Lelki baleseteink

Hogy mi a közös a magyar cigánymesemondóban és a római császárban, a cikkünk végén kiderül. Arról mindjárt az elején írunk, hogy nem novemberben, hanem ezekben a hetekben vagyunk inkább depressziósak. Ha megbetegszik a lélek, néha szörnyű tettekre képes az ember: tavasszal lesznek a legtöbben öngyilkosok. Melyik a legboldogabb ország, vagy éppen hol a legboldogtalanabbak a Földön? Milyen kondícióban van a lelkiállapotunk 2018 tavaszán?

„Amilyen hektikus a társadalom, olyan hektikusság jellemzi az emberek lelki kondícióját is” – mondja Strédl Terézia pszichológus, szociálpszichológus, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának neveléstudományi tanszékvezetője. „Nem beszélhetünk konszenzusról, hogy jelen lenne életünkben a lelki béke. Megváltozott a világ, sokkal igényesebb dolgokat kíván az emberektől, nem vagyunk erre kellőképpen felkészülve. Információterrorban élünk: keményen jelzi az agyunk, hogy nem káptalan. Képtelen szövevényeket feldolgozni, befogadni, és ez nyugtalanabbá teszi az embereket. A mai generáció minél fiatalabb képviselőiről van szó, a nyugtalanság az általános jellemzőjük. Depresszív tüneteket éreznek az emberek, melyek, ha három hónapnál tovább tartanak, már betegségről beszélhetünk. Sokan azt hiszik, hogy november a legdepressziósabb hónap, miközben kutatásokból kiderült, hogy novemberben téli álomra hajtjuk a fejünket, akárcsak a medvék, és barlangozódunk, kuckózódunk, lelassul a szervezetünk. Sokkal nyugtalanabbá tesz bennünket a tavaszvárás időszaka, a március, az április. A depresszió alattomos betegség, mert ahányszor visszatér, mindig súlyosabb. Egy ír kutatás rámutatott, ilyenkor megnövekszik az öngyilkosok száma” – teszi hozzá az egyetemi oktató.

Öngyilkosság-fotó

Öngyilkosok ott és itt

A statisztikák szomorúak. Csaknem kétezer öngyilkos egy év alatt Magyarországon. Háromszor annyi a férfi öngyilkos, mint a nő. Ilyen szalagcímekkel találkozhatunk. Bár a tendencia enyhén csökkenő, a legfrissebb adatok szerint 2016-ban 1317 férfi és 446 nő vetett véget önkezével életének Magyarországon. A férfiak közül legtöbben felakasztják magukat, a nők inkább a mérgezéshez fordulnak. A módszerek között szerepel még a magas helyről leugrás, a lőfegyver, a vágóeszköz használata és az áramütés is – derül ki a statisztikákból. A fiatalkorú öngyilkosok száma is növekszik, 15 és 19 éves kor között 18 fiú és 6 lány vetett véget életének önkezével, míg 14 éves kor alatt 1 fiú lett öngyilkos 2016-ban.

Az Egészségügyi Világszervezet elemzései szerint az öngyilkosok között magas a depressziós betegek száma, így nagyon fontos ennek kezelése, megelőzése. A mentális zavarokkal küzdők több mint 50 százaléka nem jut el a megfelelő helyre, így segítséget sem kap időben.

Szlovákiában leggyakrabban az ötvenes éveikben járó férfiak követnek el öngyilkosságot. A legtöbben önakasztással vagy fullasztással vetnek véget életüknek. A fiatalok inkább csak megkísérlik az öngyilkosságot. 2015-höz képest nőtt az öngyilkosságok száma nálunk is, összesen 592-en lettek öngyilkosok, ami 25-tel több az egy évvel korábbi esetekhez képest. A legtöbben Besztercebánya, Nyitra és Pozsony megyében követtek el öngyilkosságot, a legkevesebben Kassa megyében. A legtöbben 50 és 59 éves kora között választották elkeseredésükben ezt az utat, és otthon vitték véghez tettüket – derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja legújabb tanulmányából. A tanulmány szerint a legtöbb esetben munkanélküliek voltak, de munkával rendelkezők és rokkantnyugdíjasok is akadtak az öngyilkosok között. Többségük nem rendelkezett érettségivel, főleg egyedülálló személyekről volt szó. A legtöbben felakasztották magukat vagy gyógyszereket alkalmaztak. Mind a férfiak, mind a nők esetében a legtöbbször alkalmazott öngyilkossági forma az akasztás volt. Férfiaknál a második leggyakoribb, amikor lőfegyverrel végeznek magukkal, a nők pedig inkább mélybe vetik magukat. A gyengébb nem sokszor gyógyszer-túladagolással is megkísérel öngyilkosságot.

