Megmenekülnek a kisiskolák?

Alaposan át kell gondolni az iskolák finanszírozásának módosítását, különös tekintettel a kisiskolákra, mivel egyes térségekben ezek az utolsó társadalmi-kulturális intézmények, és nem biztos hogy helyes megszüntetni ezeket csak azért, mert nem felelnek meg bizonyos szabályoknak- jelentette ki Juraj Draxler nemrégiben kinevezett oktatási miniszter. 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azt ajánlja Szlovákiának, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében emeljék meg a diáklétszámot az osztályokban. Juraj Daxler oktatási miniszter ezzel részben egyetért, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy nagyon érzékenyen kell eljárni a kérdésben.

Jelezte, már elődei előkészítették az iskolák finanszírozásának új szabályozását, melynek fő célja, hogy a jelenleginél kevesebb, ám képzettebb tanár oktasson az iskolákban, az osztálylétszám pedig emelkedjen. A törvénymódosítás beterjesztésével azonban még kivárnak, hogy minél pontosabban felmérhessék, hogyan hatnának a változások az iskolák anyagi helyzetére, illetve a tanárok számára, bérére.

Különösen a falusi kisiskolák sorsát tartanák szem előtt. „Egyes helyeken az iskola már valóban az utolsó társadalmi-kulturális intézmény a térségben, ilyen esetekben mérlegelni kell, hogy helyes-e bezáratni egy kisiskolát csak azért, mert nem teljesíti a finanszírozással kapcsolatos feltételeket“ – jelentette ki Juraj Draxler. Azt azonban egyelőre nem pontosította, hogy milyen módon menekülhetnének meg a kisiskolák.

A kisiskolák léte a 2013 decemberében, Dušan Čaplovič minisztersége alatt elfogadott új közoktatási törvény miatt került veszélybe. A 2015 szeptemberétől hatályba lépő jogszabály minimális osztálylétszámot határoz meg: az alapiskolák első osztálya esetén legalább 11 tanulót. Néhány speciális esetben engedményeket is tesz a törvény – például ha 6 kilométeres távolságon belül nincs magyar iskola, vagy ha a községben szlovák és magyar iskola is működik, 11-nél kisebb létszámmal is nyílhat első osztály –, azonban ezzel együtt is sok kisiskolát fenyeget bezárás, ha a törvény hatályba lép. A Komáromi járásban 16 kisiskola van a veszélyzónában.

Demonštrácia strany Most-Híd: Zachráòme málotriedne školy!

Országos szinten arányaiban sokkal több magyar iskola szűnhetne meg, mint szlovák, ezért 2013 decemberében a legjelentősebb szlovákiai magyar civil szervezetekkel együtt a Híd és az MKP is tüntetett a poszonyi parlamentnél a közoktatási törvény elfogadása ellen. Akkor ez a kormánytöbbséget nem hatotta meg, nem sokkal a demonstráció után megszavazták a jogszabályt, melyet főként spórolással indokoltak, évi másfél millió eurós megtakarítást remélve.

(d)

Top