„Modern fürdőkomplexumot szeretnénk”

Interjú Héder Ágnessel, a Híd komáromi polgármesterjelöltjével

Sokkal hatékonyobb szelektív hulladékgyűjtést vezetne be és korszerű fürdőkomplexumot hozna létre Héder Ágnes. Véleménye szerint a nők másként gondolkodnak, ez pedig a polgármesteri munka során is lehetőségeket rejt. Folytatódik a komáromi polgármesterjelölteket bemutató sorozatunk.

Heder_A

• Miért döntött úgy, hogy megpályázza a polgármesteri tisztséget? Állítólag nem először keresték meg…

– Az előző választási ciklus előtt valóban megkeresett egy köztiszteletben álló, általam is nagyon tisztelt vállalkozó, és javasolta, mérettessem meg magam polgármesterjelöltként. Akkor úgy gondoltam, nem állok még készen a feladatra. Amikor azonban egy olyan csapat tisztelt meg a bizalmával és biztosított a támogatásáról, amelynek minden tagját jól ismerem, elvállaltam a feladatot.

• Miért a Híd párt jelöltjeként?

– Mert a Híd tud olyan szakmai és gazdasági hátteret biztosítani a város fejlődéséhez, amilyet egyetlen más csapat sem.

• Kampányának központi eleme, hogy nőként lenne Komárom polgármestere. Miért érzi fontosnak ezt hangsúlyozni?

– Véleményem szerint mi, nők másként gondolkodunk, másként állunk egy-egy feladat megoldásához. Éppen a másságban rejlő lehetőségeket próbálom kiaknázni. Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak bármilyen szempontból is háttérbe szorulnának, hiszen számítok a véleményükre és támaszkodom a segítségükre. Komáromnak még nem volt női polgármestere, úgy érzem, itt az ideje, hogy legyen.

• 2010-től 2014-ig városi képviselő volt. Mi az, amit ebből az időszakból kiemelne?

– 2010-ben óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Számtalan dolog volt, amit egy kis jóindulattal, odafigyeléssel, emberséggel könnyen meg lehetett volna oldani. Aztán jött a szomorú valóság, a sok „fal“. Túlságosan sokszor hallottam, hogy mit miért nem lehet, ahelyett, hogy mit hogyan lehetne… A képviselő-testületben töltött négy év sok mindenre megtanított. Elsősorban arra, hogy egy jól működő csoportnak óriási ereje van. A miénk ilyen volt. Sportbizottsági elnökként kötelességemnek éreztem, hogy minden sportággal, helyi sportegyesülettel közelről megismerkedjem. Nagyszerű, önfeláldozó emberekkel találkoztam, akik a sport, a gyerekek kedvéért időt és energiát nem kímélve tették és ma is teszik a dolgukat. Több elismerést érdemelnének. Oktatási bizottsági elnökként igyekeztem enyhíteni az iskolák mindennapi gondjain, megtapasztaltam az általam sokra tartott művészeti alapiskola fennmaradásért folytatott küzdelmét. Kimondottan élveztem, hogy szerelmespárok kapcsolatát erősíthettem meg az esketések során. És bár az eredmények a csapat eredményei, említek egy kézzelfogható dolgot is: az én javaslatomra lett a vmk melletti egyirányú útból kétirányú.

• Említette, hogy mediátorként szerzett tapasztalatait polgármesterként is tudná hasznosítani. Mivel foglalkozik egy mediátor?

– Mediátorként egymással konfliktusban álló személyekkel foglalkozom, legyen szó párkapcsolati, rokoni, örökösödési vagy gyermekelhelyezési konfliktusról. Az a feladatom, hogy levezessem a feszültséget, segítsek megfogalmazni a problémát, és olyan megoldást találjunk, mely mindkét fél számára előnyös és elfogadható. Segítem a békés megegyezést, természetesen a teljes körű diszkréció mellett. Hiszem, hogy ilyen tárgyalási stílussal eredményesebben lehet dolgozni a városvezetésben is.

• Ha csak három pontot emelhetne ki a Híd komáromi programjából, melyek lennének azok?

– Csapatunk olyan programot állított össze, amelynek megvalósításával a komáromiak ismét büszkék lehetnek városukra. Egyik vesszőparipám az egészséges és tiszta környezet, Komárom Zöld Programja, amelynek szerves része a szelektív hulladékgyűjtés. Meghívásomra Komáromba látogatott Sólymos László környezetvédelmi miniszter, akitől azt is megtudtam, hogy e téren a mostani városvezetés sajnos semmit sem tett. Értesültem a lehetőségekről is, és bár még választások előtt vagyunk, kutakodni kezdtem ez ügyben. Ahol ezt komolyan gondolják, sokkal előbbre tartanak. Olyan polgármesterekkel beszéltem, akik – élve a kiírt pályázatokkal és az állami támogatásokkal –, nyugat-európai színvonalon kezelik ezt a problémát. Komárom lakosai semmivel sem rosszabbak vagy tehetetlenebbek, mint bármelyik másik város az országban, és ezt be fogom bizonyítani.