HAPP

Boldogságlista

Ennyi szomorúság után, jöjjön egy kevés boldogság! Annál is inkább, mert az Egyesült Nemzetek Szervezete az idén is összeállította, és a múlt hónap közepén nyilvánosságra hozta a világ országainak boldogságlistáját. A World Happiness Report 156 országot tartalmaz. Ezekre jellemző, hogy mind a hat, a jóléthez elengedhetetlen kategóriában (a magas jövedelem, a várható élettartam, a szociális támogatások összege, a szabadság, a bizalom, a nagylelkűség) kategóriákban is remekül szerepeltek. Az ENSZ-jelentés szerint a boldogságot leginkább az elhízás, a gyógyszerek és a depresszió fenyegetik.

A boldogságlista első három helyén Finnország, Norvégia és Dánia végeztek. Szlovákia az 59., Magyarország a 69. lett a 156-os listán. A világ legboldogtalanabb országa a felmérés alapján Burundi.

Kommunikációs csőd

Megkérdeztük Puss Sándor jezsuita szerzetest is: milyen a lelkiállapotunk? Egy képet mutat, egy szörnyű karambolt. „A húsvétot a Kárpátalján töltöttem. Sajnos, szemtanúja voltam egy közlekedési balesetnek. Egy autó gyökerestől kitépte a vén diófát. Ritkán lát ilyet az ember, a lelki baleseteink viszont mindennaposak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a szomorú tény, hogy Európában jelenleg kétszer akkora az öngyilkosok száma, mint a közúti balesetek halottainak szomorú listája. Nemcsak én, hanem a tőlem hozzáértőbbek is mondják, a kétségbeesés leggyakoribb oka éppen a kommunikációs csőd, és ehhez én arányosan hozzáteszem, hogy minél gyorsabbak a kommunikációs eszközök, annál gyérebbek az emberi kapcsolataink. Egyre kevesebb személyes levelet írunk. Szerintem ezzel függ össze, hogy egyre több kisebb-nagyobb sérülés éri a lelkünket” – meséli a szerzetes, azután ő is a rohanó világot emlegeti. „Ennek a rohanó világnak a függvényében kell szemlélni a lelkivilágunkat. Amíg nincs nagy, látványos gond, a szülők nem érnek rá sem tanácsot kérni, sem telefonálni, sem eljönni a megbeszélésekre. Amikor meg már túl nagy a baj, akkor már hivatásos szakemberek bevonására lenne szükség. Az meg ugyebár ciki. Ennek ellenére és pont ezért, rendszeresen tartunk szülőértekezleteket szenvedélybeteg-gyanús gyermekek, fiatalok szülei részére. Ezzel párhuzamosan igyekszem heti szinten publikálni lapokba, internetes felületeken. Húsvétkor jelent meg legújabb kiadványunk Legyetek tiszták, hősök, szentek címmel. Két közismert ferences szerzetes, Barsi Balázs és Böjte Csaba, valamint jómagam szólalunk meg. Az egyház sürgeti az okos szexuális nevelés szükségességét, erre adunk mi, szerzetesek rövid, de kimerítő választ. A drog után manapság a szexfüggőség a legaggasztóbb, hiszen az internet segítségével házhoz jön” – teszi hozzá Puss Sándor atya.

Öngyilkos-vonat

Egyedül nem megy

Szakemberek szerint tehát a kétségbeesés leggyakoribb oka a kommunikációs csőd. „Ez az elmagányosodással is összefügg” – hangzik Strédl Terézia válasza. „Egyedül nem megy. Sokkal jobb partnerkapcsolatban, családban, gyülekezetben vagy kis csoportban megélni a mindennapokat. Az ember a magányt szereti. Ha túl nagy a nyüzsgés körülötte, nagyon jó elcsendesedni egy kicsit. A magányosságot viszont nagyon nehezen viseli bárki! Mi pedig magányosokra lelünk partnerkapcsolatainkban is. Családon belül is van olyan, hogy egymás mellett élünk, és nem együtt. Sok az egyke, de nagyon sokan vannak olyan testvérek, akik között négy-öt évnél is nagyobb a korkülönbség, és lényegében két egykéről beszélhetünk. Az ÉN kiterjedése miatt az együttérzés, az együttgondolkodás most hiánycikk.”

Itt tartunk jelenleg, a tavaszi fáradtság kellős közepén, a depresszió minden válfajának kitéve. „Léleknek lenni köll.” Mondta Ámi Lajos magyar cigánymesemondó „Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el.” Írta hajdanán Marcus Aurelius római császár. Higgyünk nekik!

telefonszolgalat


Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat

Ha ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, ha kétségbeesésében egy kívülálló személy névtelen segítségére van szüksége, hívja a 2016 október végén indult Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot! Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadják a hívását: a 0918 500 333 (Orange) és 0904 500 338 (T-Mobile) telefonszámokon. A hívás nem emelt díjas.


Barány János

(Cikkünk a Delta április 17-i számában jelent meg.)

Top