Előbb a hó, aztán a hűhó

Nem lehet azt mondani, hogy régiónkban kiemelkedően sok hó hullott volna, de arra éppen elég volt, hogy kisebb-nagyobb fennakadások legyenek az utakon. Egyesek a járás főútjainak letakarítását kifogásolták, ugyanakkor a városi utak és járdák állapotára is panaszok érkeztek. De mit mondanak az illetékesek?

Az elmúlt napokban többször havazott, ha pedig nem, akkor az utak és járdák csúszóssá válása okozott gondot, különösen éjjel, illetve reggel, amikor az olvadó hó megfagyott. Többen panaszkodtak, hogy alig több mint 10 centiméternyi hó hullott, mégis alig lehetett közlekedni a járás főútjain – elsősorban január 25-én, vasárnap. Ekkor Gúta és Nemesócsa között teljesen járhatatlanná vált az út, a rendőrség tájékoztatása szerint csak itt néhány óra alatt több személyautót, egy kamiont és egy kisteherautót is traktorral kellett kiszabadítani a hóból. A múlt csütörtöki és pénteki havazáskor már nem voltak nagyobb fennakadások régiónkban, bár Gútánál busz és kamion szenvedett balesetet (részletek az 5. oldalon). Ezen kívül járásunk két legnagyobb városában is érkeztek panaszok a járdák, utak takarítására. Utánajártunk, hogyan vélekednek a hóeltakarításért felelős illetékesek.

Először is le kell szögezni: a járás települései közti összes közút karbantartását a Nyitrai Regionális Útkarbantartó komáromi részlege végzi, beleértve azokat a főbb útszakaszokat is, melyek a városokon és községeken keresztül haladnak – Komáromban ezek az Érsekújvár, Pozsony és Dél-Komárom irányába vezető 63-as és 64-es főutak, továbbá a Gútára tartó 573-as út, a Mezőgazdasági iskola utcájától kezdve. A városok és falvak további útjainak karbantartása a helyi önkormányzatok feladata.

DSC_0101

A településeken kívüli utak takarítása

Olvasóink elsősorban azt kifogásolták, hogy bár első osztályú útról van szó, a Komáromból Pozsonyba vezető 63-as út január 25-én nem volt megfelelően letakarítva, de a Gúta környéki utakkal kapcsolatban is több panasz érkezett. A karbantartást végző Nyitrai Regionális Útkarbantartó komáromi részlegének illetékesei kérdésünkre elmondták, amint szükségessé vált, azonnal megkezdték a hó eltakarítását, azonban a viszonylag erős szél újra ráhordta az utakra a havat, helyenként még a hófogó akadályok ellenére is hóátfúvások keletkeztek. Ráadásul két hókotró járművük is meghibásodott, ami ugyancsak nehezítette a munkájukat, de további gépek csatasorba állításával igyekeztek gyorsan javítani a helyzeten. Az útkarbantartó vállalat ugyanis több céggel áll szerződésben, mely szerint szükség esetén téli karbantartásra alkalmas járműveket biztosítanak, most is ezt a lehetőséget használták ki. A vállalat munkatársai rámutattak, ugyanebben az időben a határ túloldalán, néhány kilométerrel délebbre – például Ácsnál – a nálunk tapasztaltnál sokkal nagyobb fennakadásokat okozott a havazás és a szél egyidejű hatása.

Dombi László, a komáromi részleg megbízott vezetője kérdésünkre elmondta, havazás, vagy csúszóssá váló utak esetén először a járás első osztályú útjait kell járhatóvá tenniük, összesen 86 kilométernyi úthálózatról van szó. A másod- és harmadosztályú utak csak ezután kerülnek sorra, ezeknek együttvéve 296 kilométer a hosszúságuk járásunkban.

10941385_884253314938741_1450160804465494946_n

A téli karbantartási munkák elvégzéséhez 9 nagy teherautó (Man, Škoda, Liaz) áll rendelkezésükre, ezek egyidejűleg képesek hóekézni és szórni. Ezen túl 7 traktor, egy útgyalu és 4 rakodógép is bármikor bevethető. Hrabovszky Miroslav komáromi útmester megjegyezte, gépeik többségének életkora 20 és 30 év között mozog, s biztosan hatékonyabb munkát tudnának végezni, ha néhány új járművel bővíthetnék gépparkjukat, elsősorban nagy teherautókkal, ám jelen helyzetben erre nincs pénzforrásuk.