Úgy érzem, a munkahelyteremtés körül egy kis rendet kell tenni. Vállalkozóktól folyamatosan azt hallom, hogy városunkban nincs megfelelő munkaerő, nincsenek szakemberek. A munkavállalók teljesen mást mondanak. Mi támogatjuk a Komáromba érkező beruházásokat, de emellett olyan koncepciót dolgoztunk ki, amely kitörési pont lehet a város számára. Jó minőségű meleg vízi forrásaink vannak, ezért gondoltunk egy merészet, és a strandunkat továbbfejlesztve, kibővítve modern fürdőkomplexumban gondolkodunk. Képzeljük csak el: sok ideérkező turista, akiknek a legkülönfélébb szolgáltatásokra lesz szükségük. Közel van Nagymegyer meg Párkány? Igen, ők már megcsinálták. De ez nem szegheti a kedvünket!

Városunk az utóbbi években sok millió euróval több pénzt kapott az államtól a jövedelemadókból, mint korábban. Hiszem, hogy ha az államnak jól megy, akkor kötelességünk, hogy ezt a polgárok is megérezzék. A városfejlesztésre a jövőben állami és uniós forrásokat biztosítunk, és hitelt csak olyan beruházásra veszünk fel, amely közvetlenül hasznot hajt. Útfelújításokra szükség van, de az ehhez szükséges pénzt saját költségvetésből is ki lehet gazdálkodni. Sok pénzt meg tudunk takarítani pl. azzal, ha csökkentjük a város hatáskörébe tartozó rezsiköltségeket.

• Mi az, amit az elmúlt évek legnagyobb hibájának tart?

– A képviselők rosszul és pontatlanul előkészített dokumentumokat kapnak kézhez, ezért a bizottsági és tanácsüléseket maratoni hosszúságú testületi ülések követik. És bár a városi hivatalban rengeteg jó képességű hivatalnok dolgozik, ezen csak egy profi és hozzáértő városvezetés tud változtatni. Gyors és határozott döntésekre van szükség. Követni kell a minisztériumok által kiírt pályázatokat, és pénzt hozni a fejlesztésre. A városnak nem nyugvó tőkére kell hitelt felvenni. Vagyis olyan célok megvalósítására, amelyek soha semmilyen formában nem hoznak hasznot. Ezt nagy hibának tartom.

• Történt olyan intézkedés az elmúlt időszakban, amit akár folytatna is?

– Az útfelújításokra szükség lesz a jövőben is, csak az anyagi forrásokat kell felelősségteljesen megoldani. Folytatni kell azoknak a színvonalas rendezvényeknek a sorát, melyek bevonzzák az embereket a városba.

• Elképzelhetőnek tartja, hogy visszalépjen?

– Nem.

• Hogyan látja választási esélyeit?

– Nem latolgatom az esélyeket. Bízom a választók józan ítélőképességében. Fontos, hogy minél többen menjünk el november 10-én a szavazóhelyiségekbe, és ott döntsünk lelkiismeretünk és legjobb tudásunk szerint. Aki ezt nem teszi meg, annak nincs erkölcsi joga bírálni a városvezetést!

• A Híd 14 képviselőjelöltet indít, valószínűleg nem lesz többségük a testületben. Polgármesterként kikkel működne együtt?

– A képviselő-testület összetételét bízzuk a választókra. Csapatunk tagjai között egyébként vannak párttagok és szép számmal párton kívüliek is. A 25 tagú testületben pedig már 13 képviselő is többségnek számít. Megválasztásomat követően tárgyalások, egyeztetések egész sora várható. Olyan személyekkel vagyok hajlandó együttműködni, akik a város érdekeit tartják szem előtt, és ezért tenni, dolgozni is hajlandóak.


Héder Ágnes2018-08-15-Portrait-Héder Ágnes1-3

– 56 éves, házas

– két fiúgyermeke, két unokája van

– korábban tanított alapiskolától az egyetemig, a Selye Egyetem könyvtárának megalapítója, mediátor

– kedvenc könyvei: Eckhart Tolle: A Most hatalma, Herrmann Hesse: Demian, Weöres Sándor: A teljesség felé


(Előzetesen a polgármesterjelöltek mindegyikével szóbeli interjúban állapodtunk meg. Héder Ágnes családi okokra hivatkozva csak írásban tudott rendelkezésünkre állni és válaszolni.)

Top