A jövő elkezdődött

Az állam tavaly novembertől 2017 végéig több millió euróval támogatja az elektromos és a plug-in hibridautók vásárlását. Jóllehet az „akció“ még csak alig több mint három hónapja indult, egyelőre a piacon nem érzékelhető jelentősebb változás. Vajon érdemes-e a ma még jóval drágább, ugyanakkor hosszabb távon olcsóbban fenntartható e-autóban gondolkodnunk?

Mikorra várható áttörés az elektromos autózásban?

„Egyre több elektromos autót szeretnénk az utakon látni. Célunk, hogy a mai trendek megváltozzanak, és az elektromos közlekedés a mindennapok része legyen“ – fogalmazott hangzatosan Peter Žiga, a környezetvédelmi miniszterből gazdasági miniszterré avanzsált Smeres politikus azon a tavaly novemberi sajtótájékoztatón, melyen bejelentette: a kormány 2017 végéig összesen 5,2 millió euróval támogatja a teljesen elektromos hajtású és plug-in hibridautók vásárlását. Nem a szlovák miniszter volt az első Európában, aki hasonló bejelentést tett: Norvégiában már a ’90-es évektől kezdődően létezik ez a fajta állami támogatás (nem véletlen, hogy a skandináv országban a világon a legnépszerűbbek az e-autók), és Szlovákiával csaknem egy időben Németország, Csehország és Magyarország is úgy látta jónak, ha anyagi segítséget nyújt azoknak az autóvásárlóknak, akik a környezettudatos technológia és a nulla károsanyag-kibocsátású autók mellett teszik le voksukat.

elektromobil kép

Működik-e a kormányzati logika?

Az állami támogatást nemcsak cégek és magánszemélyek, hanem önkormányzatok is igényelhetik – olyan elektromos személyautók vagy hibridek vásárlására, amelyek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát. Az elektromos autókra az állam egy igénylőnek 5000 eurót ad. Aki nagyon „el van eresztve“, akár korlátlan számú igénylést is beadhat. A fenti összeghez azonban csak három tételben lehet hozzájutni – így szűrnék ki azokat a spekulánsokat, akik külföldön értékesítenék az állami dotációval megvásárolt autót. A vásárló az első évben 2000, a vásárlás (pontosabban az autó regisztrációja) utáni két évben pedig 1500-1500 eurót kap kézhez. A hibridautók vásárlásánál némileg kevesebb, 3000 euró támogatás jár, amit szintén három tételben (3×1000 euró) osztanak ki. A támogatás csak teljesen új, szlovákiai importőrtől vásárolt autókra vonatkozik. A hibrideknél kizárólag a plug-in típusúakat támogatja az állam, vagyis az olyanokat, amelyek elektromos hálózatról is feltölthetők.

tablazat2

Ha a minisztériumban valóban komolyan gondolják a környezetbarát üzemanyagra való átállást, a közvetlen állami támogatás katalizátora lehet ennek a folyamatnak. Árulkodó adat, hogy miközben a „klasszikus“ autógyártásban és az eladott autók számában nagyhatalomnak számítunk, ezidáig Szlovákiában még mindig kevesebb mint ezer villanyautót (250) és plug-in hibrid autót (600) regisztráltak. Ezek az adatok ahhoz képest, hogy összesen közel 3 millió négykerekű szaladgál a szlovákiai utakon, rendkívül elenyészőek. Kérdéses azonban, hogy a kormányzati szándék eléri-e célját, és az év végére megugrik-e az e-autók száma? A szkeptikusok szerint nem, hiszen egyelőre több olyan hiba is van a „rendszerben“, amely a vásárlók kedvét szegheti. Egyrészt: az elektromos autók ma még jelentősen (minimum 50 százalékkal) drágábbak a benzines vagy dízelmotoros autóknál – a legolcsóbb modellek is 25 ezer eurótól kezdődnek. Az e-autók vonzerejét ráadásul csökkenti a rövid hatótávolság (az, hogy egy töltéssel mekkora távolság tehető meg), és az infrastruktúra hiánya: az, hogy egyelőre még nem adottak a könnyű és gyors töltési lehetőségek az országban. Vannak persze olyan gyorstöltők, amelyek 20-30 perc alatt képesek 80%-ra feltölteni az elektromos autók akkumulátorát, de ezekből egyelőre nagyon kevés van. Így ma egy hosszabb hazai utazásnál az akkumulátorok töltése akár több órát is igénybe vehet.

