Feljelentés hűtlen kezelés miatt

Újabb állomásához érkezett a városi tulajdonú KOMVaK körüli problémák feltárása és megoldása. A KOMVaK új igazgatója hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett. Úgy tudjuk, a konkrét eset az előző cégvezetés idején történt, és százezres nagyságrendű ügyletet érint. Nem kizárt, hogy további feljelentések is lesznek.

Múlt szerdán a komáromi városházán tartott közös sajtótájékoztatót Ruman Patrik, a KOMVaK új igazgatója, Stubendek László polgármester, továbbá Keszegh Béla alpolgármester. A polgármester hangsúlyozta, a legutóbbi személycserék után lényeges változások indultak el a KOMVaK-nál. Mint ismert, idén január óta teljesen új menedzsment vette át a komáromi vízmű vezetését, Ruman Patrik egy személyben lett ügyvezető igazgató, illetve az igazgatótanács elnöke is – rajta kívül Kóňa Bohumír és Korpás Péter tagjai még az igazgatótanácsnak. Elhangzott, a cég gazdasági vezetésében is további személyi változások történtek. „Az új cégvezetés élvezi a bizalmam“ – szögezte le Stubendek László.

Ruman Patrik, a vízmű menedzs­mentjének vezetője bejelentette, hűtlen kezelés (pontosabban: idegen vagyon kezeléséből adódó kötelesség megszegése) alapos gyanúja miatt a KOMVaK nevében büntetőfeljelentést tett. Elmondta, részleteket nem kíván elárulni az ügyről, mivel nem szeretné befolyásolni a nyomozást, illetve a hatóságok vizsgálatát. Kérdésre válaszolva annyit elárult, hogy a büntetőfeljelentést ismeretlen személy ellen tette, ugyanakkor a gyanút megalapozó konkrét dokumentumokat tárt a nyomozóhatóság elé. Ruman Patrik kijelentette, már régen meg kellett volna tenni ezt a feljelentést, azt azonban nem részletezte, hogy kinek kellett volna lépnie.

komvak2

Felhatalmazás nélkül írt alá?

Annyi biztos, hogy a feltételezett bűncselekmény még a korábbi cégvezetés idején történt. Az elmúlt hónapokban már többször történtek utalások arra, hogy a volt ügyvezető igazgató százezer eurós nagyságrendben írt alá egy olyan dokumentumot, amelyre nem volt felhatalmazása – az igazgatótanácsnak nem volt tudomása róla –, és amely komoly károkat okozhatott a vízműnek. Bár a múlt szerdai sajtótájékoztatón senki sem erősítette meg, úgy tudjuk, egy ilyen konkrét eset áll a feljelentés mögött.

Keszegh Béla emlékeztetett, tavaly nyáron a KOMVaK akkori vezetése még nyereségesen működő vállalatról számolt be féléves jelentésében, még jutalmak osztogatására is maradt pénz, és kívülről úgy tűnhetett, a vízmű a gyógyulás útjára lépett.

Mint megírtuk, pár hónappal később, miután Cséplő Gábor távozott a vízmű éléről, kiderült, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, sőt, súlyos anyagi problémák vannak, csontvázak potyognak a szekrényből. Városi pénzből is segíteni kellett a vállalatot, majd egy egész problémahalmaz szakadt az önkormányzatra: a vízmű több beruházását kivitelező, továbbá kölcsönt is nyújtó HASS cég – az „eltitkolt“ jelzálogszerződés nyújtotta garanciák nyomán – végrehajtást indított a KOMVaK-kal szemben, mivel a vízmű nem utalta a törlesztőrészleteket, holott ez súlyos következményekkel járt a szerződés alapján. Az csak hab a tortán, hogy Balogh Zsolt, a korábbi igazgatótanács elnöke szerint a vízmű volt igazgatója mindig arról értesítette őket, hogy a törlesztés rendben és időben történik. Végül az önkormányzati képviselők falhoz lettek állítva: vagy megszavazzák, hogy a vízmű összesen 3,3 millió euróval tartozik a HASS vállalat felé, ezzel jogosnak ismerve el több megkérdőjelezhető összeg kifizetését (többletmunkák, kamatok), vagy pedig a HASS végrehajtás útján igyekszik behajtani követeléseit, ami akár csőd­eljáráshoz is vezethet. A képviselők szűk többséggel jóváhagyták az új megegyezést, melynek nyomán a végrehajtást megszüntették ugyan, de a vállalatnak hosszú évekig kell majd nyögnie a 3,3 millió eurós tartozás visszafizetését.

Keszegh Béla a KOMVaK-nál elrendelt főellenőri vizsgálat, illetve lefolytatott rendkívüli leltár kapcsán megemlített egy-két más gyanús esetet, hozzátéve, fontosnak tartja, hogy az átfogó, ún. Due diligance ellenőrzés is megtörténjen. Beszélt az évekkel ezelőtti, „láthatatlan traktor történetéről“, amikor a KOMVaK csaknem 50 ezer euróért vásárolt egy traktort, majd eladta a városnak úgy, hogy a lízingszerződés még le sem járt. Ez a gyanús ügy már 2011-ben kibukott, ám a vízmű akkori vezetése igyekezett eltussolni – említett egy konkrét esetet az alpolgármester.

További feljelentések jöhetnek

Egyelőre kérdéses, hogy a büntetőfeljelentés milyen következményekkel járhat, mi történik, ha bebizonyosodik, valóban történt bűncselekmény a vízműnél. Személyes büntetőjogi felelősséget ugyan megállapíthat a bíróság, viszont nem valószínű, hogy a vízmű pénzügyeit – közvetve a városi vagyont – jelentősebben érintené egy ilyen döntés, hiszen, ahogy említettük, a HASS cég követeléseit a képviselői döntés „bebetonozta“, az új megállapodás már felülírta a régi gyanús ügyleteket. Nem hivatalos információk szerint a feljelentés tárgya a csallóközaranyosi beruházással kapcsolatos, amelyet a HASS cég valósított meg.

Stubendek László hangsúlyozta, a tisztulási folyamat most már valóban elkezdődött, hamarosan a független Due diligance átvilágítást is lefolytatják, és akkor végre teljesen egyértelmű képet kaphat mindenki a cég állapotáról, nem kell többé kipottyanó csontvázaktól tartani. Ennek a folyamatnak a célja, hogy a komáromi vízmű egy átlátható, prosperáló városi cég legyen. Ruman Patrik kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben további, dokumentálható, bűncselekményre utaló ügyek merülnek fel a KOMVaK-ban, újabb feljelentéseket tesz.

Csaba Ádám

Top