Sokszor megmozdul a falu

BOGYA. A 369 lakosú Bogya régiónk kisebb településeihez tartozik. A községben élők rendszeresen kiveszik részüket a faluszépítő munkákból, és a különböző helyi brigádokból, közösségi akciókból. A település legszebb épülete a több mint 100 éves községháza, mely az idelátogató külföldi turisták egyik kedvenc fotótémája. 

bogya

Az elmúlt héten Bogyán jártunk, és érdeklődtünk Antal Béla polgármesternél, aki már második ciklusát kezdte, vajon milyen célokkal indul az idei évnek? Kérdésünkre válaszolva a következőket mondta: „A tavalyi év végén raktuk le a tíz bérház alapjait, és nagy örömünkre most tavasszal pedig elkezdődhet ezen bérházak építése is. A terveink között szerepel a helyi kultúrház tetőszerkezetének a teljes komplett cseréje, valamint a nyílászárók, ajtók felújítása. Többek között szeretnénk a halottasház tetejét is rekonstruálni, mivel ez is megérett már a cserére, de természetesen ezen belül az épülethez tartozó ablakok illetve ajtók cseréjét is beleértem. Nyilvánvalóan ez függ a beadott pályázataink sikerétől. Ha ezt kellő mértékben bírálják el, úgy érzem, semmi akadálya nem lehet annak, hogy ezeket a terveket véghezvigyük. Ezek után néhány mondatban megemlíteném a közösségi programjainkat is, melyet már februárban elkezdünk a Valentin- bállal. Ennek a rendezvénynek a bevételét a helyi óvoda megsegítésére ajánljuk fel. Mindig megemlékezünk a március 15-i eseményekről. Július végén rendezzük meg a bogyai falunapot, majd ezt követi a nyugdíjasnap, és a szokásos téli rendezvényeink. Gondolok itt a Mikulás- ünnepségre és az Ünnepváróra. Amikor különböző akcióink vannak, mondhatom, hogy a falu nagy hányada megmozdul, részt vesz ezeken az eseményeken. Jönnek a fiatalok is, de azt szeretném, ha még többen bekapcsolódnának, hiszen hagyományaink továbbvitele a cél, és ez pont a fiatal nemzedék felelőssége“ – mondta Bogya első embere.

Pint Sándor

Top