220 éve ismerjük az oltást, azóta vitázunk róla



Nagy Sámuel orvosdoktor, a Komáromi Tudós Társaság tagja 220 éve adta be az első védőoltást Komáromban. A vakcinát népszerűsítő, 1801-ben kiadott röpiratában azt írta, hogy ha minden gyermeket beoltanának a hólyagos himlő ellen, a szörnyű kórt három éven belül ki lehetne irtani. A felvilágosult orvostudor sajnos nem számolt a felvilágosodás ellenlábasaival, akik irigységből vagy tudatlanságból szinte a kezdetektől az oltás ellen agitáltak, ahogy a köréjük szerveződő „antivakcinás” mozgalommal sem. A himlőt végül csak 1980-ban sikerült felszámolni.

„Tekintettel a jugoszláviai himlőjárványra, a Szlovák Szocialista Köztársaság egészségügyi hatóságai rendkívüli járványellenes intézkedéseket hoztak. Ennek értelmében a Jugoszláviából érkező utasok csak érvényes himlőoltási bizonyítvánnyal léphetik át a határt. A Jugoszláviába utazó csehszlovák állampolgároknak szintén érvényes oltási bizonyítvánnyal kell rendelkezniük. A március elseje óta Csehszlovákiában tartózkodó jugoszláv állampolgárok orvosi megfigyelés alatt állnak” – olvasható a Komárom megyei Dolgozók Lapja 1972. március 30-i számában. Az ismerős óvintézkedésekre egy ma már szerencsére ismeretlen vírus, a variola miatt volt szükség, melyet egy Mekkából visszatérő zarándok hurcolt be Koszovóba, és amely a felbukkanása után ijesztő gyorsasággal kezdett terjedni a régióban. A jugoszláv vezetés hatékony járványkezelésének köszönhetően azonban nem egész két hónap (!) alatt sikerült felszámolni az utolsó európai feketehimlő-járványt. A gyors győzelemnek három kulcsa volt: a katonás rend, a társadalmi összefogás és természetesen a vakcina. Rendkívül rövid idő alatt Jugoszlávia lakosságának több mint 90%-át, 18 millió embert sikerült beoltani! Most, ötven évvel később, a koronavírus-világjárvány harmadik évébe lépve csak álmodozhatunk ilyen bravúros eredményről.

Képes beszámoló az 1972-es jugoszláv himlőjárványról

A világszép cserkesz nők titka

Sokkal kevésbé biztató adat, hogy a himlőoltás felfedezése (1796) és a fekete himlő globális eradikációja (1980) között 184 év telt el. Köszönhetően többek között azoknak a kezdetektől igen aktív, fanatikusan oltásellenes „tudoroknak”, akik lázító hangvételű irományaikkal valóságos fóbiává növesztették a nép babonás félelmét minden orvosi újítással szemben.

Ez utóbbival a himlőoltást felfedező Edward Jenner (1749-1823) minden követőjének meg kellett küzdenie, így a Komáromi Tudós Társaság jeles tagjának, a Bécsben orvosi diplomát szerzett Nagy Sámuelnek (1770?-1810) is. Csokonai és Kazinczy barátja Magyarországon az elsők között, Komáromban pedig bizonyítottan elsőként alkalmazta angol kollégája módszerét – 1801-ben saját gyermekeibe oltotta be a Vaccinia vírus által okozott tehénhimlőt. Jennernek öt évvel korábban sikerült bizonyítania, hogy ez az állati betegség az emberre veszélytelen, a „vakcináció” haszna ellenben felbecsülhetetlen: a beoltottak, vagyis a tehénhimlőn átesettek döntő többsége ellenállóvá vált a „valódi” himlővel szemben, miközben a legtöbb esetben az oltás után jelentkező tünetek elenyészőek voltak.

