Varázslatos képek szögekből és fonalakból

Csallóközben, ahol még élnek a hagyományok s gazdálkodnak az őstermelők, a kézművesség is dívik. Találunk itt szebbnél-szebben dolgozó kosárfonókat, szövőket, horgolókat, fafaragókat. Ritkaságnak számít viszont a fonalgrafika, amellyel az ekeli Szabó Nikolett foglalkozik: pusztán szögek és fonalak segítségével varázslatosan szép képeket alkot.

A 22 éves Szabó Nikolett jelenleg az ELTE Tanárképző Központ negyedéves hallgatója magyar-történelem szakon. Mindemellett nagy szenvedélye a zene: 15 éve hegedül és szívesen játszik zongorán is.

A fonalgrafikával a 18. születésnapján találkozott először. Két barátnőjétől egy, ezzel a technikával elkészített képet kapott, melyen egy violinkulcs rajzolódott ki. Az alkotás, melyben rengeteg találékonyságot látott, megihlette őt. Pár hónap elteltével nekilátott ő is fonalgrafikás képeket készíteni.

„A folyamat egy jó faalap kiválasztásával kezdődik. A legtöbb esetben bútorlapokat használok, mivel így az összhatás stílusos és bármilyen helyen jól mutat. Természetesen ezeket a bútorlapokat lehet kezelni ez a megrendelő kérésétől is függ – mondja Nikolett. – Mikor egy újabb felkérést kapok, mindig letisztázunk pár fontos dolgot: mekkora helyet szán a vevő a képre, hova szeretné elhelyezni, milyen színek illenek a szoba kontextusába, van-e elképzelés vagy pedig teljes mértékben az én fantáziámra hagyatkozik. Ezek után már tudom, hogy milyen színekkel dolgozhatok és szükséges-e átfesteni az alapot. Végül az elkészíteni kívánt képet kirajzolom rá és a vonalak mentén beütögetem a szögeket. A fonalazás folyamata tart a leghosszabb ideig, mivel sűrűn kell a mintákat fonalazni, hogy minél jobban kirajzolódjon az alkotás.”

A megrendelések leggyakoribb tárgya valamilyen logó vagy embléma. Ide tartoznak az egyes autómárkajelek és a futballcsapatok emblémái, de számos konyhai dísz, esküvői megrendelés, művészi látkép, állatkép és emberi portré is kikerült már Niki keze alól. Eddig a legnagyobb kihívás számára Joker és Batman portréjának elkészítése volt, de megformázta már Merilyn Monroe képmását is.

Nikolett szerint a fonalgrafika művészetének igenis helye lenne a piacon, a kérdés az, hogy a mai világban mennyire lenne rá kereslet. Bárha ő csak hobbi szinten, az iskolai tanulmányai mellett foglalkozik a fonalgrafikával, nagyon élvezi és nagy öröm számára, hogy mindig valami személyre szabott, saját fantáziával ötvözött ajándékot hozhat létre.

„Az elkészítés minden pillanatát kihívásként élem meg. A szögek elhelyezésekor még nem tudom biztosan, hogy milyen képet fogok kapni. A fonalazás folyamata az, ahol kezdenek összeállni a színek és kirajzolódik a forma, az alak – mutat rá. – Amikor készen van az alkotás és tökéletes a kompozíció, az mindig felemelő érzés. Általában ez az érzés kárpótol minden fáradtságért, így nem nehéz számomra megválni a megrendelésre készült képtől. Mégis vannak olyanok, amelyek érzelmileg jobban megérintenek, mint például a kedvencem, a Joker, hiszen 38-39 óra munka gyönyörű végeredménye.” A sok bátorítás és pozitív visszajelzés után úgy határozott, saját oldalt indít Nixa String Art néven a facebookon, ahová feltölti alkotásait.

A továbbiakban egy kicsit a lakásdekoráció felé is szeretne elkalandozni. Az első sikerült műve egy fordított technikával készült fát ábrázol. Ennek lényege, hogy nem magát a mintát fonalazza, hanem a körülötte fennmaradó területet. Úgy véli, az ilyen jellegű képek azok, amelyek a legjobban megfelelnek lakásdekorációként.

„Számomra kikapcsolódást, feltöltődést jelent ez a tevékenység, a felkéréseket pedig megtiszteltetésnek veszem. A zene mellett egy teljesen más oldalról ad pozitív érzést a fonalazás” – teszi hozzá zárszóként Szabó Nikolett.

Ferenczy Viki

Top