Végre Gútán is lesz szennyvíztisztító

Megdöbbentő tény, de negyed évszázada a Vág folyóba ömlik Gúta szennyvizének jelentős része. Most azonban végre konkrét előrelépés történik a szomorú történetben: elindul az új gútai szennyvíztisztító építése, pontosabban a meglévő állomás rekonstrukciója és bővítése. A beruházás első szakasza viszonylag hamar befejeződhet, ám a további bővítés, valamint a csatornázás teljes kiépítésének megvalósulása attól is függ, mikor tud a szolgáltató vízügyi társaság uniós támogatást szerezni.

Évtizedek óta húzódik a gútai szennyvíztisztító ügye. A kilencvenes évek elejéig működött ugyan tisztítóállomás a városban, de az elavult rendszert a folyamatos meghibásodás miatt bezárták. A Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság (ZsVS – Západoslovenká vodárenská spoločnosť) – amely Gúta vízszolgáltatója – 2009-ben elkészítette ugyan egy új, lakóövezeten kívüli, a Vág töltése mellett megépítendő tisztítóállomás tervét, de különböző okok miatt (hibák adódtak a tervezésnél, néhány parcellának rendezetlen volt a tulajdonviszonya, túl drága volt a kivitelezés, külső forrást pedig nem sikerült lehívnia a társaságnak) a beruházás elmaradt. 2019-ben végül a vízművek teljesen elvetette előző, 24 milliós beruházási tervét – amely a csatornahálózat kiépítését is magában foglalta –, és egy új verzióval állt elő: szakaszosan felújítják és kibővítik a meglévő, de nem működő tisztítóállomást a társaság jelenlegi telephelyén, a Szlovák utca végén. Erre a lépésre az is szorította őket, hogy az illetékes vízügyi hatóság kilátásba helyezte: nem hosszabbítja meg a szennyvíz kiengedésének engedélyét, illetve komoly bírságokkal fenyegetett, ha mégis kiengedik a szennyvizet a folyóba. Végül a szakhatóság mégis meghosszabbította az engedélyt, mégpedig 2023. június 30-ig.

Ömlik a folyóba a szennyvíz (fotó: Fűri Gábor)

Indul a tisztítóállomás bővítésének első fázisa

Most viszont végre egy konkrét előrelépés történik a végtelen történetben: megkezdik a gútai szennyvíztisztító állomás bővítésének munkálatait – az építési engedélyt egy hosszú procedúra után végre kiadták. A projekt alapkövét március 22-én ünnepélyes keretek között teszik le. A beruházó Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság több lépésben valósítja meg a fejlesztést, az első fázisban egy mechanikai és biológiai tisztító épülne, amely hozzávetőleg 4500 lakos szennyvizét tudná tisztítani (pontosabban 4500 ekvivalens lakosról van szó, amely mennyiség nagyjából megfelel ugyanennyi lakosnak). Jelenleg a 10 ezer lelkes város háztartásainak harmada van rákötve a csatornahálózatra, vagyis minden, csatornán érkező szennyvíz tisztításra kerülne már az első szakasz megépülése esetén, továbbá a családi házak emésztőgödreinek szippantós kocsival összegyűjtött szennyvizére is maradna kapacitás.

A beruházás első szakaszát a ZsVS saját költségvetéséből finanszírozza – korábbi közlés szerint a költség 6,5 millió euró lenne. A vízügyi társaság egyelőre nagyjából 2,2 millió eurót különített el a célra, ám hamarosan további pénzeszközöket is jóváhagynak. A kivitelező a zsolnai székhelyű TuCon társaság, amely már több hasonló fejlesztés során szerzett tapasztalatokat.

„Ez egy nagyon fontos első lépés. Sokat küszködtünk és küzdöttünk azért, hogy végre Gútán is megoldódjon a szennyvíz elvezetése és tisztítása. Ugyanakkor ez még csak a kezdet, továbbra sem szabad a babérjainkon ülnünk. Hiszen a végcél az, hogy az egész városban kiépüljön a csatornahálózat, és Gúta teljes szennyvíztermelése a kibővített tisztítóállomásra folyjon, és ne a Vág folyóba – és a talajvízbe – kerüljön a szennyvíz“ – hangsúlyozta Horváth Árpád, Gúta polgármestere. Arra a kérdésünkre, hogy mikor zárulhat az első szakasz, egyelőre nem tudott pontos dátumot mondani, hiszen a beruházást a vízügyi társaság bonyolítja le. Hozzátette ugyanakkor, becslések szerint egy éven belül befejeződhet.

Bővül a csatornahálózat is

Az első szakasz megvalósulása után folytatódik a tisztítóállomás kapacitásának bővítése annak érdekében, hogy a teljes város szennyvizét képes legyen feldolgozni, beleértve az ipari létesítmények által termelt szennyvizet is – ez 14 ezer ekvivalens lakosnak megfelelő kapacitást jelent. A Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság ennek költségeit már lehetőleg uniós forrásból, sikeres pályázat nyomán biztosítaná – tudtuk meg a polgármestertől.

Horváth Árpád azt is kiemelte, hogy Gúta csatornahálózatának bővítése is sorra kerül belátható időn belül: „A teljes tervdokumentáció elkészült, jelenleg a vízügyi eljárás – az építési engedélyek kiadása – folyik. Előreláthatólag ez másfél hónapon belül lezárulhat. A ZsVS itt is pályázati támogatásból fedezné a költségeket.“ Miután a csatornázás kiépítése nagyjából 20 millió euróba kerülne, nagyon nincs is más lehetőség, hiszen a vízügyi vállalat ekkora összeget önerőből nem tud előteremteni.

Egyelőre kérdéses, hogy mindez – a teljes tisztítóállomás, és az egész várost lefedő csatornahálózat – mikorra valósulhat meg, hiszen attól is függ, mikor írják ki a kapcsolódó uniós pályázatokat, ezek mikor zárulnak le. Štefan Štefek, a ZsVS befektetési igazgatója bő egy éve bizakodóan azt jelezte, a teljes tisztítóállomás akár 2025-re is elkészülhet, ugyanakkor ennél jóval későbbi céldátumokról is szó volt már.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta március 22-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:
Végre Gútán is épülhet víztisztító
Több év, amíg megépülhet Gútán a víztisztító
Ömlik a folyóba a fekália

Top