Himlő (hólyagos, lat. variola), oly általános fertőzésen alapuló s lázzal lefolyó betegség, melynél a bőrön jellegzetes, eleinte bibircses, későbben genyedő hólyagos kiütés fejlődik. A H. már az ókorban is a keleten, nevezetesen Khinában és Indiában ismeretes betegség volt, bizonyos, hogy az ind papok alkalmazták ellene az u. n. variolaciót. Európában legelőször a X. és XI. sz.-ban járványszerüleg Spanyolországban lépett fel s innen a betegség széthurcoltatott egész Európába. A középkorban rendkivül heves járványok alakjában dühöngött, hatalmasan megtizedelve a kontinens népességét. Még a XVII. s XVIII.sz.-ban is rettegett ellensége volt a lakosságnak. A XVIII. sz. vége óta megszünt az emberiség borzasztó csapása lenni az által, hogy az ojtásban fegyvert találtak hathatós védekezésre e szörnyü betegség ellen. H.-epidemiák olyan kiterjedésben és oly nagy halálozással azóta, hogy a legtöbb civilizált államban az ojtás mint kényszerojtás törvényileg elrendeltetett, többé nem fordulnak elő. (A Pallas nagy lexikona)

Most azonban szükséges egy kis kitérőt tennünk. A himlő elleni oltás egy kezdetlegesebb formája ugyanis már évszázadokkal Jenner felfedezése előtt ismert volt a Távol- és Közel-Keleten, a 18. század elején pedig Európában is alkalmazni kezdték. Ez a beavatkozás az ún. variolisatio vagy inokuláció, amely azon a megfigyelésen alapult, hogy az enyhe lefolyású himlős betegtől kapott himlő általában szintén könnyű lefolyású, de ugyanolyan védettséget ad, mint a természetes úton elkapott kór. Nem kellett tehát mást tenni, mint az egészséges gyermek szervezetébe juttatni egy enyhébb himlőben szenvedő beteg hólyagjának tartalmát vagy a hólyagból képződött, összezúzott pörköt. Volt, hogy a bőr alá karcolták, volt, hogy az orrba helyezték az „oltóanyagot”.

Az első magyar nyelvű, tudományos-ismeretterjesztő folyóirat, a Péczeli József és a Komáromi Tudós Társaság más tagjai által szerkesztett Mindenes Gyűjtemény az inokulációt pozitív színben tünteti fel. Egy 1790-ben publikált cikkben olvasható, hogy a világon sehol sem „teremnek szebb leányok”, mint a Kaukázus lábánál elterülő Circassiában (vagyis Cserkeszföldön), részben a himlő „bé-oltásának” hála. „Mihelyt a Leányok két három esztendősök, sőt még elébb is, hogy az ő bőröknek gyengesége meg-maradjon, a’ himlőt beléjek óltják, mely által ábrázatjokat a’ ragyától meg-óltalmazzák” – fedi fel a tartósan hamvas bőr titkát a cikkíró. Hozzáteszi még, hogy az eljárást a törökök is ellesték a cserkeszektől, a konstantinápolyi angol követnek köszönhetően pedig Európában is elterjedt, „úgy, hogy ma a’ böltsebb Szülék ezt mindenütt nagy haszonnal gyakorolják.” (Angliában a módszert valójában az angol követ felesége, lady Mary Wortley Montagu honosította meg.)

A Komáromi Tudós Társaság másik orvos tagja, Zay Sámuel (1753-1812) óvatosabban fogalmazott az inokulációval kapcsolatban, annak ellenére, hogy Schmid József Esztergom megyei főorvosnak 1799-ben ezzel a módszerrel sikerült megfékeznie a körzetét fenyegető járványt: Szőgyénben és Búcson több száz gyereket „oltott be”. Zay doktor felhívta a figyelmet, hogy az eljárás veszélyes is lehet, hiszen az „oltással” nemcsak a himlő, hanem más betegségek, például a hepatitisz vagy a szifilisz is átvihető. Más forrásokból tudjuk, hogy a „beoltottak” körében igen magas, 4-10 %-os volt a mortalitás, és az is előfordult, hogy éppen a mesterségesen gerjesztett himlő indított el egy újabb járványt. Nem csoda, hogy az inokulációt a 19. század elején gyorsan kiszorította a jóval hatékonyabb és biztonságosabb új módszer, a vakcináció.

Az isteni gondviselés ajándéka

A Bécsben megjelenő hírlap, a Magyar Hírmondó tanúsága szerint a Jenner-féle oltás komáromi apostola, Nagy doktor 1801 nyarán Csepi Zsigmond szolgabíró négyéves fiát és 9 hónapos kislányát is beoltotta. Az eseményre vízválasztóként tekinthetünk. Részben a helyi autoritás által mutatott jó példának, részben annak köszönhetően, hogy a doktort „szelíd ‘s ártatlan erköltséért, nagy Tudományáért és a’ Betegek körül való fáradhatatlan forgolódásiért ‘s szerentsés Cúráiért” sokan szerették és becsülték a városban, a komáromi szülők közül egyre többen adtak hitelt az új találmánynak, és kérték a gyermekük számára a vakcinát. Úgy tűnik, egy felelősségteljes, példamutató elöljáró (már ha akad ilyen) és egy becsületes, megbízható orvos okos együttműködése csodákra képes.

