Indul a kerékpárutak építése

RÉGIÓ. A múlt héten megkezdődött a Komárom és Gúta közötti kerékpárút építése, s napok kérdése,  hogy a Komárom és Karva közötti szakaszon is beinduljanak a munkálatok. Az árvízvédelmi töltésen haladó bicikliutak még a nyár folyamán, legkésőbb augusztus végéig elkészülnek, s erős lökést adhatnak a régiós turizmusnak.

Korábban részletesen beszámoltunk a régiónkban hamarosan megépülő kerékpárutakról, melyek új részei csaknem 40 kilométert tesznek ki. A projektek irányítói nemrégiben sajtótájékoztatón számoltak be a legújabb fejleményekről.

A Komárom-Karva szakasz összesen 28 kilométer, ebből 20 kilométer lesz új építésű, a Duna mentén futó földgátat aszfaltozzák le. Négy kilométernyi út Dunamocs és Karva között már aszfaltozott, továbbá Dunaradványnál 4 kilométer hosszan a közútra lenne terelve a kerékpáros forgalom, keresztül a községen, mivel ezen a szakaszon nincs külön töltés. A csaknem 2,5 millió eurós projekt nagy részét uniós forrásokból fedezik, az 5 százalékos önrészt az érintett községek közösen állják – tájékoztatott Banai Tóth Pál, a projektet irányító Dunamocs község polgármestere. Szlovákiai oldalról Komárom, Izsa, Pat, Dunaradvány, Dunamocs, Karva és a pati Wellness szálloda a partnerek, míg magyarországi oldalról, ahol kerékpár-útvonalak előkészítésére költhetnek 300 ezer eurót, Dunaalmás, Almásfüzitő, Neszmély és Oroszlány kapcsolódott be.

A Komárom-Gúta kerékpárút a Pons Danubii EGTC irányításával valósul meg. Itt egy 17,3 kilométeres útszakaszt aszfaltoznak le, mely a Holt-Vágnál épült kerékpárútra csatlakozik majd. A projekt a dél-komáromi oldalt is érinti, ahol 2,2 kilométernyi szakasz épül a Monostori Erőd körül, a Duna-partig – árulta el a Pons Danubii igazgatója, Bara Zoltán. A közel 2,6 millió eurós beruházás 85 százalékát itt is uniós forrásokból, a határon átívelő programokat támogató csomagból fedezik.

Fellendülhet a régiós turizmus

Banai Tóth Pál rámutatott, a Komárom-Karva szakasz az Eurovelo 6 kerékpárút része lesz, mely Nyugat-Európát a Duna mentén haladva köti össze a földrész keletebbre fekvő országaival. Már most sok, főként német ajkú kerékpáros turista érkezik ezen az útvonalon régiónkba, s az útszakasz megépülése után a legnagyobb feladat az lesz, hogy a két keréken érkezőket sikerüljön maradásra bírni, s ne csak áthaladjanak régiónkon. Ehhez persze megfelelő programokat, látnivalót, szórakozási és pihenési lehetőségeket kell kínálni, s ennek érdekében a régió polgármestereinek, vállalkozóinak össze kell fogniuk – hangsúlyozta a polgármester. Példaként a már meglévő látnivalók közül megemlítette az izsai Római Kori és Néprajzi Múzeumot, a radványi wellness panziót, mint szálláslehetőséget, a karvai őstermelői piacot, amilyet a jövőben Dunamocson is beindítanának, például jellegzetes kézműves termékek árusításával egybekötve. Banai Tóth szerint a régió gasztronómiai és borászati különlegességeit is a turisták elé kellene tárni, ennek egyik megvalósulása a Duna Menti Borút is.

Bara Zoltán hozzáfűzte, azt tervezik, hogy kerékpáros megállóhelyek létesítésére fognak pályázni. Szeretnék elérni, hogy például egy itteni bicikliállomáson lehessen kerékpárt kölcsönözni, elkerekezni a Duna túloldalára, ahol gond nélkül ott lehetne hagyni a biciklit egy másik megállóhelyen, melyet ugyancsak a Pons Danubii üzemeltetne. Mint mondta, a kerékpárutak az itt élőknek is sok pluszt kínálnak, hiszen egész napos családi programokra nyújt lehetőséget: a komáromiaknak például nem kell a Holt-Vág környéki 7 kilométeres szakaszon fel-le tekerniük, hanem nyugodtan választhatnak egy távolabbi célállomást. A Pons Danubii további terve, hogy pályázzanak a Komárom és Csicsó közötti bicikliútszakasz megépítésére, mivel csak ez a rész hiányzik ahhoz, hogy Pozsonytól Karváig összefüggő kerékpárúton lehessen közlekedni.

Mindkét kerékpárút kivitelezője a Strabag vállalat. A tervek szerint augusztus végéig – vagy akár hamarabb – be is fejeződnek a munkálatok, és a nyár végén már gond nélkül el lehet majd kerekezni Komáromból Karvára és Gútára is. A két kerékpárutat egy komolyabb kerékpáros buli keretében szeretnék átadni.

(csaba)

Top