Hogyan készül a télre Komárom?



Ha az időjárás megköveteli, a városi hivatalnak az útkarbantartó céggel karöltve összesen 105 kilométernyi utat és 60 kilométernyi járdát kell járhatóvá tennie Komáromban. A jelenlegi téli karbantartási rendszer olcsó megoldásnak számít, viszont a hivatal illetékeseire pont ezért jóval nagyobb felelősség hárul. 

„A téli útkarbantartás a közutakról szóló törvény értelmében nem azt jelenti, hogy teljesen megszüntessük az utak csúszását, hogy az összes havat 100 százalékban eltakarítsuk és csontszárazra kaparjuk az utakat és járdákat. A feladatunk az, hogy az utakat a körülményekhez képest minden esetben járhatóvá tegyük, hogy enyhítsuk a téli időjárás utakra és járdákra gyakorolt hatását. De az autósoknak, gyalogosoknak is alkalmazkodniuk kell az útviszonyokhoz” – szögezi le beszélgetésünk elején Patus Sándor, a komáromi városi hivatal kommunális osztályának vezetője. Komáromban az általa vezetett osztály irányítja a téli útkarbantartási munkálatokat, a várossal szerződésben álló Pragokom Kft. útkarbantartási vállalat pedig csakis az ő utasításaik alapján végezheti ezeket. A téli időszak a város műveleti terve alapján november 15-től március 31-ig tart.

Patus Sándor lapunknak elmondta, ha a hóhelyzet és az utak állapota megköveteli, ők rendelik el, hogy a hókotrók megkezdjék a hóeltakarítást, illetve a szórást. Hétköznap, munkaidőben ezzel nincs is komolyabb gond, hiszen a szerződött vállalat alkalmazottai bármikor riaszthatók, viszont munkaidőn kívül és hétvégén a városi hivatal alkalmazottainak kell dönteniük arról, hogy kérnek-e ügyeletet a vállalattól, vagy sem. Ha ezt elrendelik, az útkarbantartó cég dolgozóinak készen kell állniuk arra, hogy bármikor, akár éjjel is bevetésre induljanak, az utasítás kiadása utáni 2 órán belül már a terepen kell lenniük. Ha viszont nem rendelnek el ügyeletet, a vállalat nem köteles elvégezni a téli útkarbantartási munkákat (mivel alkalmazottai nem biztos, hogy elérhetőek munkaidőn kívül), ezért nagy a felelőssége a hivatalnak. „Minden hétköznap délután az időjárás-jelentéseket böngésszük, azt kutatva, hogy várható-e az esti, éjjeli órákban havazás, esetleg hirtelen fagy, ami a nedves utakat jégpályává változtathatja. A hétvégi készenlétről pénteken döntünk, az ünnepek alatt pedig akár 4-5 napra előre kell megbecsülni az ügyelet szükségességét. A készenléti időért természetesen fizetni kell a cégnek, az anyagi keret pedig szűkös, ezért azt nem tehetjük meg, hogy könnyelműen ügyeletet rendelünk el. Az viszont még nagyobb baj lenne, ha nem lenne ügyelet, ám aztán mégis szükség lenne hóeltakarításra” – magyarázza az osztályvezető.

traktor

A téli és nyári útkarbantartásra jövő évre 170 ezer euró a tervezett kiadás, ebből 70 ezer euró a téli időszakra van tervezve, ebből fedezik majd a hóeltakarítást. Ha viszont a keret nem lesz elégséges, akkor a nyári útkarbantartásra szánt másik részt merítik, ezzel csökkentve az útjavításra szánt pénzt. Egy átlagos télen 10-11-szer vonulnak ki a hókotrók, s nagyjából 70 ezer eurót költ a város erre a célra, de például a 2013-as téli időszakban, amikor az emlékezetes március 15-i válsághelyzet is kialakult, 120 ezer eurós volt az éves hóeltakarítási költség. Ezzel szemben idén – januártól számolva – eddig rekordalacsony összegből, 21 ezer euróból sikerült megúszni a téli útkarbantartást. A város órabérben fizet a Pragokom Kft-nek a ténylegesen elvégzett téli munkákért, illetve külön fizet az ügyeletekért is. Más városokban előfordul, hogy a teljes téli időszakban állandóan ügyeletben vannak a karbantartással megbízott cég dolgozói, de ez a szolgáltatás összességében sokkal többe kerül, a városi hivatalnak azonban ilyenkor nem kell az időjárás miatt izgulnia. Vagyis az ügyeleti pénz átalányban van fizetve az egész idény alatt, függetlenül az időjárástól és a munkaidőn kívül elvégzett munkától.

A gépi takarításra összesen 4 jármű áll rendelkezésre: egy nagy rakterű teherautó, mely egyszerre tud hóekézni és szórni is, egy kisteherautó, mely a járdák tisztítására alkalmas, továbbá két traktor, amelyek vagy szórnak, vagy a havat tolják le. Patus Sándor rámutatott, a gépek kivonulásától számítva 4 órán belül kell a város első kategóriás útjain körbeérnie legalább egyszer a hókotróknak, ám ehhez általában 2 óra is elegendő. Általánosságban elmondható, hogy Komáromon belül azok az első kategóriás utak, melyeken városi buszforgalom zajlik, illetve olyan kulcsfontosságú intézményekhez vezetnek, mint a kórház vagy a benzinkutak. Megjegyezte, a lakótömbök közötti kis utcákon a legtöbbször nem takarítják el a havat, mégpedig azért, mert a szűk helyen az elkotort hó, esetleg a hókotró megcsúszása nagyon könnyen kárt okozhat a parkoló autókban.

DSC_0251

A város további 7 vállalkozóval is együttműködik, akik válsághelyzetben további munkagépeket tudnak biztosítani. 2006-ban előfordult, hogy egy nap összesen 26 gép dolgozott a város útjainak járhatóvá tételén.

Jóval gyakoribb, hogy a kiküldött járművek csak szórást végeznek, hókotrásra ritkábban kerül sor. A város útjait homok és technikai só 4:1 arányú keverékével szórják. A Komáromon keresztül haladó két főút – a 63-as és 64-es –, továbbá a járás települései közti utak takarítását a regionális útkarbantartó vállalat (RSÚC) végzi. Jóval nagyobb gépparkjuk van, és a csúszás ellen tartálykocsikból permeteznek sóoldatot az utakra.

A járdák takarítását a kisteherautón kívül közmunkások is végzik. Továbbá a várostisztítást végző Clean City vállalatnak szükség esetén akár 100 hómunkást is kötelessége biztosítani a kézi hóeltakarításhoz, ám ezt a város nem szokta igénybe venni, mivel közmunkásokkal jóval olcsóbban elvégezhetők ezek a feladatok. A járdákat, tereket főként a belvárosban takarítja a város, sokszor olyan helyeken is, ahol nem lenne kötelessége. A hatályos jogszabály ugyanis kimondja: az ingatlan tulajdonosa, kezelője, illetve használója köteles takarítani a járdákat azokon a szakaszokon, amelyek a telkükkel határosak. Lakótömbök esetén a közvetlenül a házhoz vezető járdaszakaszokon kellene eltakarítania a havat a lakóközösségeknek.

(csaba)

Top