Nagy Sámuel még ugyanebben az évben egy rövid, népszerűsítő füzetet is kiadott a „komáromi nép megvilágosítására”. Az oltalmazó himlőről című, 1500 példányban kinyomott röpirat megjelenésekor az orvostudor már mintegy háromszáz gyermeket oltott be a himlő ellen, állítása szerint az akkori komáromi járvány idején egyikük sem betegedett meg. Falusi kollégáinak felajánlotta, hogy megtanítja nekik, miként oltsanak, sőt oltóanyaggal is ellátja őket, a hozzá küldött parasztgyerekeket pedig ingyen beoltja. A fekete himlő jelentette fenyegetést hangsúlyozva kijelentette, hogy Európában az 1791 és 1801 közötti időszakban megközelítőleg háromszor annyian haltak meg e szörnyű kórban, mint a napóleoni háborúkban; az életben maradottak közül pedig sokan egy életre megnyomorodtak – megvakultak, megsüketültek, vagy eltorzították arcukat a csúf sebhelyek. (Becslések szerint Európában a vakcináció elterjedése előtt évente félmillióan is belehalhattak a himlőbe, a magyarországi áldozatok száma pedig meghaladhatta az évi húszezer főt.)

Nagy doktor a röpirat bevezetőjében úgy okoskodott, hogy ha az Európát igazgató fejedelmek „bölcs rendelkezései” nyomán minden gyermeket – gazdagot és szegényt egyaránt – beoltanának, a szörnyű kórt három éven belül ki lehetne irtani a kontinensről. Ennek érdekében különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a meggyőzésre és a felvilágosításra, amiből a plébánosoknak és a prédikátoroknak is ki kell venniük a részüket, hiszen az orvostudor szerint a vakcina nem más, mint az isteni gondviselés ajándéka. Ezzel mindjárt megcáfolta a bigott oltásellenesek érvelését is, miszerint állítólag maga a Mindenható rendelte el, hogy mindenkinek át kell esnie a himlőn, mint egyfajta megtisztulási folyamaton. Az oltás tehát rossz dolog, mert keresztezi e legmagasabb helyen kiötlött, nagyszabású tervet. A felvilágosult Nagy doktor tömör, frappáns válasza, hogy a vakcinával semmivel sem ártjuk magunkat jobban a Jóisten dolgába, mint az az atyafi, aki köpönyeggel védi magát az esőtől, vagy „elárkolja” a házát, ha kiönt a Duna; elmulasztásával viszont a gyermekeinket olyan iszonyatos nyavalyának tesszük ki, amely „mintegy mérges vipera mardossa szemeink gyönyörűségeit.”

A tehénhimlő – avagy az új oltás csodás hatásai. James Gillray 1802-es karikatúrája nem Jennert, hanem az oltásellenesek félelmeit figurázza ki. (forrás: Wikipedia)

Komárom megye főorvosa, a német származású Seth János szintén oroszlánrészt vállalt a védhimlőoltás elterjesztésében, kollégája példáját követve 1801 végén ő is kiadott egy vakcinát propagáló könyvecskét németül. 1810-ben sajnos mindketten távoztak az élők sorából. Az ezt követő évtizedekben az oltási kedv valószínűleg alábbhagyott, erre utal legalábbis, hogy 1841-ben és 1842-ben újabb himlőjárvány tombolt a megyében, a gócpont Kisbér környékén volt.

