Korda György: Óriási szerencsém van Klárikával!



Százévesek lettek együtt. Korda György hatvan, Balázs Klári negyven éve van a pályán. A népszerűségük töretlen. És nem csak a színpadon ragyognak. December elején Komáromban is meghallgathattuk életműkoncertjüket, és megkérdezhettük:

Kordáék-02

• Mi a titkuk?

Balázs Klári: Amikor megismertem Gyurit, már huszonnégy éve óriási sztár volt. Egy új vonalat építettünk ki, szerencsésen alakult a kettősünk. Neki egy új karrier indult ezzel, a szólókarrier mellett, számomra pedig egy olyan duett karrier kezdődött, amire Magyarországon nemigen van példa. Természetesen énekelek szólóban is.

Korda György: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzem a hatvan pályán eltöltött év súlyát. Olyan ez, mintha azt kérdezné egy hetvenöt éves focistától, hogy milyen formában van még. Lehet, hogy nagyszerű formában van, de nem tud úgy futballozni, mint huszonöt éves korában. A hangom hatvan év után is megőrizte a régi szépségét, mégsem ugyanaz, mint volt. Igaz, közben a világ is más lett és a dalok is másmilyenek. Mi nem álltunk meg, modernebbé tettük a világot, amit létrehoztunk. Óriási szerencsém van Klárikával! Ha nem jön ő, és nekem a Táncdalfesztiválos dalaimat kellene énekelni körbe-körbe, rég nem énekelnék. Ám úgy hozta a sors, hogy hatvan év után is a pályán vagyok, és nem búcsúkoncertet tartok tízévente, hanem hétvégenként öt-hat fellépésünk van.

• Könnyű volt összeállítani az életműkoncertjük műsorát?

Balázs Klári: Nagyon nehéz volt. Gyuri mondta is a budapesti koncerten, hogy ha minden saját dalát elénekelné, akár reggelizhetnénk is a kedves közönséggel, ha pedig a duetteket is előadnánk, akár több napig is reggelizhetnénk. Arra gondoltunk, hogy a koncertjeinken majd cserélgetjük a dalokat, így előbb-utóbb valamennyire sor kerül.

Korda György: Az életműkoncerten új dalokat is előadtunk, és feldolgoztunk régi sikereket. Újra előadom a Szeretni kell című dalomat, amit ötvenkilencben énekeltem. A Téged tőlem már nem vehetnek el című óriási slágeremet pedig nem egyedül adom elő, hanem ketten énekeljük. Frissebbek lettek a dalok.

• Házaspárként élik meg a koncert minden pillanatát is?

Balázs Klári: Gyuri varázsa a színpadon is hat rám, már harminckilencedik éve, és ezt talán a nézők is érzik. Egy férfi és egy nő állnak a színpadon, akik nem azért vannak ott, hogy elénekeljék a dalokat, hanem egy olyan életérzést sugározzanak, amit csak az tud közvetíteni, aki érzi is. Amikor közelítek Gyurihoz vagy ő rám teszi a kezét, abban a mozdulatban szeretet van.

Korda György: A minap a televízióban néztem két nagyon jó énekest, akik szépen énekeltek egy szerelmes duettet. Mégis hiányzott a tűz, az érzelmi töltet, ami egy ilyen énekben benne van, ami lemegy a közönség közé, hogy itt valami történik. Az nem volt benne. Ezért nincs igazából duett páros Magyarországon.

Balázs Klári: Sokat énekelünk egyetemistáknak. Ők kitörőbb érzelmekkel fogadnak mindent. Amikor Gyuri közelít felém, vagy ad egy puszit, akkora őrjítő rajongásban törnek ki, mintha nem is tudom, mi történt volna a színpadon. Le tudtuk mérni, hogy ez működik.

Kordáék-05

• Nemrég jelent meg egy könyv önökről Életünk lapjai – 1 pakli 52 lap 100 év címmel. Az előbb belelapoztam a könyvesboltban…

Balázs Klári: Már itt van a könyvesboltban? Ez remek!

• Szép kötet, tele fényképekkel.

Korda György: Nem egy szokványos könyv. Az a koncepciója, hogy sok fotó van benne és a fotókhoz történetek társulnak. Az indiánok között vagyunk a dzsungelben vagy Las Vegasban harmadszor vettem el Klárikát feleségül.

• Azután Korda Györgyöt átkarolja egy majom.

Balázs Klári: A majom beleszeretett. Nemcsak a nők lettek bele szerelmesek, hanem a majom is.

Korda György: Nem is gondolná, hogy egy ilyen orángutánnak milyen izmos karja van! Háromszor akkora, mint egy erőművészé. Tartottam is tőle, amikor ölelgetett, hiszen a gondozója éppen elment valahová.

Kordáék-03

• Fekete-fehér reklámfotókat is látunk Balázs Kláriról. Napszemüveget, mosógépet reklámoz.

Balázs Klári: Volt az életemnek egy ilyen szakasza. Arról van szó, hogy a szüleim nem tudtak hozzájárulni a taníttatásomhoz. Neves énektanárom volt, aki nem volt olcsó, a pénzt meg kellett keresni. Színes laboránsként több fotóművésszel találkoztam munkám során. Az egyik egyszer azt mondta, gyere fel az MTI-be, mert helyes kis pofikád van. Elmentem, de nem terveztem hosszú távra, mert nem akartam ezzel semmit elérni. Elterveztem, hogy énekesnő leszek, és tessék, itt vagyok!

• Úgy tudjuk, Korda György első nagy szerelme a kártya volt.

Korda György: Ötéves koromban tanultam meg ultizni, és hatévesen már pénzre játszottam. Az ulti volt, nem póker. A póker is megvan. Budapest Open házigazdája voltam. Klárika pedig a nők versenyét, a Ladies Opent vezette, sőt be is ült versenyezni. Háromszázezer dollár összdíjazású országos verseny volt.

Balázs Klári: Nagyon szeretem a pókerversenyeket, és van türelmem végigülni sokszor nyolc órát.

• Mostanában mi tölti ki a napjaikat?

Korda György: Megnyílt a szállodánkban, a Korda Villában a Korda Piano Bár. Ezzel kapcsolatban rengeteg teendőnk, tárgyalásunk van.

Balázs Klári: Egy zongorista pianón játszik pianóban. Ha jó a társaság, előfordul, hogy ajándékba eléneklünk három-négy dalt. Otthon amúgy két kutyánk, Fáni és Sono, valamint a cicánk, Cili a főnökök. Mindhárman nyolcévesek, együtt nőttek fel. Cicukát befogadtuk. Állatok nélkül üres lenne a világ. Most várnak bennünket haza. Amikor több hétre elutazunk, egy hölgy vigyáz rájuk. Mindig sietünk haza hozzájuk.

Bárány János
Fotó: Töltésy Rudolf

Top