„A fiatal családokat itthon kell tartani“

Interjú Keszegh Bélával, a Függetlenek Komáromért csoport polgármesterjelöltjével.

A mindennapi életünket befolyásoló kis dolgok jobbá tétele is hozzájárulhat egy élhetőbb városhoz, a kukatárolók rendbetétele, fák ültetése, további játszóterek kialakítása – vallja Keszegh Béla. Ha emellett a fiatalok lakáshoz és megfelelő munkához jutnak, gyermekeik pedig megújuló iskolákban tanulhatnak, akkor szerinte Komárom folyamatosan fejlődhet.

keszegh_bela

• Már négy éve is pletykálták, hogy megpályázza a polgármesteri tisztséget. Akkor nem, most igen. Miért?

– Nyolc évig városi képviselő voltam, négy évig alpolgármester. Ezalatt sokat tanultam, és úgy érzem, sikerült is megmutatnom, hogy mire számíthatnak tőlem az emberek. A polgármesterség nagy kihívás, merész dolog anélkül belevágni, hogy az ember nem látja át a feladatokat, nincs tisztában a dolgok menetével. Szeretem az önkormányzati munkát, látom, hogy sok a tennivaló. Most jött el az ideje, hogy felelősséggel tudjam vállalni a polgármesterjelöltséget.

• Korábban cikkek jelentek meg arról, hogy Önt fogja támogatni a Híd és az MKP is.

– Felesleges ezt ragozni, a pártoknak van saját jelöltjük. Fontos, hogy Komárom vezetését a régió mindkét meghatározó pártja tartja annyira fontosnak, hogy saját programmal, saját polgármesterjelölttel indulnak. Komárom számára szükségesek a külső források, akár Budapestről, akár Pozsonyból érkeznek, ennek érdekében együtt kívánok működni a pártokkal. Pártonkívüliként nem kiszorítósdira törekszem, hanem hogy minden segítő szándékú szereplőt bevonjak.

• Bírálatként hangzik el, hogy a Független Komáromért csoport pártként viselkedik.

– Komárom egyik legnagyobb gondja évek óta a széthúzás. A pártok különböző irányokat követtek, ahogy egyes gazdasági csoportok bábjai is. Erre válaszul hoztuk létre a független képviselőjelöltekből álló csapatunkat. Olyan emberek fogtak össze, akik kölcsönös tisztelet és egymás elfogadása mellett tudnak és akarnak együtt dolgozni. Ez már az előző négy évben is látszódott. Meghallgatjuk egymás véleményét, elosztjuk a munkát. Ugyanakkor pártfegyelem, felülről jövő utasítás és gazdasági lobbicsoport nem befolyásolja döntéseinket. A képviselő-testületben mindig a többség dönt, ez a demokrácia alapvető logikája. Mi már a választások előtt erre készülünk a független képviselők összefogásával. Aki nem képes többséget állítani egy elképzelés mellé, az nem tudja megvalósítani sem.

• Alpolgármesterként volt lehetősége alakítani a város ügyeit az elmúlt négy évben. Mi az, amit a legnagyobb mulasztásnak tart?

– Úgy látom, néhány dolog átszervezéséhez határozottabban hozzá kellett volna nyúlni. Említhetném a hulladékgazdálkodás kérdését, vagy éppen a közvilágításét. Utóbbi esetben hiába javasoltuk egy egy energiatakarékos új rendszer bevezetését, sajnos nem sikerült elég támogató képviselőt az ügy mellé állítani.

• Egyértelműen az utcafelújítási projekt köthető Önhöz, amit ellenfelei azért bírálnak, mert hitelből valósult meg.

– Először leszögezném, hogy összesen 5 kilométernyi járda is megújult, aminek nagyobb részét a városi kasszából fedeztük. Másrészt pedig számok igazolják, hogy az utcafelújítások előtt a város többet költött kátyúzásra, mint a felvett beszállítói hitel kamatai. Ha továbbra is kátyúzunk, akkor maradnak a foltozott útjaink, ráadásul többet fizetünk. Az útfelújítással viszont megújult 7 kilométernyi úttest, összesen 16 utca. De említenék egy másik adatot. 2014-ben a város hitelterhelése 19,3 százalékos volt, ez mostanra 12,63 százalékra csökkent. Négy év alatt ez jelentős csökkenés, egyáltalán nem adósítottuk el a várost. E tekintetben Komárom jobban áll a környező városoknál. Hozzátenném, a legnagyobb hiteleket, amit a város még most is törleszt, még 2007-ben és 2008-ban vette fel.

• Mit gondol a KOMVaK helyzetéről? Sínen van a vízmű?

– Úgy gondolom, a komáromi vizes vállalatnál történtek jól példázzák az elmúlt négy évet. A csőd széléről sikerült visszarángatnunk a KOMVaK-ot, megtörtént a felső vezetés teljes cseréje, átvilágítás, a szerződések újraversenyeztetése, átlátható fizetések a vezetésben. Jelenleg arról tudunk beszélni, hogy a vízmű milyen fejlesztéseket hajt végre a városban. Több helyen újult meg vízvezeték, szennyvízcsatorna, átvállalták a várostól az esőelnyelő lefolyók karbantartását és tisztítását, ami korábban teljesen el volt hanyagolva. Az új vállalatvezetés joggal élvezi a képviselők többségének bizalmát. Fontos, hogy a KOMVaK egy lakosokat szolgáló, átlátható gazdálkodású, városi tulajdonú vállalat legyen.

