A jó dolgok, meg a rosszak

Történtek előremutató dolgok az Csaba-Adam-e1430117563575elmúlt bő fél évben Komáromban, de olyanok is, melyek árnyékot vetnek a városvezetésre. Mint arról előző számunkban is írtunk, a július végi testületi ülés volt az idei önkormányzati munka mélypontja. Öt-hat programpontot kellett visszavonni azért, mert a hivatal által beterjesztett anyagok, határozati javaslatok hiányosak, hibásak voltak. Ezen a téren eddig is, az előző ciklusban is akadtak gondok, de a pontatlanság most csúcsosodott ki.

Néhány hónapja a kritikus képviselők is a városvezetés szemére hányták, hogy a városi hivatalban addig nem történt frissítés, elmaradtak a személycserék. Azóta már a legtöbb vezető hivatalnoki posztra írtak ki versenypályázatot, valamelyik lezárult, valamelyik még folyamatban van. A legfontosabbnak számító hivatalvezetői poszt esetében már döntés született – egy bíráló bizottság véleménye alapján, de a polgármesteré a végső szó, hogy kit akar ebbe a bizalmi pozícióba. Július elejétől tehát Fekete Tamás a hivatal elöljárója, aki a posztot ideiglenesen betöltő Bohumír Kóňát váltotta. Többen meglepődtek a cserén, hiszen Bohumír Kóňa hozzáértőként és szakmai módon nyilvánult meg az elmúlt időszakban. Ha a legutóbbi testületi ülést nézzük, amelynek előkészítése már az új hivatalvezető irányításával történt, rossz döntésnek tűnik a váltás. Reménykedjünk benne, hogy ez csak a „tanulópénz” volt, és legközelebb nem dönt újabb negatív rekordot a hibás beterjesztések száma, és nem egy gittegylet tanácskozását juttatja eszünkbe a testületi ülés. A visszavont javaslatok felesleges késedelmet okoznak, ami egyes esetekben komoly problémákat szülhet.

De evezzünk kellemesebb vizekre. Sok apró fejlesztés megvalósult az elmúlt hónapokban, részben a városvezetés és a képviselők, részben civilek és magánszemélyek által, de leggyakrabban a polgárok és az önkormányzat együttműködése nyomán. Ez lehet a jövőbe mutató út, amikor a város segíti a civil ötletek megvalósulását, és a polgárok is segítik a város kezdeményezéseit. Felpezsdült a belváros, köszönhetően a Komáromi Nyár rendezvénysorozatnak, de pompásan sikerült az önkéntesek – Villa Camarum – által életre hívott KomáLom Gyerkőcfesztivál, és ugyanez mondható el az idei Komáromi Napokról is – még ha az átláthatósággal kapcsolatban akadtak is jogos észrevételek, amelyeket a jövőben ki kell küszöbölni. Elsősorban a turizmus fellendítésével összefüggésben láthatóak kis fejlesztések, a belvárosi parkok felújítása, a kisebb csinosítási, takarítási munkák, a színvonalasabb tájékoztatás, a bővülő szolgáltatások, a helyi vállalkozók bekapcsolódása, önzetlen támogatása. Ezek önmagukban nem nagy dolgok, nem is kerülnek sokba, de az eredményük a komáromiak számára is pozitív.

Valódi mérleget majd később, mondjuk egy év múlva lehet vonni, hiszen ekkorra lehet meg az eredményük a hosszabb lefolyású terveknek. Például annak, hogy a város mennyire sikeres a pályázati pénzek lehívásában, lesz-e valamilyen előrelépés a munkahelyteremtés terén, körvonalazódnak-e valamilyen nagy beruházások. Addig azonban a kicsinek is lehet örülni, legyen az egy felújított pad, egy városi rendőrőrs, vagy kis járdaszakasz. Nem kritika nélkül, hiszen fontos a jogos bírálat, a polgári ellenőrzés, azonban sajnálatos lenne, ha olyan közhangulat alakulna ki – vannak erre utaló jelek –, miszerint Komáromban minden rossz, semmi jó nem történik. Ez egyrészt nem így van, másrészt pedig biztos nem járul hozzá ahhoz, hogy az egyre jobban mozgolódó civilek folytassák munkájukat, illetve még több komáromi döntsön úgy, tesz is azért, hogy a város élhetőbbé váljon.

Csaba Ádám

Top