Séta a készülő Duna-hídon

Szépen halad az új komáromi Duna-híd építése. Tavalyi helyszíni szemlénk óta szembetűnő a változás. Civilként az elsők között léphettünk rá a majdani hídra, pontosabban a részben elkészült acél hídpályára. Szubjektív riport a hídépítésről.

Csaknem pontosan egy éve jártunk először az épülő komáromi Duna-híd építési területén. Akkor még az acéljármok is alig bukkantak ki a vízből, és a látogatóközpont még csak épült a déli oldalon. Azóta sokat változott a helyzet. Hogy mennyit, annak múlt szerdán, tarisznyánkban az illetékesek engedélyével jártunk utána – most is az északi oldalról közelítettük meg a hídépítést.

IMG_4219Készül a kerékpáros letérő helye

Áthajtva a valamikor poros szántóföldön – ahol már építi a hidat a 63-as főúttal összekötő szakaszt a Váhostav – rövid ellenőrzés után az épülő híd melletti térségben parkolunk le. Már vár bennünket kísérőnk, Szabó Gábor acélszerkezeti projektvezető. Miközben érdeklődve figyeljük a már elkészült hídszakaszt, nem is sejtjük, milyen kalandok árán jutunk majd fel. A majdani híd hat pillére közül három épül az északi oldalon, egy a folyó közepén.

SONY DSC

Miután felvesszük az előírt biztonsági felszerelést, a láthatósági mellényt, az úszómellényt, a sisakot, az egyik pillér belsejébe indulunk. Hatalmas létra vezet egy szinttel feljebb, a jövendő szerelési folyosóhoz, majd egy másik létrán a hídra kapaszkodunk. Biztonsági korlátok jelzik, meddig lépkedhetünk.

IMG_4205

Különleges érzés, amikor az ember „civilként” az elsők között léphet egy új, épülő hídra. Kísérőnk szűkszavú, mentségére szóljon, hogy már odalent elmondta, nem mondhat sem számokat, sem határidőket. Így nézelődünk. Látjuk az acélból készült hatalmas pilont, ami az óriási acélkábeleket tartja majd. Óriási daruval építik, amelyre húsz perc alatt jut fel a kezelője, számtalan létrát megmászva.

IMG_4275Épül a pilon

Hamarosan még magasabbra emelik a darut, a végén negyven perc kell majd hozzá, hogy a darukezelő az irányítófülkébe jusson. Az épülő hídon és környékén mindenütt csúcstechnikát látunk, a beszerelésre váró elemek távolabb, egy uszályon várakoznak.

IMG_4242

Megdöbbentő tapasztalat, hogy a munkálatok teljesen szárazon zajlanak az acéljárom védelmében, néhány centiméterre zúdul a Duna vize. Problémákat okozna, ha betörne a víz, ezért figyelik a vízszintet. Amennyiben elér egy kritikus magasságot, mint legutóbb karácsonykor, menteni kell az övezetből mindent és mindenkit.

SONY DSCAz új híd közepe

Odafent sétálva azt mondogatjuk magunkban, tisztelet minden hídépítőnek, hogy ilyen magasban, a víz közelében teszik mindennapi dolgukat. Kísérőnk megmutatja, milyen biztonsági intézkedésekkel, felszereléssel védik őket, ha mégis a vízbe esnének. Állandó motorcsónakos megfigyelés is segíti munkájukat, amit éjszakai műszakban is végeznek a hídon, amelynek az alapkövét 2017 őszén tették le ünnepélyesen Szlovákia és Magyarország miniszterelnökei jelenlétében.

IMG_4265

Az épülő híd alatt deszkákon araszolunk, miközben azokat a a hidraulikus berendezéseket nézegetjük, amelyekkel a híd felszerelt elemeit mozgatták a szlovák oldal felé. Most már a helyükön vannak az elemek, a következőket a hatalmas pilonra szerelt acélkötelekhez csatlakozva építik a magyar oldal felé. Az ott álló látogatóközpont gyufaskatulyának tűnik a hídról nézve.

SONY DSCClark Ádám, a “megadaru”

Azután egy meredeken álló létrán egy alsóbb szintre jutunk, ahonnan lépcsőkön megyünk a szárazföldre. A híd alatt az építők, a Hídépítő, a Hódút, a Mészáros és Mészáros logói lengenek. Jöjjünk máskor is, mosolyog Szabó Gábor, miközben levesszük a biztonsági felszereléseket. Jövünk.


Tények a hídról

komarom_HID1-e1509006342173A látványterv

A 600 méteres hídon átvezetett 2×1 sávos szakasz a magyar oldali 1. sz. főutat köti össze a szlovák oldali 63. sz. főúttal. A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd. Az acél pilon magassága az útpálya felett 94,5 m, amely 70 m magasságig a belső oldalon kibetonozásra kerül. A híd öt nyílásból áll, melyek közül 3 a meder felett, 2 pedig a szlovák oldali ártéren lesz. A hídon a kerékpárút és gyalogos járda, valamint a belterület közelsége miatt közvilágítás is lesz. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak.

IMG_4249

A beruházáshoz tartozik egy-egy útcsatlakozás megépítése a szlovák és magyar fél részéről. A magyar oldalon egy 1,3 km hosszú út épül a 131 sz. főút Komárom déli elkerülő útig. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz, egyik az ipartelepi kerékpárút felett, a másik a Koppány vezér út felett. Ezen kívül 2 tengelysúly-mérő hely is épül a főpálya mindkét oldalán.

IMG_4257A híd alatt

A szlovák oldali útcsatlakozás 646 méter hosszú, 2X1 sávos kialakítású. A szakaszon 1 db körforgalmú csomópont épül az I/63 út csatlakozásánál, valamit 1 kerékpárút lehajtó ág, és 1 gyalogjárdához csatlakozó lehajtó ág és lépcső a híd végén.

Az új komáromi Duna-híd összesen 6 pilléréből a szlovák oldali, 4. 5. 6. jelű pillére készen van. A magyar oldalon 1. pillér készen van, 2. jelű pillér március közepére készül el. A Duna közepén levő 3. jelű pillér építése március végére fejeződik be. Az acél felszerkezetből – hídpályából – 278 méter hosszú szakasz már a helyén van.

SONY DSC

Emellett folyamatos a gyártás az acélszerkezeti gyártóüzemekben, a csepeli előszerelő telepen pedig megszakítás nélkül folyik a hídpálya elemek összeállítása/hegesztése és a festése is.

A 3. jelű pillérből kiemelkedő pilon, amely a kábelek segítségével tarja a hidat, az útpályától mérve 94,5 m magas. A pilonnak az útpálya szint alatti része 23,4 m, ebből 20 m a 3. jelű pillérbe bebetonozásra került. Ez a rész a végleges állapotban nem lesz látható. A további pilon elemeket a toronydaru emeli a helyére. Jelenleg az útpálya feletti 34 elemből a 6. elem került beemelésre.

SONY DSC

A mederpillér alapozásánál kedvezőtlen talajrétegződésbe ütközött a kivitelező, ami hátráltatta a munkálatokat. A hídpálya szerelésénél egyebek mellett az éjszakai műszak bevezetésével is igyekeznek gyorsítani az előrehaladást.


Szénássy Tímea, Bárány János

Kapcsolódó cikkeink:

Újabb mérföldkő az új Duna-híd építésénél

Így épül a Duna-híd

Orbán és Fico az új hidat ünnepelték

Top