A fejlődés megállíthatatlan

Az optimistább tábor szerint azonban ezek az akadályok már a közeljövőben leküzdhetők, ezért azt mondják: ma már egyértelműen látható, az elektromos technológiáé a jövő. A számok pedig valóban őket igazolják, és arról árulkodnak, hogy az elektromos autózás megállíthatatlanul terjed a világban. Európában például egy év alatt 49 százalékkal nőtt az e-autók száma. Vannak olyan becslések is, amelyek szerint 2030-ig az eladott autók harminc százaléka lesz teljesen elektromos – vagyis minden harmadik autó. Ezt vetíti előre az is, hogy Európa több nagyvárosában már bejelentették: szigorú szabályozásokat vezetnek be a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében – London és Párizs például már a benzin- és a dízelmotoros autók betiltását tervezi a szűkebb belvárosban és más zónákban. Ezek a folyamatok előbb-utóbb óhatatlanul elérik majd Közép-Európát is.

tablazat3

Vas Gyula autós szakíró, újságíró szerint azonban az elektromos autók szélesebb szlovákiai elterjedése előtt még hosszú út áll, mert bár az e-autók piaci részesedése Szlovákiában is növekvő tendenciát mutat, összességében még mindig alacsony szinten áll. „Az árak még mindig nagyon riasztóak, ezért ez egyelőre csak csepp a tengerben. Az első lépés mindenesetre megtörtént, elindult egy folyamat“ – vélekedik az állami dotációról a szakember. Véleménye szerint ahhoz, hogy szélesebb körben is elterjedjenek az e-autók, egy sor más intézkedés is szükséges – például a kezdetekben lehetővé kellene tenni az ingyenes parkolást, valamint adókedvezményeket bevezetni. Az ehhez hasonló kedvezményeket a kormány is fontosnak tartja, konkrétumok egy-két kivételtől eltekintve azonban nem hangzottak még el. Utóbbiakhoz tartozik az a február 1-től érvénybe lépő határozat, amely szerint az újonnan regisztrált e-autók után mindössze 33 eurós regisztrációs díjat kell fizetni.

Az infrastruktúra hiányosságaira vonatkozó fenti kritikák részben jogosak, hiszen Szlovákiában egyelőre csak alig több mint 100 töltőállomás létezik, ráadásul ebből csak 79 használható nyilvánosan (a többi cégek, vállalatok kezében van). Komáromhoz legközelebb Dunaszerdahelyen, Nyitrán, Vágsellyén és a Mohin találunk töltőállomást – csoda, ha az ember kétszer is meggondolja a vásárlást? Tegyük azonban hozzá, hogy a töltést bármely nagyobb teljesítményű háztartási konnektorból otthon (mondjuk éjjel, amíg alszunk) vagy akár a munkahelyünkön is meg lehet oldani: ebben az esetben 6-8 óra alatt töltődik 100%-ra az akkupakk – figyelmeztet Vas Gyula.


Komárom és az e-autók

A legtöbb városhoz hasonlóan jelenleg Komáromban sincs egyetlen nyilvános töltőállomás sem elektromos gépkocsik számára. Ez azonban megváltozhat a közeljövőben, ugyanis két folyamatban lévő projekt is számol ilyenekkel.

