Júliustól töb bet fizet a város a szemétért

Komárom városának a következő években mintegy 58 ezer euróval kerül majd többe éves szinten a lakossági vegyes hulladék elhelyezése. Mindez azután dőlt el, hogy a képviselők megszavazták a várossal szerződésben álló izsai Reko Recycling kérvényét.

kaatopaikka_dreamstime

A cég azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy ez év második felétől kb. 20 százalékos áremelést hajthasson végre az egyes tételeken a szemétlerakás területén – a kérvényre egyébként a cég várossal kötött szerződése lehetőséget teremtett.

A Reko Recycling képviselői azzal érveltek, hogy több mint tíz éve nem emeltek árat, miközben kiadásaik megnövekedtek. Hangsúlyozták azt is, hogy az izsai szeméttelep bővítése (egy új kazettát kellene kiépíteni a telepen) elkerülhetetlen, a beruházás pedig félmillió eurót igényel. A városi hivatal a kérvény elbírálásánál megvizsgálta, hogy a környező városokban milyen árakkal dolgoznak, és megállapította, hogy Komárom az áremelés után (a lakossági vegyes hulladék tonnánkénti lerakási ára 15,68 euróról 18,50 euróra emelkedne) is a legolcsóbb városok közé tartozna a régióban.

Keszegh Béla alpolgármester kiemelte, az elmúlt évekhez képest ma 100 ezer tonna huladékkal termel többet Komárom, az izsai szemétlerakó bővítése tehát valóban szükséges. Hozzátette, a Reko Recycling az áremelés után is versenyképes árakat tud kínálni. Mindezek ellenére mégsem javasolta elfogadásra a cég kérvényét, mivel a város 2017-es évi költségvetésében nincs meg erre a fedezet. (A megemelt árak az év hátralevő hónapjaiban 29 ezer eurós pluszkiadást jelentenének a városnak.) Keszegh Béla ezért egy olyan módosító javaslattal állt elő, amely szerint a megemelt árak csak a következő évben, azaz 2018. január 1-jével lépjenek érvénybe. Ám ha időközben betelik az izsai szemttároló kazetta, távolabbi szeméttelepekre (a koltai és az albári szemétlerakó jött szóba) kellene szállítani a szemetet, ami megintcsak megnövelné a költségeket – érvelt több képviselői is, ezért többségük megszavazta az eredeti kérvényt, azzal a módosítással, hogy június helyett júliustól változnak az árak. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az elfogadott határozat nem a lakossági szemétdíj (közismertebb nevén: szemétadó) megemelésére vonatkozik (ez továvábbra is marad 27 euró/fő), hosszú távon azonban számolnunk kell majd ezzel is.

-langschadl-

Top