Fenntartható zöld turizmus

Április 4-én kerekasztal-beszélgetésre került sor az észak-komáromi Kortina étteremben a Pons Danubii EGTC szervezésében, melynek fő témája a határon átnyúló Dunamente térség közös turisztikai fejlesztése, összehangolása volt a különböző magyarországi és szlovákiai szervezetek, intézmények és önkormányzatok között.

Image_2 2019-04-09_12-32-50

Az esemény az INSiGHTS projekt keretén belül valósult meg, melyen képviseltették magukat a Pons Danubii tagtelepülései, partnertelepülések, helyi és regionális TDM szervezetek, EGTC-k, egyéb helyi érdekeltek. Nyitra megyét Csenger Tibor megyei alelnök, az Interreg SKHU programot Bak Árpád, a Magyar Állam Külgazdasági és Külügyminisztériumát pedig Shiraishi Renáta képviselték.

Bara Zoltán, a Pons Danubii igazgatója bemutatta a majd két és fél éves munka eredményeit. Elkészült a komáromi erőd virtuális túrája, melyet a legmodernebb virtuális valóság technikára fejlesztettek – ennek hivatalos, a Tiszti pavilonban megrendezett tavaly év végi bemutatójáról lapunk is részletesen beszámolt.

Dunamente Card turisztikai kártyarendszer

A projekthez köthető másik lényeges eredmény a Dunamente Card turisztikai kártyarendszer kiépítése, melyet Magyarics Gábor, a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. menedzsere mutatott be. A május 1-től induló kártyarendszer a határ túloldalán már sikeresen működő Duna-Gerecse kártyarendszer mintájára készül, mellyel az idelátogatók kedvezményesen vehetik igénybe a regisztrált tagok által nyújtott különböző szolgáltatásokat.

card_image

A kerekasztal-beszélgetés során bemutatták a Pons Danubii régió turisztikai stratégiáját a 2019-2028-as időszakra, mely a helyi és regionális TDM szervezetek bevonásával készült és a jelenlévők részéről pozitív fogadtatásban részesült. A következő stratégiai célok fogalmazódtak meg: a turisztikai szakemberek határon átnyúló együttműködése, a fenntartható és zöld turizmus fejlesztése és népszerűsítése, valamint marketingstratégia kidolgozása. A turisztikai fejlesztések terén a vízi turizmus és a kerékpárutak fejlesztése, a közlekedés kombinálhatósága, valamint a régió adottságaiból kiindulva a gasztronómia és a borászat kapott hangsúlyt. Továbbá a határon átnyúló együttműködés, amelynek fontos lépéseként április 24-én a Monostori erődben tartandó szakmai nap keretén belül megalakul a Dunamente Konzorcium – ugyanitt a Dunamente turisztikai kártyarendszer is bemutatásra kerül (cikkünk megjelenése óta ez lezajlott).

A Dunamente Konzorcium létrejöttével a tagok (Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit kft., Dunamente TDM, Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, Komáromi Turisztikai Egyesület, Dorog és Térsége Turizmus Egyesület, Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület) kifejezik azon szándékukat, hogy a határon átnyúló Dunamente Turisztikai Térség összehangolt fejlesztésében kívánnak együttműködni.

(d)

(Cikkünk a Delta április 16-i számában jelent meg.)

Huszárokkal és tankkal is találkozhatunk a várban

Kiterjesztett valóság a játszóparkokban

Pons Danubii – fenntartható fejlesztések

Top