Újulnak az iskolakonyhák

Komárom. A képviselő-testület jóváhagyta, hogy legalább 400 ezer euróból megújuljanak az iskolakonyhák, valamint egy teljesen új is kiépüljön a Rozmaring utcai iskolában. Ezzel minden komáromi városi iskolának saját konyhája lesz, melyek az egyes tanintézmények igazgatása alá kerülnek.

Hosszú évek óta nem fejlesztették a városi fenntartású komáromi alapiskolák konyháit, így egyre korszerűtlenebbé vált felszerelésük. A közelmúltban néhány elengedhetetlen fejlesztést ugyan végrehajtott a város, illetve tavaly az iskolakonyhák alkalmazottainak nagyon alacsony bérét is megemelték kisebb mértékben, nagyobb felújításra azonban nem került sor. Egészen eddig.

Az utolsó lökést az iskolakonyhák átfogó fejlesztéséhez egy tavalyi törvénymódosítás adta. A pozsonyi parlament ugyanis megszavazta, hogy ingyenessé váljon a gyerekek ebédje az oktatási intézményekben. Pontosabban idén januártól azok az óvodások kapnak ingyenebédet, akik az óvodák nagycsoportjait látogatják – vagyis az ősszel iskolába mennek. Szeptember elsejétől pedig az alapiskolába járó tanulók számára is ingyenessé válik az ebéd. Pontosabban szólva, az állam kifizeti az ebédhez szükséges alapanyagok költségét a törvényben foglaltak szerint, azonban az ebédek elkészítésének többletköltsége az önkormányzatokat terheli.

Komáromban például a várakozások szerint szeptembertől közel ezer gyerekkel több kosztol majd a tanintézményekben, ami szükségessé teszi az iskolakonyhák kapacitásának növelését, beleértve az elavult berendezések és eszközök korszerűsítését. Erre a célra viszont nincs állami forrás.

HH7C9644-e1528456732329

Felújítás és új berendezések

A városvezetés ezért már az idei költségvetésben elkülönített nagyjából 300 ezer eurót az iskolakonyhák fejlesztésére, a helyiségek belső felújításra – ezt még a korábbi önkormányzati ülésen fogadták el a képviselők –, múlt csütörtökön pedig további 100 ezer euróval emelték meg ezt a pénzcsomagot, melyből az elavult konyhai gépek és berendezések cseréjét finanszírozná a város, a legszükségesebb új eszközök beszerzését.

Gajdáč Ondrej, az iskolaügyekkel megbízott alpolgármester hangsúlyozta, január óta folyamatosan egyeztetnek a konyhafőnökökkel, iskolaigazgatókkal, de a közegészségügyi hivatallal is, hogy az iskolakonyhák fejlesztése megfeleljen minden vonatkozó előírásnak, illetve a gyerekek és iskolák számára is.

Jelenleg 5 nagyobb és egy kisebb iskolakonyha működik a városban, utóbbi Őrsújfalu városrészben. Ezen kívül több tanintézményben is találhatók ételkiadók, ahol azonban nem készítenek meleg ételt, csupán tálalják az oda szállított ebédet. Ez a rendszer most átalakul. Egy új iskolakonyhát alakítanak ki a Rozmaring utcai iskolában, amivel hatra nő a nagyobb városi iskolakonyhák száma, míg Őrsújfalun csak ételkiadó konyha működik majd a jövőben. Ezzel mind a hat önkormányzati fenntartású alapiskolának lesz saját iskolakonyhája – itt az is szempont, hogy egy-egy konyha „ne nőjön túl nagyra”, és ne fordulhasson elő, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.

SONY DSC

Az öt meglévő konyhában egyúttal belső átalakításokra is sor kerül – például víz-, gáz-, villanyvezetékek cseréjére, vagy éppen a csatornázás, burkolatok, kiegészítő falak, szellőzőrendszer felújítására, kiépítésére. A Rozmaring utcai iskolában a nulláról kell konyhát építeni egy meglévő helyiségben. Ezeket a munkálatokat a Comorra Servis városi cég végzi majd, amitől hatékonyabb pénzfelhasználást remél a városvezetés.

Balogh Gabriella, a Jókai Mór Alapiskola konyhájának vezetője üdvözölte a város szándékát, megjegyezve, nagyon nagy szükség volt már egy fejlesztésre, hiszen hosszú évek óta vártak rá. Kérdésünkre elmondta, akár az elkülönített pénzcsomag dupláját is gond nélkül el tudnák költeni fejlesztésre – ők is, de a többi konyha is –, viszont így is egyértelműen pozitívnak tartja, hogy a város foglalkozik a konyhákkal és igyekszik megoldani a problémáikat. „Megnyugtató volt látni, hogy a konyhafejlesztés előkészítésébe bevonták az érintetteket és szakértőket is, így szakmai módon kerülhet sor a fejlesztésre” – nyilatkozta lapunknak.

SONY DSC

Vissza az iskolákhoz

Egy további lényeges átszervezés is várható az iskolakonyhákkal kapcsolatban. Még 2002-ben ugyanis az iskolakonyhák irányítása közvetlenül a városi hivatal alá került – a felügyelet és az áruk beszerzése is központosítva lett. Ettől megtakarítást remélt az akkori önkormányzat, azonban inkább rugalmatlan eljárást és a minőség romlását hozta magával.

Most viszont zöld utat kapott az a terv, mely szerint a konyhák – előreláthatólag a jövő évtől – visszakerülnek az egyes iskolák igazgatása alá. Országszerte így működik az iskolakonyhák 95 százaléka – mutatott rá Keszegh Béla polgármester, megjegyezve, a konyhák felújításának egyik indoka ugyancsak az, hogy nem akartak nagy terheket róni az iskolákra azzal, hogy teljesen lepusztult konyhákat adnak át nekik. Gajdáč Ondrej szerint a közvetlen iskolaigazgatói felügyelettel emberközelibb lesz a rendszer, a felmerülő problémákat helyben tudják kezelni, és mivel az élelmiszerek beszerzése sem központilag, a városi hivatalon keresztül történik, várhatóan az ételminőség is javul. „Nagyon fontosnak tartom, hogy gyerekeink a lehető legegészségesebb ételt kapják, melyek megfelelő körülmények között készülnek. Ehhez a konyhafelújítás és az átszervezés is nagyban hozzájárulhat“ – szögezte le Szénássy Tímea, az iskolaügyi bizottság elnöke.

Jövő januártól tehát minden városi fenntartású iskola igazgatása alatt működik majd egy részben felújított konyha (és egy teljesen új a Rozmaring utcai iskolában), míg az óvodákban – felügyeletük alatt – ételkiadók. A konyhafelújítást a nyári szünetre időzítették, hogy a munkálatok a lehető legkevesebb fennakadást okozzák a konyhák üzemelésében, és az iskolaév kezdetéig befejeződjenek.

Csaba Ádám

Top