• Alpolgármesterként mit tart még részben saját eredményének?

– Látni kell, honnan indultunk ebben a választási ciklusban. Számtalan elhanyagolt terület volt, ahol évek óta semmilyen fejlesztés nem valósult meg. További nehézségeket okozott, hogy Komárom feketelistára került az előző vezetés hibájából, emiatt 2018 elejéig nem is pályázhatott. Ennek ellenére újultak meg utak, járdák, óvodák, játszóterek, vagy éppen a megyeháza történelmi épülete. Soha még ennyit nem költöttünk sportra, illetve egy külön pénzcsomagból iskoláink tornatermeinek felújítására. A központi erőd felújítására 2,6 millió euró ment, az uszodában jelentős fejlesztések voltak, a strandfürdőre is jutott valamennyi – megújult a nagymedence. Sikernek tartom, hogy egy évtized után munkahelyteremtő befektető érkezett Komáromba, hiszen a jövő év elején megnyitja gyárát a ZF Slovakia, 250 új munkahelyet teremtve. Ráadásul a régiónkban megszokottnál magasabb bért, 13. és 14. havi fizetést is kínál dolgozóinak.

• Mi lenne az a három dolog, amit kiemelne választási programjukból?

– Élhető, családbarát és gazdaságilag versenyképes várost képzelünk el. Lakókörnyezetünk akkor válik élhetőbbé, ha a mindennapi életünket befolyásoló kis dolgokat tudjuk jobbá tenni. Például folytatni a játszóterek fejlesztését, illetve újak építését. Rendbe tenni a kukatárolókat és környéküket. Fákat ültetni. Rendezni kell a lakótelepi parkolást.

A családbarát város célja, hogy fiataljaink ne menjenek el, legyen jövőképük, itt alapítsanak családot. Ezt szolgálná a startlakás programunk – ennek első lépése megtörtént, néhány hete a képviselők ugyanis jóváhagyták, hogy a város az Állami Lakásfejlesztési Alap közreműködésével bérlakások megvételére, illetve új bérlakások építésére igényeljen minisztériumi támogatást. Az iskolafelújítások megkezdődtek, ezt a következő négy évben fel szeretnénk pörgetni, hogy gyermekeink megfelelő körülmények mellett részesüljenek színvonalas oktatásban.

Bár járásunkban 5 százalék alá csökkent a hivatalos munkanélküliségi ráta, folytatni kell az új munkahelyek létrehozását, immár azt tartva szem előtt, hogy az új lehetőségek magasabb bért is jelentsenek. A javuló munkalehetőségek, a versenyképes gazdaság is hozzájárulhat ahhoz, hogy a komáromiak itthon maradjanak, a korábban távozók visszatérjenek. Itt említeném a fürdő fejlesztésének ügyét. Már jó egy évtizede készülnek a különböző látványos tervek, melyek mindegyike egy fiók mélyén végzi. A helyi adottságokra épülő ésszerű elképzelésekre van szükség, nem nagy szavak durrogtatására.

• Csoportjuk indítja a legtöbb képviselőjelöltet, de ez nem jelenti azt, hogy többséget is szereznek. Kikkel működnének együtt?

– Mindenkivel, aki a jó ügyek mögé sorakozik fel. Komárom nem engedheti meg magának, hogy újabb négy évig széthúzás legyen a képviselő-testületben. A következő polgármesternek ez lesz az egyik legnagyobb feladata: a képviselőket a jó célok megvalósítása mellé állítani.

• Hogyan látja esélyeit, ellenfeleit?

– Nem rólunk kell szólnia a választásnak, hanem a város jövőjéről. A választók biztos bölcsen döntenek majd. Ha valakinek fontos a város, akkor a választás eredményétől függetlenül úgyis dolgozik majd tovább. Nagy lehetőség előtt áll Komárom, bízom benne, hogy nagyot lépünk előre.


Keszegh Béla Keszegh4

– 42 éves, nős

– 2 fiúgyermek édesapja

– dolgozott gimnáziumi és egyetemi tanárként, a médiában, tanult politológiát és térségfejlesztést, jelenleg Komárom alpolgármestere

– kedvenc könyvek: Vámos Miklós: Apák könyve, Mérő László: Mindenki másképp egyforma, Anthony McCarten: A legsötétebb óra


Csaba Ádám


A komáromi polgármesterjelöltek mindegyikének felajánlottuk, hogy interjú keretében a Delta hasábjain mutathatja be elképzeléseit – egyedül Bósza János nem kívánt élni a lehetőséggel. A többi interjút az alábbi linkeken olvashatja: 

Feszty Zsolt: “Mélyreható átvilágítással kezdeném”

Benyó Zoltán: “A közélet állapota ellen lázadok”

Knirs Imre: “Meglévő épületeinket újítanám fel”

Héder Ágnes: “Modern fürdőkomplexumot szeretnénk”

Top