41 fokos láz, görcsök, hólyagok

A járvánnyal kapcsolatos tapasztalatait Dr. Bertel Samu megyei orvos az Orvosi Tár 1842. június 5-i számában osztotta meg. Érdemes hosszabban idézni a tünetek leírását, hogy legyen róla némi elképzelésünk, miféle iszonyattól mentette meg az emberiséget a vakcina: „Negyed vagy ötöd napra a lobláz egyszerre magas fokra emelkedett. Kitűnőbb jelenségei: nagy főfájás, nyugtalanság, félrebeszélés, rángások, piros duzzadt arcz veres könnyező szemekkel, olthatlan szomjuság, sokszor nagy torokfájdalom, rekedt hang, fájdalmas nyelés; erőltetett hányás, nehéz lélegzet, erős gyomorfájás tartós székrekedéssel; setétvörös vizellet, száraz igen forró viszkető bőr; sebes kemény érverés. Ezek után következtek, legelőször is az arczon, azután a mellen és a test többi részén támadó számtalan köles-lencsenagyságu, bolhacsipéshöz hasonló vörös foltok, mellyek néhány óra múlva ugyanannyi kis csomócskára emelkedvén, hegyén vagy csúcsán ismét néhány óra után fehér, átlátszó nedvvel töltött kisebb hólyagocskákat mutattak. (…) Többnyire a nyolczadik napon rögtön nagy láznehezedés állott be, mellyben az egész test kiváltképen pedig az arcz csudálatosan feldagadt, ugy hogy alig maradt nyoma a beteg előbbi rendes alakának. A kis hólyagocskák nagyobbultak s átlátszó színüket vesztették, sárgákká válván; a köztök levő bőr pedig pirosabbra változott és megdagadt. A betegek himlőikben fájdalmakat éreztek, néha pedig égető belső hőségről, torokfájásról panaszkodtak. Némelly esetekben a szemek egészen bedagadtak, iszonyú fájdalmakkal kisérve; néha pedig erős nyálfolyás volt észrevehető.” Ilyen volt a betegség normális lefolyása. Az ennél súlyosabb változat, mely A Pallas nagy lexikonában „véres himlőként” szerepel, mert belső vérzéseket okoz, néhány nap alatt végzett áldozatával. Az átlagos himlő esetében a halálozás 15-30 %-os.

Bertel a himlős betegeket különféle láz- és gyulladáscsillapító, görcsoldó gyógyfőzetekkel kezelte, speciális esetekben piócát és édes higanyt is bevetett, több-kevesebb sikerrel. Beszámolója végén hangsúlyozta, hogy „a valódi himlő ellen nincs egyéb védszer az oltásnál”, és az elsők között javasolta az újraoltást (revakcináció), mert tapasztalatai szerint az még teljesebb védelmet nyújt a gyilkos kórral szemben.

Csak a kötelező oltás vezetett eredményre

Magyarországon először az 1876-os közegészségügyi törvény vezette be az általános oltási kötelezettséget. „Szülők és gyámok, általában mindazok, kik gyermekekről gondoskodni tartoznak, kötelesek ezeket éltüknek első évében, a mennyiben valóságos himlőt ki nem állottak volna, beoltatni” – írta elő a védhimlőoltásról rendelkező paragrafus. Túl sok foganatja ennek sem volt, 1886-ban újabb himlőjárvány tizedelte a lakosságot, így a kormány kénytelen volt szigorítani. Egy 1887-es módosítás értelmében a gyermekét be nem oltató szülőt pénzbírság vagy kétnapi elzárás fenyegette. A módosított törvénycikk elrendelte a gyermekek 12 éves koruk előtti újraoltását is, továbbá előírta az oktatási intézményeknek, hogy ellenőrizzék a diákok oltottságát, szükség esetén pedig oltassák be őket. Az évkönyvek tanúsága szerint a komáromi iskolák komolyan vették az előírást. A Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium 1916/17-es értesítője például a diákok tömeges oltásáról számol be: „Varga Miksa rendőrhatósági tiszti főorvos 1916. okt. 10-én öt, okt. 30-án tizenegy, 1917. május 21-én egy növendékünket oltotta be, okt. 28-án pedig nyolcvan I. o. növendékünket oltották be himlő ellen a rendőrségen, abból az alkalomból, hogy egy I. o. növendékünk szállásadója hólyagos himlőbe esett; ebből az esetből kifolyólag az I. osztály 1916. okt. 26-tól 30-ig zárva volt és fertőtlenítették a tantermet; szerencsére egy növendékünk sem kapta meg a bajt.”

Az Új Szó is hírt adott a fekete himlő felett aratott globális győzelemről (1980. jún. 9.)

Eredményre csak az efféle szigor és óvatosság vezethetett. Míg Magyarországon az 1890-es években átlagosan évente ezer áldozatot szedett a himlő, az I. világháború idején már kevesebb mint 200-at. Az 1920-as évekre a kötelező oltásnak és a rendelet következetes végrehajtásának köszönhetően a himlő áldozatainak száma évi 20 főre csökkent. Végül az „ocsmány, pusztító, dögletes ragadály” a múlt század folyamán eltűnt Magyarországról is.