A járási útkarbantartóknál állandó készültség van, ami azt jelenti, hogy nemcsak egy időjárást folyamatosan figyelő diszpécser van szolgálatban éjjel-nappal, hanem a teherautók sofőrjei is a három járási útmesteri központ egyikében – Komáromban, Nemesócsán és Ógyallán – tartózkodnak, műszakokban váltva egymást. Az első osztályú utakkal kapcsolatban ugyanis előírás, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a diszpécser tudomást szerez egy utak járhatóságát gátoló eseményről, a teherautóknak 30 percen belül az utakon kell lenniük. Az utakra többnyire folyékony sóoldatot permeteznek, ami talán a leghatékonyabb, de homok és só 5:1-es keverékével, esetleg apró kövekkel is szórnak.

Kérdésünkre, hogy milyen a kapcsolatuk Komárommal (a város illetékeseivel és a szerződött céggel), azt felelték, szükség esetén természetesen kisegítik egymást, de ők nem zárkóznak el a szorosabb együttműködéstől sem.

DSC_0094

Dombi László felhívta a figyelmet arra, a sofőröknek érdemes megnézni a www.zjazdnost.sk weboldalat, ahol könnyen áttekinthtő formában lehet tájókozódni az utak aktuális állapotáról, esetleges lezárásokról, az időjárásról. Egyúttal arra biztatja a lakosságot, hogy nyugodtan jelezzék, ha egyes útszakaszokon valamilyen járhatóságot befolyásoló esemény történik, amely az útkarbantartást érinti. A 035/7710507 és a 0902 948520 telefonszámokon éjjel-nappal hívható komáromi diszpécserük.

Komáromban a járdák miatt panaszkodtak

Komáromban is többen panaszkodtak a hóhelyzet nem elég hatékony kezelése miatt. Elsősorban a járdák kerültek fókuszba, mivel akadtak olyan forgalmasabb helyek, ahol a havazás után két nappal sem volt letakarítva a hó, ami idősebbek vagy babakocsis anyukák esetében komoly gondot okozott. A panaszosok főleg a várost okolták, de a helyzet nem ilyen egyszerű, a lakosoknak is van felelősségük.

December elején részletesen írtunk a komáromi téli útkarbantartási rendszerről. Patus Sándor, a városi hivatal kommunális osztályának vezetője akkor elmondta, a hóeltakarítást az ő utasításaik nyomán a Pragokom Kft. végzi a városi utakon és járdákon. Hétköznap, illetve az ügyelet előzetes elrendelése esetén a hókotróknak az utasítás kiadása utáni 2 órán belül már a terepen kell lenniük akár éjjel is. Mint megírtuk, gépi takarításra összesen 4 jármű áll rendelkezésre: egy nagy rakterű teherautó, mely egyszerre tud hóekézni és szórni is, egy kisteherautó, mely a járdák tisztítására alkalmas (lásd még a Napigerzson blog bejegyzését), továbbá két traktor, amelyek vagy szórnak, vagy a havat tolják le. A város is több olyan céggel áll szerződésben, amelyek vészhelyzetben további gépeket biztosítanak. Szórásra homok és technikai só 4:1 arányú keverékét használják.

A járdák takarítását a kisteherautón kívül közmunkások is végzik, nagyjából 30-an, de ők csak hétköznap bevethetők. Hétvégén tehát máshonnan, a Clean City vállalattól kell szerezni hómunkásokat, amely azonban nem kevés pluszkiadást jelent a városnak. Tekintettel a panaszokra a város vezetése úgy döntött, a hétvégéken a korábbi 2 helyett 10 kézi hómunkás lesz készenlétben, ha a helyzet megkívánja – mondta el Králik Róbert, a város szóvivője. Hangsúlyozta, a város elsősorban a parkokon keresztül vezető járdákat, illetve a gyalogátkelőknél található járdaszakaszokat, az itt összekotort havat takarítja el. Mint mondta, egy kis átszervezéssel és akarattal ugyan el lehet érni némileg jobb eredményt a téli karbantartás terén, de a minőségi javuláshoz több pénz kellene.

