150 éves a komáromi Szentlélek hangja – képek, videó

Idén ünnepli elkészültének 150. évfordulóját a komáromi Szent András templom orgonája. A hangszer a széles régióban különlegesnek számít. Az ősz folyamán három alkalommal neves művészek adnak koncertet a másfél évszázados orgonán.
org
A komáromi Szent András templomban, a Kárpát-medence szépségben és nagyságban is kiemelkedő egyházi épületében, egy különleges művészi értékű orgona található. Az orgona 150 évvel ezelőtt, 1864-ben épült. Készítője CarlFriedrich Ferdinand Buckow, porosz királyi és osztrák császári és királyi orgonaépítő. A komáromi orgona számít a mester egyik fő művének, sorrendben az 54., utolsó hangszere. Építését már 1860-ban elkezdte, de befejezni nem tudta. Röviddel az orgona elkészülte előtt, 1864. május 16-án halt meg Komáromban. Itt is temették el, sírja ismeretlen. Buckow Szent András templomban épült hárommanuálos, 42 regiszteres orgonája Magyarország-szerte nagy figyelmet keltett. A hangszer különleges művészi értéke elsősorban hangjának egyedi minőségében rejlik. 1898-99-ben a Rieger Testvérek orgonagyára a teljes sípanyag és az orgonaszekrény meghagyásával átépítette és 9 regiszterrel bővítette.

org1
A jelenleg 51 regiszteres, közel 3100 darab, hat métertől fél centiig terjedő síppal megszólaló orgona a széles régióban különlegesnek számít, nemcsak nagyságában, de megszólalásában is rendhagyó – mondta el az évforduló kapcsán tartott sajtótájékoztatón Szabó Imre orgonaművész. Az érsekújvári származású előadó a környék szinte összes nagyobb orgonáján játszott már, de a szlovák közrádió hangversenytermében található orgona előadásait is felügyeli. Szabó 40 éve ismeri a komáromi orgonát, a pályafutása kezdete is Komáromhoz kötődik. Elárulta, hogy a hangszer nincs ideális állapotban, azonban a folyamatos apróbb javításoknak köszönhetően használható. Folyamatos tisztítás és hangolás volna szükséges, továbbá a változó időjárás –nagy páratartalom és gyorsan ingadozó hőmérséklet – is befolyásolja a különleges hangszert. „Az orgona egy csodálatos hangszer, ezért nem véletlen, hogy gyakran nevezik a Szentlélek hangjának is” – tette hozzá Szabó Imre.

org4
Az évforduló alkalmából Komáromi orgonaesték címmel egy három koncertből álló sorozat indul, ahol neves művészek szólaltatják meg az orgonát – tájékoztatott Varga Anna, a Városi Művelődési Központ vezetője. A koncertek támogatója a magyar és a svájci nagykövetség, továbbá hat komáromi vállalkozó nyújtott anyagi segítséget. Ennek köszönhetően ingyenes koncerteken hallgathatja a közönség az elismert művészeket.

A koncertsorozat szeptember 21-én este 18.00-tól indul, amikor a svájci Jean-Christophe Geiser játszik, aki a nemzetközi koncertélet egyik jelentős egyénisége, vendégszerepelt Európa több mint 30 országában, az USA-ban és a volt Szovjetunióban. Hangversenyezett a kölni dómban és a párizsi Notre-Dame-ban is. Őt követi szeptember 28-án Kecskés Mónika, aki a londoni Királyi Zeneakadémián tanult és több versenyben szerepelt kiváló eredményekkel, számos ismert helyen adott már koncertet. A sorozatot október 12-én Szabó Imre zárja, aki több nemzetközi verseny díjazottja, számos rangos helyen lépett fel. 1988 és 2003 között a pozsonyi Konzervatórium, 1995-től a pozsonyi Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskola orgonatanára, docense.

org2

org3

org5

org6

org7

org8
(kb)

Top