Még harcolnak a kultúrházért

Hiába gyűjtöttek össze többszáz aláírást az őrsújfalusi ÉS?! Színház tagjai és támogatói annak érdekében, hogy a város önkormányzata teremtsen végre emberhez méltó körülményeket a helyi kultúrházban, mely a városrész egyetlen közösségi tere. Egyelőre nincs elmozdulás, a városatyák többsége a legutóbbi szavazáskor más beruházásokat fontosabbnak vélt, és nem támogatta, hogy új szociális helyiségeket kapjon a kultúrház.

IMG_4396-e1495092772198

Egyelőre hatástalannak bizonyult az ÉS?! Színház tagjai és szimpatizánsai által indított petíció: bár két nap alatt összesen 430 őrs­újfalusi és komáromi lakos támogatta követeléseiket, a képviselő-testület többsége mégsem szavazta meg az új szociális helyiségek kialakítását, ráadásul egyelőre a város sem ért el áttörést a kultúrház alatti telek tulajdonviszonyainak rendezése terén.

A petícióval ugyanis elsősorban a fenti két probléma megoldását szorgalmazták. A telek tulajdonviszonyának rendezése nélkül ugyanis a polgári társulás nem tud pályázati pénzeket lehívni, amelyek segítségével ők maguk is aktívan hozzájárulhatnának a felújítás költségeihez. Az unimobódéban kialakított mellékhelyiség pedig gyakorlatilag használhatatlan, világháborús állapotokat idéz: teljesen szétázott és csak hideg víz van benne. Ezeken kívül még a tetőfelújítás lenne a legsürgősebb teendő az épülettel kapcsolatban.

De hogyan látja az ÉS?! Színház és a köré szerveződött őrsújfalusi közösség jövőjét Szabó Csilla, a színházat is működtető ÉS?! Polgári Társulás alapító tagja? Mit gondol az aláírásgyűjtés sikertelenségéről? – kérdeztük. Mint mondta, a petícióra érkezett egy hivatalos válasz a várostól, amely azonban nem kínál valódi megoldást. Ebben a következő áll: mivel az ingatlan nem a városé, nem tudnak építési engedélyért folyamodni, így most legfeljebb annyit tudnak tenni, hogy egy másik őrsújfalusi épületet találnak, ahol kulturális-közösségi élet folyhat. Szabó Csilla szerint azonban ilyen épület nincs a városrészben, mivel évekkel ezelőtt minden szóba jöhető épületet eladtak Komárom akkori irányítói. Úgy érzi, a jelenlegi képviselő-testületben a háttéralkuk határozzák meg az irányt, és nem a valóban fontos és lényeges dolgok élveznek prioritást. „Őrsújfalu képviselőjének is karakánabbul kellene kiállnia a városrész érdekeiért, hiányolom részéről a valódi együttműködést“ – fűzte hozzá.

Mivel a városvezetés részéről érzékelnek segítő szándékot, az őrsújfalusi civilek úgy döntöttek, bár 3 éve kérik a kultúrház felújítását, még megvárják a soron következő, szeptember 22-i képviselő-testületi ülést, és csak az itteni történések ismeretében tesznek további lépéseket. Szabó Csilla hangsúlyozta, szeretnének mindent megtenni azért, hogy Őrsújfalun maradhassanak, de ha a város önkormányzata nem partner ebben, készek áthelyezni működésüket egy közeli településre, ahol szívesen látják őket, és a körülmények is megütik az elvárható szintet. Előtte azonban egy utolsó nyomásgyakorlásra készülnek. „Ha a szeptemberi képviselő-testületi ülésen sem történik elmozdulás kultúrházunk ügyében, bevetjük a civil kurázsit, és – a törvények betartása mellett – egy polgári akciót tervezünk. Erről egyelőre nem kívánok többet elárulni, de az aláírásgyűjtés alkalmával sok lakossal beszélgettünk el, és az itt hallottaknak is köze lesz hozzá“ – fogalmazott a társulás képviselője. Hozzáfűzte, ha a civil kurázsi sem hoz eredményt, költöznek, de ez szerinte azt is jelenti, hogy az őrsújfalusi közösségi életnek egy jó időre befellegzik.

