Egyre kisebb az esély a Feszty-kastély megmentésére

Ógyalla. Egyre kilátástalanabbnak tűnik a közel két évtizede folyó küzdelem a 2006-ban műemlékké nyilvánított ógyallai Feszty-kastély megmentéséért. A keleti szárny állaga folyamatosan romlik, az idő vasfoga egyre kíméletlenebb nyomokat hagy rajta. A tulajdonosok úgy érzik, egyre kisebb eséllyel futnak versenyt az idővel.

A 19. században barokk stílusban épült kastély 1864-ben került Feszty Szilveszter birtokába. Fia, Feszty Árpád, az ismert festőművész, akinek monumentális alkotása, A magyarok bejövetele az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban látható, már itt töltötte gyermekkorát. A család a kastélyt 1907-ben klasszicista stílusban építtette át. A II. világháborút követően az ingatlant államosították, a Feszty-családra pedig kitelepítés várt. Az egykor fényűző családi otthonból raktár, szaktanintézet, óvoda, majd könyvtár lett az idők során. Itt-ott javítottak rajta, de a szocializmus éveiben történő javítások hosszútávon inkább ártottak a műemlékeknek, mint használtak.

A viszonylag jó állapotban lévő nyugati szárny 1973-ban került vissza a családhoz. A keleti szárnyat viszont a jelenlegi tulajdonosok csak a rendszerváltás után kaphatták vissza.

„Korábban itt a nagymamám, Feszty Edit festőművésznő lakott, aki Feszty Árpád testvérének a lánya volt. Édesapám, Peller István után rám szállt az omladozó kastélyszárny. Még édesapám életében szerettük volna restauráltatni, de mivel 2006-ban műemlékké nyilvánították a kastélyt, az átépítése rendkívül költségessé vált. Többmilliós tételről van szó. Kezdetben reménykedtünk benne, hogy ha bekerül a műemlékvédelmi hivatal jegyzékébe, akkor az állam támogatja majd a felújítását, de mint kiderült, az épület állagának megőrzését, ill. annak felújítását az állam nem finanszírozza” – részletezte lapunknak a helyzetet a kastélyszárny tulajdonosa, Fekete Lívia.

Elárulta azt is, hogy korábban megpróbálta eladni az ingatlant, felajánlotta Ógyalla önkormányzatának és a műemlékvédelmi hivatalnak is, de egyikük sem mutatott iránta érdeklődést. Magánszemélyeket viszont egyrészt az riasztotta el, hogy műemléképületként kizárólag az eredeti állapotába lehetne visszaállítani, és a restaurálás során kizárólag autentikus építőanyagokat használhatnának, másrészt, hogy a kastély többi része a család másik ágának a tulajdonában van.

Végül a Komáromban élő Lívia asszony, a magyar kulturális hagyaték megmentését fontosnak tartó barátaival együtt 2013-ban megalapította A Feszty-kastély keleti szárnyának megmentéséért néven bejegyzett egyesületet. Reménykedtek benne, hogy egyesületként több pályázati lehetőségük lesz, valamint az adók 1%-val is támogathatják őket. Sajnálatos módon rendkívül kevés a műemlékek megmentésére kiírt pályázat, és ha meg is hirdetnek egyet-egyet, általában elvárás a kötelező önrész felmutatása. Ezzel pedig nagy összegek esetében nem rendelkeznek.

A múlt évben összesen (az adók 1 százalékából) 600 euró támogatást sikerült szerezniük, miközben a 360 négyzetméteres kastélyrészre, még mielőtt teljesen beomlik, legalább 80 000 eurót kellene szánni. Ebből 40 000 euró az azbeszt tető leszedése és elszállítása lenne. További tétel a tervrajzok elkészítése és a statikai vizsgálat.

„Úgy képzeltem, hogy ha egyszer rendbe hozzuk, akkor kialakítunk itt egy galériát, valamint egy művésztelepet, ahol a felvidéki magyar képzőművészek alkothatnak, szakmai szimpóziumokat tarthatnak és idővel ugyanúgy a kulturális élet központjává válna, a művészek találkozó helyévé, mint régen Feszty Árpád kingyesi műterme. A kastélyszárny jelenlegi állapotát nézve azonban, ez már nem álom, hanem utópia” – tette hozzá Fekete Lívia.

(janković)

Megmentenék a Feszty-kastélyt

Top