Múlt szerdán ünnepélyes keretek között, magyarországi és felvidéki közéleti és egyházi személyiségek jelenlétében mellett adták át a Martosi Közösségi Házat és az Esterházy Akadémiát, melyek az első elkészült elemei a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola nevet viselő komplexumnak. 1,3 milliós projektről van szó, amely uniós forrásból valósul meg.
Orbán Balázs, a magyarországi Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ünnepi beszédében kiemelte: a most felnövő nemzedéknek nagyon nagy szerepe van, mert rájuk vár a feladat, hogy kigondolják, hogyan tudnák a magyarság évszázadává tenni a 21. századot. Rámutatott: ezért van szükség olyan szellemi műhelyek létrehozására a Kárpát-medencében, mint a most átadott Esterházy Akadémia, amelyben közéletben aktív fiatalokat képeznek. „A magyar kormány azért tartotta fontosnak támogatni az Esterházy Akadémia működését, mert az intézmény olyan tudást tud átadni a felvidéki magyar fiataloknak, amellyel felvértezve azok a helyi magyar közösség komoly és felelősségteljes képviselőivé válnak majd” – fejtette ki Orbán Balázs.
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: olyan kezdeményezésről van szó, amely a felvidéki magyar fiatalok jövőjének megteremtését, tudástáruk bővítését támogatja, s mint ilyen, pártja teljes támogatását élvezi. Kiemelte: a jövő generációké az a feladat, hogy biztosítsák a magyar közösség további megmaradását és fejlődését, és ehhez hozzájárulhat az Esterházy Akadémia is, ahol a közösség érdekét szolgáló maradandó értékek jönnek majd létre. Mindkét felszólaló hangsúlyozta Gubík Lászlónak, az Esterházy Akadémia igazgatójának a szerepvállalását és elkötelezettségét, amellyel ötletgazdaként hozzájárult a közösség érdekét szolgáló maradandó értékek létrehozásához.
Kalandpark, jurtamúzeum, színpadok
Keszeg István, Martos polgármestere ismertette a jelenlévőkkel a martosi hagyományőrzés és jövőkép aktuális párhuzamait. Látványtervekkel mutatta be, hogyan épül a Martosi Rendezvényliget, melynek megépítéséről 2016-ban született döntés. A nyolc elemből álló komplexum egyes elemei folyamatosan készülnek el, a tervek között szerepel kalandpark, jurták, melyek múzeumként is szolgálnak, valamint több színpad megépítése is. Az 1,3 millió eurós beruházás a határon átívelő Interreg program keretében valósul meg, a most átadott rész mintegy százezer euróba került. Hozzátette, a martosi kulturális örökségen és természeti környezeten alapul a rendezvényközpont, mely a falu határain túlmutatva, térségi művelődési csomóponttá válhat majd.
Az elnyert összegből elsőként a községháza tetőterét fejezték be, ahol többfunkciós kamaraterem és irodahelyiségek létesültek. Megépül továbbá egy, a legmodernebb műszaki berendezésekkel ellátott szabadtéri nagyszínpad, fűtött öltözőkkel, zuhanyzókkal. A tervek szerint lesz egy méreteit tekintve kisebb színpad is. A rendezvényközpont lelke a bejárathoz közel eső központi épület lesz, mely állandó kiállításokkal is igyekszik majd népszerűsíteni a település kulturális hagyományait, természeti kincseit. Egy kalandpark is létesül, kétszintes mászófallal. A kilenc méter magasan elhelyezett pálya a nagyobb gyerme-keknek, felnőtteknek nyújthat kikapcsolódást, de gondolva a kisebb gyerme-kekre is, az alsó szinten 40 cm magasan épül meg a cölöpökön nyugvó kalandpark, amely a későbbiek során bővíthető lesz. „Komplex családi kikapcsolódási lehetőséget szeretnénk biztosítani az idelátogatók számára“ – fogalmazott a polgármester. A komplexumban működő intézmények, beleértve az Esterházy Akadémia működését is, a magyar állam támogatja.
(miriák)
(Cikkünk a Delta december 11-i számában jelent meg.)
Kapcsolódó cikkeink:
Rendezvényliget és népfőiskola 1,3 millióból