés az, hogy a magániskola jogait eltiporta-e a gőzhenger? „Ha a főügyészség rámutat, hogy egy újabb elrontott, hanyagul előkészített projektnek isszuk a szennylevét, és leáll az építkezés, hol lesznek a bősz agitátorok?” – tette fel a kérdést. Kijelentette, kiáll a diákok mellett, helytelen, hogy azzal támadják őket, csak kivezényelték őket és szájukba adták a szavakat: „A diákok a jövő, mindig a változás kovácsai voltak, és meg kell hallanunk a hangjukat, nem pedig úgy beállítani őket, mint akiknek nincsenek saját gondolataik.“
Koczkás Beáta alpolgármester szerint a diákoknak joguk van véleményt nyilvánítani, ám annak módjával egyáltalán nem tud azonosulni. „Sajnos nem egy méltóságteljes, felelősségteljes demonstrációt láttam. Tüntetést, inkább zavargást, hőbörgő, sikítozó, füttyögő, ordibáló diákokkal, méltatlan viselkedéssel, ‘hazug, csalók, szar’ kiáltásokkal” – írta a közösségi oldalon, hozzátéve, szerinte a tanulókat alaposan félretájékoztatták és felheccelték. Megemlítette, a régi, nem működő szennyvíztisztító már akkor a telephelyen állt, amikor az iskola alapítója megvásárolta a pár száz méterre lévő telket és épületet iskolaépítés céljából.
Kiemelte továbbá, mivel a Vág mellé tervezett tisztítóállomás túl költséges volt, ezért reálisan csak a Szlovák utcai telephely jöhetett szóba, aminek a képviselő-testület három évvel ezelőtt sem örült, ám belátták, ha valaha is szennyvíztisztító épül Gútán, ez csak így valósulhat meg. „Örülök, hogy végre valami elindult“ – zárta sorait az alpolgármester.
Az alapkőletétellel párhuzamosan az építési területet is átadták a kivitelezőnek, a Tucon társaság valószínűleg már ezen a héten elkezdi az építkezéssel kapcsolatos munkálatokat.
Csaba Ádám
Kapcsolódó cikkeink:
Végre Gútán is lesz szennyvíztisztító
Végre Gútán is épülhet víztisztító
Több év, amíg megépülhet Gútán a víztisztító
Ömlik a folyóba a fekália