Újra jön a Komálom Gyerkőcfesztivál!

Idén május 28-án, vasárnap rendezik meg a Komálom Gyerkőcfesztivált az észak-komáromi belvárosban, ismét civilek és önkéntesek szervezésében. Kora délután 1 órától este 8 óráig több helyszínen várják a gyerekeket, családokat a színes programok – koncertek, bábjátékok, autós-motoros bemutatók, kézműveskuckók, mesés rendezvények váltják egymást gyors egymásutánban. Most is ingyenes lesz a rendezvény.

komalom 4

A rendezvény 2017-ben is a Villa Camarum Polgári Társulás szervezésében valósul meg, ezúttal azonban dél-komáromi társszervezővel: az Otthonunk Komárom Egyesület csatlakozott a szervezőcsapathoz. Kiss Réka, az észak-komáromi, illetve Horváth Krisztina, a dél-komáromi civilek vezetője az egyes helyszíneket bejárva tájékoztatta a sajtó képviselőit az idei rendezvény programjairól. Hangsúlyozták, 50 programmal várják a nagyközönséget, a Duna mindkét oldaláról egyaránt.

A Klapka tér a versenyautóktól és motoroktól lesz hangos, a gyerekek kismotorokra is felülhetnek, továbbá vetélkedők, játékok, zenés-táncos műsorok követik egymást. A Tiszti Pavilon bejáratánál állítják fel a Nagyszínpadot, mely gyermekműsorok, koncertek helyszínéül szolgál. Itt lesz lehetőség üdítő- és perecvásárlásra, sört csapolnak majd, de vattacukor is szerepel a kínálatban. Tavaly és tavalyelőtt elsősorban azt kifogásolták a fesztivál látogatói, hogy ital és harapnivaló vásárlására – a rendezvény nonprofit jellege miatt – nem volt lehetőség.

Néhány lépéssel odébb, a Tiszti Pavilon udvarán Meseszínpad várja a gyerekeket, délután 2 órától 5 különböző báb- és meseelőadás követi egymást. Az Anglia parkban Kézműves-völgyet alakítanak ki, kosárfonás, nemezelés, könyvkötés mellett arcfestés, ügyességi játékok, íjászat is szerepel a kínálatban, de táncház és ugrálóvár is. A Gesztenyés parkba is érdemes elnézni, hiszen itt népi fajátékokkal játszhatnak a gyerekek, de az állatvédőkkel is megismerkedhetnek, valamint rendőrségi kutyabemutatóra is sor kerül. A park melletti főút lezárt szakaszán pedig különböző ügyességi és sportfeladatokat kell megoldani, de valódi rendőrautóba, tűzoltókocsiba és mentőautóba is be lehet szállni. A városházára is felmehetnek kicsik és nagyok, nyakukba vehetik a polgármesteri jelvényt, vagy éppen megnézhetik a retro számítógépek kiállítását.

plakatnagyonfinal

Idén először pályázati pénzek segítik a rendezvény sikerét, Észak-Komárom városa mellett a szlovák kormányhivatal, illetve a Bethlen Gábor Alap is támogatást nyújtott.

(d)

Top