A lakosoknak tele a hócipője az acsarkodással

KOMÁROM. Félmilliós, törvénytelen átcsoportosítás, átláthatalan város, hiányos hivatali anyagok – bőven hangzik bírálat a komáromi városi hivatal irányába. És mi a helyzet a feketelistával? Meddig tart még a tiltás, amíg nem pályázhat Komárom? Minderre rákérdeztünk Fekete Tamásnál, a hivatal elöljárójánál. Interjú.

Röpködnek az erős kifejezések a városi hivatal körül. Törvénysértés, feketelista, átláthatatlan önkormányzat…

Valóban. Manapság annak nincs hírértéke, hogy például tegnap megdicsérte a hivatalt az ügyésznő, hogy két témakörben is rendbe raktuk a korábbi évek hiányosságait.

Ettől a bírálatoknak még lehet alapjuk.

Természetesen nem vagyunk hibátlanok, mert aki dolgozik, az hibát is vét, de azért ezeket a sarkos kifejezéseket érdemes a helyükön kezelni. A mai politikai élet olyan, hogy hangzatos szlogeneket gyártanak, amit aztán sokszor elismételve, az emberek fejébe verve igazságként akarnak eladni. Ez jól látható Komáromban is. Meg kell nézni, kik és miért mondják.

Az azonban tény, hogy valóban át lett csoportosítva félmillió euró a képviselők tudta nélkül. Erre mondják, hogy törvénysértő.

Akkor nézzük sorjában. Itt a legnagyobb gond az, hogy azt próbálják sejtetni, elkótyavetyéltünk egy ekkora összeget, holott az utolsó centig a lakosokra lett elköltve. Egy esetben – a lakásalap, más néven GO fond kialakítása – pedig pontosan egy múltból származó törvénytelen állapotot számoltunk fel, amire a főellenőr többször figyelmeztette az előző testületet. De kifizettük a szemét elhordását, amire a költségvetésben nem volt tervezve elég pénz, továbbá az esővíz elvezetését a KOMVaK-nak. A többi tétel is mind alátámasztható, jogosan elköltött pénz, ezt még a kritikusok is elismerték. A történetből csupán azt ragadták ki, hogy ezt a képviselőknek is újra jóvá kellett volna hagyniuk. Hozzátenném, hogy a nagy kifizetések az év végén történtek meg, amikor már egyértelmű volt, hogy a város pénzügyi helyzete ezt lehetővé teszi. Valószínű, hogy ezt az előző évek helyzete – amikor például két havi kommunális kiadás és egy havi bérkifizetés lett áttolva a következő költségvetési évbe – nem tette lehetővé. Fel kell tenni a kérdést, mi történik – vagy történhet –, ha nem kerülnek kifizetésre a törvény által előírt – gondolok itt elsősorban a lakásalap feltöltésére –, illetve szerződésekben garantált tételek? A város ekkor sértett volna törvényt, amiből károk is keletkezhettek volna, szankciók, büntetések és késedelmi kamatok formájában.

Komáromot egy 2014-es apró mulasztás miatt feketelistára tette a munkafelügyelet. Emiatt nem pályázhat a város. Meddig marad ez így?

Nem túl hálás dolog, hogy az elődeink mulasztását kell oldani, ami bénítja a munkát, hiszen nem pályázhatunk szabadon. Mindeközben úgy adták át a várost, hogy az előző ciklusokban egy iskolát sem újítottak fel, holott köztudott, hogy legalább egy pályázat sikeres volt, de sajnos a támogatást már nem sikerült lehívnia a városnak. A város ingatlanjai rossz és elhanyagolt állapotban vannak, a közvilágítás elavult, a termálfürdő elhasználódott, az épületek energiatakarékos felújítása elmaradt, az utak-járdák is rosszak. A gazdasági lehetőségekről – uniós támogatásokról –, amik most táplálnák a várost, rendszeresen lecsúsztak. Emellett a II. lakótelepen elfajult a helyzet az összeférhetetlen lakosokkal, de ez is 5 éve kezdődött.

Az új városvezetés viszont változást ígért.

Ez sok területen el is indult. A parkolórendszert végre visszavette a város, elkezdtük felújítani a járdákat, idén egy kilométernyi szakasz újul meg, felújítás alatt a megyeháza, de a külterületeken és a lakótelepeken is volt előrelépés. Elszámolunk a munkával, de bevallom, elég fárasztó, hogy a tevékenységünk 50-60 százalékát a korábbi időszakokból megörökölt problémák kezelése és oldása teszi ki.

Térjünk vissza a feketelistához. Látszik a fény az alagút végén?

Természetesen megteszünk mindent, és erre szakosodott jogi irodával dolgozunk. Elindult egy folyamat, amiben vannak bizonyos korlátok, akármennyire is igyekszünk. Teljesen banális egy adminisztratív formaságra hivatkozva büntetni egy várost 5 évre. Ez ugye akár a kollektív büntetés fogalmát is kimerítheti, mert az egész város népessége szenvedi el.