Untitled-18-620x330

Sokan bírálják a törvényt, de a lakosoknak is lenne dolguk

A belvárosi közterületek nagyobb részéről is a város takarítja el a havat, sokszor olyan járdákról is, ahol a hatályos törvény (és a városi rendelet) értelmében nem lenne kötelessége. Bár a közúti törvény kissé kétértelműen fogalmaz, egyik vitatott paragrafusa kimondja, az ingatlan tulajdonosa, kezelője, illetve használója köteles takarítani a járdákat azokon a szakaszokon, amelyek a telkükkel határosak. Megszabja azt is, hogy az eltávolított havat a járda szélére kell söpörni, lapátolni, de nem szabad, hogy ez az úttesten akadályt képezzen. Lakótömbök esetén a közvetlenül a házhoz vezető járdaszakaszokon kellene eltakarítania a havat a lakóközösségeknek.

Varga Tamás képviselő ezzel kapcsolatban rámutatott, a hatályos városi rendelet értelmében egy magánszemélyt 33 euróig, egy vállalkozót pedig akár 6638 euróig terjedő bírsággal is lehetne sújtani, ha elmulasztja ezen kötelességét. Blogbejegyzésében megjegyezte, érdekesnek tartja ezt a „kényszermunkát“, hiszen a polgároknak más területét – jelen esetben a városét – kell takarítaniuk. Szerinte lehetetlen elvárni a dolgozó emberektől, hogy hóesés esetén hazafussanak egy kis hólapátolásra, esetleg szabadságot vegyenek ki. Több jogi fórum is alkotmányellenesnek tartja ezt a lakosokra áthárított kötelességet, de amíg marad a jelenlegi szabályozás, be kellene tartani. Sokan viszont nem veszik figyelembe.

DSC_0251

Gútán a tanyavilágba vezető utak okoztak gondot

Gútán néhányan a városhoz tartozó utak lassú takarítását is kifogásolták, de a többség szerint az állami és megyei utak még rosszabb állapotban voltak. Járásunk második legnagyobb városában a Gúta Service városi cég (járulékos szervezet) takarítja a település összesen 56 kilométeres úthálózatát. Gőgh Sándor, a Gúta Servis vezetője lapunknak elmondta, hozzájuk nem érkeztek panaszok, egyedül a tanyavilágba vezető városi utak takarításával akadtak gondok a hóátfúvások miatt. Mint mondta, ilyen helyzetre nincs technikájuk, ezért a helyi szövetkezet segített. A városi utakat jelenleg 3 első meghajtás nélküli traktorral és egy nagy teherautóval takarítják. Szórásra csak homokot használnak. Horváth Árpád polgármester a hétfői testületi ülésen röviden értékelte a városi hóeltakarítást, mondván, nagyobb fennakadások nem voltak, bár a tanyavilágba vezető utak járhatóvá tétele valóban hosszabb ideig tartott.

Tudatosítani kell, hogy tél van

Minden általunk megkérdezett útkarbantartási szakember hangsúlyozta, a törvény értelmében nem az a feladatuk, hogy teljesen megszüntessék az utak csúszását, csontszárazra kaparják az utakat. A feladatuk az, hogy az utakat a körülményekhez képest járhatóvá tegyék és enyhítsék a téli időjárás utakra, járdákra gyakorolt hatását.

Egyetértettek abban, hogy az emberek néha szeretnek megfeledkezni arról, hogy tél van. Ha esik a hó, a szél miatt pedig hóátfúvások alakulnak ki, vagy ha a csapadék hirtelen ráfagy az utakra, akkor az autósoknak egyszerűen sokkal lassabban kell haladniuk, alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez. A járdákról pedig elmondható, bár sokan vitatják a vonatkozó paragrafust, mégis érvényes, azaz a lakosoknak, tulajdonosoknak is kötelességük lenne az ingatlanjuk mellett haladó járda takarítása, s nem lehet mindent az önkormányzattól várni. Egyúttal pénzkérdésről is van szó, a téli útkarbantartás minőségi javulását csak több forrás biztosításával lehet elérni.

(Csaba Ádám)
(Cikkünk a Delta február 2-i számában jelent meg)

Top