Beindult a várpiac

KOMÁROM. Múlt héten megjelentek az első árusok az új várpiacon. Egyelőre csak hatan árulják portékáikat, de gyakorlatilag így is minden olyan zöldség és gyümölcs kapható, amelynek szezonja van.

DSC_1120

Az Eötvös utcai és Kossuth téri kis piacokhoz hasonlóan a várpiacot is a Comorra Servis városi cég üzemelteti. A hagyományos piaci árusítás a múlt héten indult el a városi rendőrség melletti várpiacon, kedden és pénteken vannak a piaci napok. Ezen kívül minden hónap első vasárnapján kisállat börzét, a második vasárnapon pedig auto-moto börzét tartanak.

Pénteken lapunk is ellátogatott az új piacra, ahol egyelőre 6 standon árusítottak, de a kínálatban így is szerepeltek az alapvető zöldségek és gyümölcsök, házi sajtok is kaphatók voltak. Mint megtudtuk, az árusok a régióból érkeztek, Marcelházáról, Ímelyről, Hetényről, Izsáról és Komáromból. Többségük a Vasút utcai nagypiacon is árusít, és úgy vélik, augusztus folyamán szép lassan beindul majd az új piac is, és egyre több lesz az eladó és a vásárló.Hamarosan pékárut is lehet majd venni a várpiacon, hentes is nyílik, az érintett vállalkozók már megtették a szükséges előkészületeket.

A távlati tervek között szerepel, hogy egy állandó, a hét minden napján nyitva tartó büfét és szuvenírboltot is nyissanak, ami elsősorban a várba igyekvő turisták igényeit szolgálná ki. A várpiac egyik előnye, hogy a vár melletti gyűjtőparkoló rengeteg autót képes befogadni, így itt biztos nem alakul ki olyan közlekedési káosz, mint a nagypiacnál.

(cs)

Top