Mit tudnak tenni? Nem kellene a városnak határozottabban fellépni?

Megtesszük, de azért nem kezdünk ész nélkül harcot egy állami szerv ellen. Fontolgatjuk, hogy kártérítési pert is indítunk, és ha tárgyalásokkal nem jutunk előbbre, a média közvetítését is ki fogjuk használni. Nem lehet kollektíven büntetni 34 ezer embert egy apróságért, ami semmilyen módon nem károsított meg senkit.

Az is gyakran elhangzik, hogy a testület nem jól előkészített anyagokat kap a hivataltól, amiket aztán a képviselőknek kell javítgatniuk.

Ebben a témában önkritikusnak kell lennünk, én is úgy látom, hogy van még mit javulnunk, főleg jogi téren. Jelenleg hosszabb betegszabadság és más nehézségek is nehezítik itt a minőségi munkát. Az igyekezet megvan, hogy minőségi határozati javaslatok készüljenek, de sajnos nem tudunk mások fejével gondolkodni és szája íze szerint fogalmazni. Ami a legnagyobb gond, az önkormányzati munka ördögi köre, hogy az állami tarifafizetésekkel lehetetlen megszólítani a jobb szakembereket – jogászokat, informatikusokat, építészeket, közgazdászokat és még sorolhatnám. Tervezzük megerősíteni ezt a területet, konkrét lépésekkel készülünk.

Ez elég lesz a változáshoz?

Nos, mi abban bízunk, hogy ennek jelentős szerepe lesz. De a változáshoz kéne egy nagyon fontos dolog, hogy a képviselőkkel ne egymás hibáit keressük, hogy politikai tőkét kovácsoljunk belőle, hanem próbáljunk közösen és főleg pozitívan gondolkodni a megoldásokon, ami az egyedüli garanciája, hogy a város szekere a jó irányba induljon. A lakosoknak már “tele a hócipője” az acsarkodással és a parttalan okoskodással, eredményeket várnak. Kis együttműködéssel sokkal többet lehetne elérni.

Talán segítene, ha a polgármester is határozottabb lenne.

A polgármestert szeretik az emberek, mert barátkozó, szimpatikus, emberi és tele empátiával a mások problémái iránt. Egyúttal meg kell jegyezni, hogy nem keresi a konfliktusokat sem, ami a politikában nem mindig nyerő tulajdonság, néha a buldózer típusú alkatok hatékonyabban működnek – de kérdés az is, hogy közben milyen rombolást végeznek. Sokan azért választották őt, mert elegük volt a korábbi időszakok flegma arroganciájából.

Friss hír, hogy a Transparency International Slovensko elég rossz helyre (100-as listán a 82-ikre) sorolta Komáromot az átláthatóság terén.

Bár hét helyet ugrottunk előre, ami nem kevés, nem vagyunk elégedettek az eredménnyel. Elindult egy helyes folyamat, a trend tehát jó. El kell viszont mondani, hogy nem tartjuk pontosnak az értékelést, mivel több területen tényekkel tudjuk igazolni, hogy nem jól mérték fel a helyzetet. Például hiányolják a hivatal etikai kódexét, amikor az ott van honlapon, lehet viszont, hogy a testület és a bizottságok kódexeivel egyetemben már sikeresebbek lehettünk volna. A dotációk, közbeszerzések is megtalálhatóak, de további dolgok is. Ezt a szervezetnek is jelezni fogjuk, mert azt gondoljuk, hogy Komáromnak jóval előkelőbb helyen kéne szerepelnie.

Ön szerint Komárom átlátható?

Mindig van hova javulni, de van néhány tény. Korábban soha nem volt ennyi információ a város honlapján. Ezt mind mi biztosítjuk, hogy felkerül, erre nincs automata rendszerünk, mint esetleg másoknak. Elérhetőek a közbeszerzések, a főellenőr jelentései, az interpellációk, a dotációk, a szabad lakások, a petíciók és még sorolhatnám. Külön „Átláthatóság” menüpontot hoztunk létre, ahol minden egy helyen elérhető. Szívesen halljuk a tanácsokat, mit tegyünk még fel, de takargatni egészen biztos nem szeretnénk semmit. A lehetőségeinkhez mérten nagyot léptünk előre, és ez még folytatódni fog, ha sikerül rendszerbe állítani és összehangolni az új informatikai rendszert és egy új honlapot. A honlap áttekinthetősége és arculata terén volna mit tenni, mivel ez egy 8-9 éves weboldal, de ez elsősorban anyagi kérdés. Minden ezzel kapcsolatos pozitív javaslatban partnerek szeretnénk lenni.

(csaba)

Top