IMG_4397

Az őrsújfalusi kulturális közösség

A méltán elismert őrsújfalusi ÉS?! Színházat is működtető ÉS?! Polgári Társulás szervezi a legtöbb rendezvényt a városrész kultúrházában. Nem túlzás kijelenteni, hogy a helyi kulturális élet mozgatórugói. Korábban Pro-Urbe díjra is jelölték őket, amit végül nem kaptak meg, viszont tavaly Polgármesteri díjjal ismerték el több évtizedes kulturális, művészeti és közösségszervező tevékenységüket.
Várady Kornélia, a társulás elnöke elmondta, a napokban már hatodszor rendezték meg az Ekhós-szekér Fesztivált, melynek minden évben az őrsújfalusi kultúrház ad otthont. Havi rendszerességgel kézműves játszóházat tartanak, de családi nap, bálok és más rendezvények is zajlanak itt. Hangsúlyozta, a kultúrház az egyedüli közösségi találkozóhely Őrsújfalun, amely kulturális és más társadalmi tevékenységeknek otthont adhat.

Ekhós-szekér Fesztivál

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az amatőr színjátszók mellett profi társulatok nyitják meg az őrsújfalui Ekhós-szekér Fesztivált, előadásaikkal mintegy irányt mutatva az amatőr színjátszóknak. Így volt ez az idei, július 7-8-án lezajlott rendezvényen is: előbb a rozsnyói Meseszínház Ogajlo csodaszarva című, burját népmesén alapuló bábelőadását nézhette meg a közönség, Badin Ádám előadásában, Boráros Szilárd csodálatos kulisszáival és Boráros Milada rendezésében. A hivatásos színjátszás egy másik darabbal is jelen volt, Bandor Éva és Olasz István, a Komáromi Jókai Színház művészeinek Szer+Elem+Ez? című előadása jó példa volt arra, hogy van létjogosultsága a lírai színháznak is, amely nem előre megírt szerepeken alapul – fogalmazott Szabó Csilla.

A fesztivál második része az örömszínházé volt, egymást követték az amatőr társulatok előadásai. Jöttek Lakszakállasról, a magyarországi Pápáról és Márkó községből, két társulat Székelyföldről, továbbá a hazai amatőr színjátszás talán legjobb csapata, a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszó Csoport is színpadra lépett. A fesztivál egy bulival zárult, az ESZPÉ zenekar – Korpás Éva, Zsapka Attila, Sipos Dávid, Farnbauer Péter – Szécsi Pál emlékkoncertje adta meg az alaphangulatot.

Őszre rendeződhet a jogviszony

Az őrsújfalusi kultúrház esetén szinte érthetetlen, hogyan működhetett rendezetlen tulajdonviszonnyal az elmúlt két évtizedben. Nem csupán arról van szó, hogy a városhoz tartozó VMK ott bizonyos javításokat és fejlesztéseket is végrehajtott, de az első részben található posta bérletet fizet a VMK-nak, amely hivatalosan se nem tulajdonosa, se nem kezelője az épületnek. A valóságban azonban igen. Tavaly kazánt is cseréltek.

A helyzet megoldásával kapcsolatban Keszegh Béla alpolgármestert kérdeztük. „A gondot az jelentette, hogy a rendszerváltás utáni vagyonátadás hibás volt, olyan tulajdonosra szállt át az ingatlan, aki később létezett. Ezért a város adminisztrációs hibára hivatkozva tavaly kérte a javítást, így került a földalap kezelésébe az ingatlan. Korábban nem volt kivel tárgyalni a rendezésről, most viszont a földalappal elindult a folyamat. Már eljuttattuk a hivatalos kérvényt, hogy mihamarabb legyen egy bérleti viszony, ami után már jogszerűen lehet ott javításokat, fejlesztéseket megvalósítani, de akár pályázati pénzeket is bevonni. Párhuzamosan intézzük az ingatlan visszaszerzését is, amibe a járási hivatalt is be kell vonni, és egy hosszabb folyamat, de jó eséllyel delimitálható, azaz átruházható a vagyon a városra. Hozzá kell tennem, hogy számtalan városi telek és más ingatlan még mindig rendezetlen, ami rendszeresen gondot jelent a fejlesztéseknél, beruházásoknál. Elindítottuk azonban ezek átfogó rendezését, aminek eredményeképpen visszaszerezhetjük a városi tulajdont. Ebben a földalap képviselője és más szereplők is segítőkésznek mutatkoznak, így bizakodó vagyok.”

Csaba Ádám

Top