Hogy jobb minőségű ebédet kapjanak a gyerekek

Sok a panasz a komáromi alapiskolákban működő iskolakonyhákkal kapcsolatban. A menzákra nem régióbeli vállalatok szállítják a sokszor nem friss alapanyagokat, hanem olcsóbb, fagyasztott élelmiszerek érkeznek, miközben az iskolaigazgatóknak nincs beleszólásuk abba, hogy miből főzzenek a konyhákon. Ahogy arra sincs ráhatásuk, hogy egyes konyhákon gátat szabjanak a visszaéléseknek. Mindez a rendszerbe van kódolva, amit a városvezetés szeretne megváltoztatni.

December elején részletesen foglalkoztunk azzal, hogy egyes komáromi alapiskolák konyháin nincs minden rendben. A közegészségügyi hivatal több hiányosságot tárt fel az egyik óvoda konyháján – információink szerint az Eötvös utcaiban, melynek konyhája az Eötvös iskolából szállítja az ebédet. Ismeretlen eredetű tojás, baktériumokkal fertőzött ételminta és feltehetőleg nem megfelelő módon tárolt élelmiszerek – ezekre világított rá a vizsgálat. Ezzel egyidőben hasmenéses járvány is felütötte a fejét az oviban. Szülők és igazgatók is arról beszéltek lapunknak, hogy nem elégedettek az iskolakonyhák nyújtotta minőséggel, megtörténik az is, hogy a menzákon dolgozók viszonylag nagy mennyiségben viszik haza az élelmiszer-alapanyagokat – még azelőtt, hogy az ebéd elkészült volna, tehát nem a maradékot. Szögezzük le, ez nem jelenti azt, hogy az összes menzán előfordul ilyesmi – a Jókai Mór Alapiskola igazgatónője szerint náluk például minden rendben van.

Hogyan fordulhatnak elő ilyen visszaélések és mulasztások? Szakmabeliek hangoztatják, mindez a rendszerbe van kódolva. Komáromban ugyanis nem az egyes alapiskolák működtetik a menzákat, mint a legtöbb hasonló méretű településen, hanem egyenesen a városhoz tartoznak. Emiatt az iskoláknak nincs beleszólásuk abba, hogy mi történik a konyhákon, nem kérhetnek számon, nem róhatják meg, esetleg bocsáthatják el a helyzettel visszaélő, az iskolájuknak főző szakácsokat. Az sem az egyes iskolák vezetésén múlik, hogy mely vállalatok szállítanak élelmiszereket a konyháknak. Jelenleg mindegyik konyha beszállítóját a város választja ki, kötött szabályok alapján, egy csomagban, egy nagy közbeszerzést írva ki az összes konyhára. Mivel így már nagy tételről szól, nem tudnak labdába rúgni a helyi, kisebb vállalkozások, hanem nagy, például észak-szlovákiai cégek nyernek, mivel ők adják a legolcsóbb árat, így ők hozhatják a menzákra a többnyire fagyasztott ebéd-hozzávalókat. Mondani sem kell, ezek kevésbé egészségesek.

kaja-e1453706459598

Éles kritika a változás ellen

Éppen ezért a városvezetés azt szeretné, hogy a konyhák ismét az egyes iskolák alá tartozzanak – Keszegh Béla alpolgármester még decemberben beszélt erről lapunknak. Andruskó Imre kezdeményezésére a legutóbbi önkormányzati ülésen is téma volt a kérdés. A képviselő határozottan kikelt a város szándéka ellen, mondván, a vezetés a képviselők tudta nélkül akar változtatni. Rámutatott például arra, hogy a konyhák felszereltsége és műszaki állapota rossz, és felújításuk nélkül nem szabad átruházni az iskolákra – ez viszont plusz költségeket jelentene a városnak, ahogy az esetleges elbocsátások is. Szerinte az iskolaigazgatók nem akarják a változást. Ennek némileg ellentmond, hogy lapunknak két igazgató is úgy nyilatkozott, bár plusz terhet jelentene, ha az iskolákra hárulna a közbeszerzések levezénylése – a konyhák beszállítóinak kiválasztása –, mégis átvállalnák a feladatot annak érdekében, hogy jobb minőségű ételt kapjanak a gyerekek. A járási tisztiorvos lapunknak korábban azt mondta, összeségében mind az 5 komáromi iskolai konyha jól felszerelt, az egészségügyi előírásokat komolyan veszik.

Gajdáč Ondrej képviselő jó ötletnek tartja a városvezetés elképzelését, szerinte ezzel megszűnnének a panaszok, bár azzal egyet­értett, hogy ez egy drágább megoldás. “Nagyon sok függ az alapanyagoktól, ha a közbeszerzés kicsiben történik, sokkal könnyebb beszerezni a minőséget” – jegyezte meg. Feszty Zsolt egyértelműen a változás mellett érvelt, mondván, bátran kijelentheti, hogy sok szülőt képvisel, és a jelenlegi rendszer rossz. Már az is jó lenne, ha a konyhafőnökök vinnék haza a maradékot, és nem a gyerekek kapnák – fogalmazott. Rámutatott továbbá arra, hogy a változással megszűnhetne az az érthetetlen állapot, hogy egy gyerek megbetegedése esetén reggel már nem lehet lemondani az ebédet, így a szülők aznap a semmiért fizetnek.

Menza1-1-e1481702993561

Helyi beszállítók = friss alapanyag

Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester múlt heti sajtótájékoztatóján elhangzott, már egyeztettek a kérdésről az iskolaigazgatókkal. „Többségük szerint a változás hasznos lenne a gyerekek szempontjából, a plusz feladatok ellenére” – mondta az alpolgármester, megerősítve, valóban vannak olyan panaszok, hogy egyes menzákon „meglopják” a gyerekeket, viszont „akinek nem inge, ne vegye magára”. „Ha helyiek szállíthatnának friss élelmiszert a konyháknak, javulna a minőség, aktív kapcsolat lenne, a beszállító könnyen, azonnal reagálna az igényekre is – például le lehetne mondani az ebédet reggel. Az, hogy az iskolai étkezdék rossz állapotban vannak, önmagában nem lehet akadálya a változásnak, erre is megoldást kell találnunk” – mondta az alpolgármester, hangsúlyozva, az új rendszert a megfelelő módon készítik elő, egyeztetnek az érintettekkel, és a végső döntést a képviselők hozzák majd meg.

(csaba)
(cikkünk fotói több mint egy éve készültek: illusztrációk)

Kapcsolódó cikkek:

Visszaélések a menzán

Mit eszik a gyerek a suliban?

Top