Jó taktika és sok türelem kell a női röplabdához

Peter Kašper, vagy ahogyan a barátai ismerik, “Citrón”, két éve tartozik a komáromi röplabda sport kötelékeibe. A tehetséges játékos kulcsszerepet játszott a Duna-partiak szép menetelésében, de új kihívásként elvállalta az újjáalakuló női csapat vezetését is. Ebből az alkalomból készítettünk vele interjút.

• Ha jól tudjuk, ez az első hivatalos edzői munkája. Hogyan született meg az elhatározás, hogy éppen a női csapatot fogja vezetni?

– Igazság szerint már két éve játszadoztam azzal a gondolattal, hogy a jövőben edző leszek. Az előző esztendőben már egy kicsit bele is kóstoltam ebbe a szakmába, amikor az ifjúsági csapatok edzésein aktívan részt vettem. Nagy örömömre azt vettem észre magamon, hogy érdekel a dolog. Hogy miért a hölgyekkel kezdem a pályafutásom? A komáromi klub vezetői megszólítottak, és közölték velem, hogy szeretnék, ha én venném kézbe a csapatot. Ez egy új kihívás, ráadásul remek tapasztalatokat is szerezhetek, ezért gyorsan igent mondtam.

• Komárom számára nem kis dolog, hogy öt év után ismét elsőligás felnőtt női röplabdának örvendhet a közönség. Mit vár ettől a kihívástól?

– Kitűnő jelzésként értékelem, hogy a komáromi Spartak támogatja és lehetőséget ad a női röplabdának is. Bízom abban, hogy szép és látványos játékot mutatunk majd be, és a nézők is szép számmal értékelni fogják. Ez nem csak nekem, hanem a lányoknak is hatalmas kihívást jelent, és mindannyian a lehető legnagyobb mértékben szeretnénk ezzel élni. Az elvárások valószínűleg nagyok lesznek, az idő pedig majd megmutatja, mennyire tudunk megfelelni.

• Két hete vette át a csapatot, mondhatni még csak az ismerkedési fázisban vannak. Milyenek a lányok az edzéseken?

– Ez így igaz, csak kevés időt töltöttünk el együtt, ezért a közös munkát még korai lenne bármilyen módon értékelni. Először jobban meg kell ismernünk egymást, és nekem is fel kell mérnem, hogy mit várhatok el tőlük. Ez egyébként fordítva is igaz. Mindenesetre amit elmondhatok, hogy ideális a fiatalabb és a rutinosabb röplabdázók aránya, és a csapatom tagjai odafigyelnek mindenre, amit mondok nekik, és az edzéstervet is maradéktalanul betartják.

• Beszélhetünk valamiféle célokról, vagy egyelőre csak a konszolidáció lesz a prioritás?

– Jelenleg nincsenek különösebb céljaink, illetve, azt azért szeretném, ha a lányok kihoznák magukból a legtöbbet, és jó meccseket játszanának. Sajnos jelenleg még nem ismerem az első liga csapatait, így azt sem tudom felmérni, hogy a mi erőink mire lesznek elegendőek. Idővel minden kiderül, és aztán már pontosabban fogjuk tudni, hogy milyen célokért küzdhetünk.

• Szlovákiában kevés olyan klub van, ahol férfi és női csapat egymás mellett létezik. Hogyan értékeli a komáromi klubvezetők ezirányú döntését?

– Ahogy azt már korábban említette, ez egy remek fejlemény a helyi röplabdasport számára. Abszolút pozitívan értékelem, amivel a sportág iránti rajongók tábora is nőhet.

• A női röplabda értelemszerűen más, mint a férfi. Mik az alapvető különbségek?

– Talán a fizikai erőt emelném ki, hiszen a férfiaknál gyorsan születnek a pontok, gyakrabban történnek a cserék, már ami a labdajáratást illeti. A nőknél ezek a fázisok hosszabbak, és nehezebb is pontot szerezni. Összegezve úgy gondolom, hogy a hölgyeknél sokkal fontosabb a taktika, és nagyobb szerepet játszik a türelem.

• Meg tudja osztani az olvasókkal, hogy az edzéseken mire fog különösen odafigyelni?

– Jelen pillanatban az erősítésre és az állóképesség növelésére összpontosítunk, de egyre inkább behozom a technikai felkészülést is, ami szintén nagyon fontos. Később valószínűleg a játékrendszerre is rágyúrunk, és az olyan dolgokat is alaposan kivesézzük, melyek a meccseken a leginkább kínozni fognak minket.

• Milyen hatással lehet az új feladat a férfi extraligás csapatban való szereplésére? Nem lesznek ezzel problémái?

– Egyelőre még a két dolgot össze tudom egyeztetni, de ami az időt illeti, valóban megterhelő. Pontosan ezért költöztem a családommal együtt Komáromba, hiszen így egy kicsit velük is tudok foglalkozni. Azt még meglátjuk, hogy a mérkőzésekkel hogyan tudok majd dűlőre jutni, remélhetőleg nem egyszerre lesznek, így mindenhol ott tudok majd lenni.

(Robert Mihalička/Delta)

Top