Heródes gyermekgyilkos bérencei

„S miben gyökerezik az ojtás elleneinek álláspontja, s melyek indokaik? Egyszer demagog social-democraták, kik az emberi jogok megsértését látják az ojtás kényszerben, másszor igazhivő mohamedánok, kik Isten elleni merényletnek tartják, hogy küzdjünk az ég csapása ellen, melyet az ég megérdemlett büntetésként áraszt ránk Sodoma és Gomorrha ivadékaira, majd meg nemzetgazdák, kik felszámítják azt a hasznot, melyet az orvosok az ojtás keresztülvitele által 10 ½ kr. alakjában egyénenkint zsebre raknak, s titkon az ojtás orvos-ellenei talán felszámítják azon nagyobb pénzösszeget is, melyet az ojtás nélkül nagyobb számban megbetegedettektől gyógyítás fejében forintok s nem krajcárok képében nyernének. (…) Ezután következnek még egyéb vádak, melyeket az ojtás ellenei szenvedélyességökben szórnak az ojtás (és az oltók – a szerző megj.) ellen: »Ember élete ellen elkövetett merénylet.« »Herodes bérencei a gyermek gyilkolásban.« (…) Nem is állítja az ojtás barátjai közül senki sem, hogy ojtás után bizonyos időre himlőt kapni lehet(et)lenség, hogy ojtott is himlőben meg nem hallhat, ezt csak a himlőojtás ellenei fogják ránk – mi megelégszünk avval, ha jelentékeny százalék egyént megmentünk az elhalástól, s úgy hiszem, ez eredménynyel megelégedhetik a társadalom is.” (Dulácska Géza: A védhimlőojtásról. Gyógyászat, 1875, 13. szám)

Kacsinecz Krisztián
(nyitókép: Edward Jenner először adja be a vakcinát egy nyolc éves kisfiúnak. forrás: Wikipedia)


Források:

  • Bertel Samu: Himlőjárvány Kisbér tájékán Komárommegyében. Orvosi Tár 3. folyamat, 1. kötet (1842), 23. szám
  • Dulácska Géza: A védhimlő ojtásrol. Gyógyászat 15. évf. (1875), 13. szám
  • Fónagy Zoltán: Az utolsó feketehimlő-járvány Európában. https://mindennapoktortenete.blog.hu/2020/05/08/az_utolso_feketehimlo-jarvany_europaban (letöltve: 2022. 1. 3.)
  • Kapronczay Károly: Adatok a himlőoltás magyarországi elterjedéséhez. Orvosi Hetilap 144. évf. (2003), 22. szám
  • Kárpáti Attila István: A legyőzött ragály – a fekete himlő. https://rubicon.hu/cikkek/a-legyozott-ragaly (letöltve: 2022. 1. 3.)
  • Kiss László: 250 éve született Zay Sámuel (1753–1812). Orvosi Hetilap 144. évf. (2003), 19. szám
  • Kiss László: A Komáromi Tudós Társaság orvos tagjai. Irodalmi Szemle XXXVI. évf. (1993), 1. szám
  • Kiss László: Égnek legszebb ajándéka. Barangolás a himlő elleni védőoltás magyarországi kultúrtörténetében. Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet. Budapest, 2017. http://real.mtak.hu/65525/2/Kiss_Himlo_elleni_oltas6_nyomdai.pdf (letöltve: 2022. 1. 3.)
  • Kulcsár Krisztina: Hála és köszönet – himlőoltás a 18. sz. végén a Magyar Királyságban. https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/hala_es_koszonet_himlooltas_a₁8_sz_vegen_a_magyar_kiralysagban (letöltve: 2022. 1. 3.)
  • Nagy Sámuel: Az oltalmazó himlőről, irta a komáromi nép megvilágositására különösen. Komárom, 1801. Nyomt. özv. Klára Weinmüllerbet. p. 12.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm (letöltve: 2022. 1. 3.)
  • Napilapok, folyóiratok: Dolgozók Lapja (XXV. évf. 101. sz.), Magyar Hírmondó (1801/3., 20., 51. sz.), Mindenes Gyűjtemény 3. (1790-1-27, 8. levél)

Kapcsolódó cikkeink:
Spanyolnátha Komáromban
A komáromi vérvád
Komárom vármegyén is végigsöpört a boszorkányhisztéria
Pellengérrel és bitófával is büszkélkedhetett a régi Komárom

Top