Egyrészt az előző számunkban említett, két Komárom között indítandó elektromos buszjárat pályázatának része töltőállomások telepítése is. Másrészt pedig a város is tervezi egy elektromos gyorstöltő állomás létesítését a Comorra Servis városi cég kezelésébe került parkolórendszer bevételéből, illetve felmerült az is, hogy a városi rendőrség is, a cég is kapjon egy-egy elektromos autót. Ha ezek megvalósulnak, az adhat egy lökést az elektromos autók komáromi elterjedésének.


tolto

Nő a hatótávolság, bővül az infrastruktúra

A számok pedig valóban azt igazolják: támogatás ide, támogatás oda, kétszer is meggondoljuk, hogy elektromos autót válasszunk-e. Bár még csak alig több mint három hónapja fogadják az igényléseket, a Szlovák Autoipari Szövetség (ZAP) adatai szerint eddig mindössze 12 e-autót, illetve hibridet vásároltak állami segítséggel – jóllehet további 57 kérvény érkezett be a minisztériumba, ami alig marad el a teljes 2016-os év eladási számaitól. Az elmozdulás tehát érzékelhető, a minisztériumban pedig abban bíznak, ha ez tovább folytatódik, ezzel párhuzamosan a szükséges töltőinfra­struktúra fejlesztése is új lendületet kaphat. Nem beszélve arról, ha egyre több lesz az igény az elektromos kocsik iránt, az egyes gyártók nagyobb sorozatgyártásba kezdhetnének, ezzel pedig a jelenlegi magas árak is csökkennének. Ráadásul a piacon egyre nagyobb hatótávolságot biztosító akkumulátorokkal felszerelt típusok jelennek meg. Ma egy töltéssel – típustól, vezetési stílustól, külső hőmérséklettől függően – a Szlovákiában kapható elektromos autókkal akár 250-300 kilométer tehető meg, a gyártók azonban ígérik, a közeljövőben akár ennek duplája sem számít majd különlegesnek.

A kínálatból egyébként már ma sincs hiány: Szlovákiában jelenleg a BMW, a Citroën, a Hyundai, a Kia, a Mercedes-Benz, a Nissan, a smart, a Toyota és a Volkswagen kínál teljesen elektromos hajtású vagy plug-in technikájú autókat. Ezek közül az egyik legolcsóbb a VW e-UP!, a legnépszerűbb pedig a Nissan Leaf, amely világviszonylatban is az élen jár: a japán gyár modelljétől csak az amerikai Tesla Model S-ből adtak el többet 2016-ban – ezzel együtt a Leaf továbbra is minden idők legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autója.

tablazat

Mekkora az aksik ökológiai lábnyoma?

A mai technológia mellett a piacon lévő e-autók leginkább a rövidebb utakra: városi és agglomerációs közlekedésre, napi ingázásra alkalmasak. Az előnyök és hátrányok mérlegelésénél ugyanakkor érdemes figyelembe venni azt is, hogy üzemeltetésük jóval olcsóbb, mint a benzines/dízeles autóké. Vas Gyula szerint egy elektromos autó 100-200 ezer megtett kilométer után akár vissza is hozhatja az árát. Ebben jelentős szerepe van az „üzemanyag-költségek“ közti különbségeknek is: egyes számítások szerint otthoni töltés mellett, nappali áramtarifával számolva egy elektromos autóval körülbelül 1 liter benzin árának megfelelő összegbe kerül 100 km megtétele. Az persze, hogy pontosan mennyi idő után térül meg a kezdeti nagyobb beruházás, nagyban függ attól, hogy a tulajdonos hány kilométert tesz meg vele évente.

Van itt azonban még egy fogas kérdés. Vajon mennyiben környezettudatosak az e-autók? A válasz nem is olyan egyértelmű. Egy biztos, ha a károsanyag-kibocsátást nézzük, abban verhetetlenek – ennek mutatója ugyanis nulla. Ha azonban az e-autók működéséhez szükséges villanyáram szén elégetéséből származik, valójában nem sokat léptünk előre. Nagy kérdés, hogy az atomenergia mellett szükségleteinket a jövőben mennyire tudjuk majd a megújuló energiából (pl. víz- és szélerőművek) fedezni. Még akkor sem nyugodhatunk meg, ha jelentősen. Hiszen az elhasznált lítium-ion akkumulátorokból az e-autók elterjedésével egyre több lesz. A nagyszámú újrahasznosításra pedig megoldás még nem született.

Langschadl Mátyás

Top