Testületi ülés: ez volt a bemelegítés

KOMÁROM. Az alakuló ülést követően múlt szerdán először tanácskozott az új képviselőtestület Komáromban. Megválasztották az egyes városi szakbizottságok tagjait, ami előfeltétele annak, hogy a következő ülésen elfogadják a 2015-ös költségvetést és más lényeges kérdésekről is dönthessenek.

polgik

Már a decemberi alakuló ülésen megválasztották a szakbizottságok vezetőit, most a tagokat is jóváhagyták. Az egyes képviselőcsoportok – a Komáromi Függetlenek Csoportja (KFCS), a többi független, a Híd és az MKP – megállapodtak arról, hogy az egyes bizottságokba súlyuknak megfelelő arányban jelölhetnek tagokat. A szakbizottságok felállása szükséges ahhoz, hogy a következő ülésen már lényeges kérdésekben is döntés születhessen, mivel az egyes javaslatokat ezek a bizottságok véleményezik, s csak ezt követően kerülnek a testület elé.

A 10 tagú szakbizottságok a következőképpen állnak fel:

A pénzügyi bizottság elnöke Szabó Béla, tagjai: Vetter János, Kopják Angelika, Csicsó Péter, Hortai Éva, Jágerská Erzsébet, Olláry Viktor, Benyó Zoltán, Obonya Sándor, Palacka Tomáš.

A városfejlesztési bizottság elnöke ifj. Bende István, tagjai: Keszegh Margit, Padlovics Ágnes, Korpás Péter, Takács Péter, Tárnok Magdaléna, Rajkó Ferenc, Marcsa Gábor, Csémy Olivér, Sánta Béla.

Az iskolaügyi, kulturális és ifjúsági bizottság elnöke Szénássy Tímea, tagjai: Kiss Péntek József, Kovács György, Szabó Csilla, Farkas Adrianna, Mačicová Jana, Héder Ágnes, Less Károly, Gajdáč Ondrej, Langschadlová Zuzana.

sportbizottság vezetője Glič Konštantín, tagok: Horváth Attila, Százvai Szabolcs, Bak Norbert, Szayka Róbert, Ipóth Szilárd, Kovács Szilárd, Marek Anton, Dosúdil František, Horváth Igor.

A szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság vezetője Batta György, tagjai: Bastrnák Leila, Kollár Zoltán, Pálinkás Márta, Uhrin Renáta, Bastrnák Tibor, Hosnédlová Nataša, Marek Anton, Pint Tibor, Kertész Gábor.

közrendi, közlekedési és környezetvédelmi bizottság elnöke Varga Tamás, tagok: Kološová Andrea, Tóth László, Doktorík Ondrej, Farkas Attila, Žuža Tomáš, Fügedi Jenő, Vince Pál, Less Károly, Csizmazia Judit.

A nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi bizottság vezetője Kovács Dávid, tagjai: Bujna Zoltán, Köles József, Pohlmüllner József, Feszty Zsolt, Kiss Róbert, Cúth Csaba, Sárai Márta, Knirs Imre, Szilva Róbert.

Más lényeges témáról egyelőre csak érintőlegesen esett szó. Batta György (Híd) arról tájékoztatott, hogy a városi médiát működtető Com-Média Kft. nem kapta meg a várostól a januári támogatást, amely a jelenlegi helyzetben, amikor nincs elfogadott költségvetés, a tavalyi támogatás tizenketted részének felelne meg. A képviselő, aki egyben a városi lap főszerkesztője is, elmondta, így nem tudják miből fedezni a kiadásaikat – a telefont, vizet, villanyt, nyomdaköltséget és az alkalmazottak járulékait. Bohumír Kóňa hivatalvezető azt válaszolta, a jelenlegi helyzetben (elfogadott költségvetés hiányában) nem folyósítható a támogatás, továbbá rámutatott, a támogatás 80 százaléka személyi költségekre megy el, és évek óta sürgetik a Com-Médiát, hogy próbáljon saját bevételre is szert tenni. Csintalan Miklós főellenőr ezzel szemben kijelentette, a városi cégnek jár a tavalyi támogatás 1/12-ed része.

Glič Konštantín (független) felvetette a Kassai utcánál található speciális iskola ügyét, melyre mihamarabb megoldást kell találniuk. Bővebben az ülésen nem esett szó a gondokról, de Szénássy Tímea (KFCS), az új iskolaügyi bizottság elnöke lapunknak röviden vázolta a problémát, hozzátéve, már foglalkoznak a gondokkal. A mentálisan sérült gyerekeket oktató iskola két osztálya a közelmúltig a Rozmaring utcai Szabadidőközpontban működött, azonban megszűnt a bérleti szerződésük. Bár a tanév elején még itt maradhattak, a közegészségügyi hivatal döntése értelmében az ősz folyamán el kellett hagyniuk a termeket. Mivel más lehetőségük nem volt, az érintett 21 gyereket a Kassai utcai épület étkezdéjében helyezték el, jelenleg itt folyik a tanítás. Az épület egy része a Munka Utcai Alapiskola igazgatása alatt áll, ahol a speciális iskola további két osztálya működik, azonban a bérleti szerződésük itt is lejár a tanév végén. Az elmúlt 5 évben ráadásul 30 százalékkal nőtt a speciális iskola diáklétszáma. Az önkormányzatnak tehát el kell döntenie, hol biztosít tantermeket a speciális iskolának: például üresen álló volt iskolák jöhetnek szóba, illetve olyan iskolák és intézmények, ahol van szabad hely, vagy az is, hogy megújítják, meghosszabbítják a korábbi bérleti szerződéseket.

ppp

Több képviselő is hangsúlyozta, az új városvezetésnek is jár a szokásos 100 nap türelmi idő, azonban egy jelenlévő őrsújfalui lakos ezt bizonyára másként gondolta. Miután a képviselők szót adtak neki, meglehetősen indulatosan beszélt arról, hogy az őrsújfalui Kertekalja utcában esőzéskor áll a víz, a csatornarendszer nem képes elnyelni a csapadékot, s szerinte az egész városrészt évek óta elhanyagolja az önkormányzat. Rámutatott a kavai vízvezetékekkel kapcsolatos problémákra, a toldozott-foldozott utakra. Keszegh Béla (KFCS) alpolgármester válaszában kitért a kavai helyzetre és megoldására (erről korábban részletesebben is írtunk), továbbá hangsúlyozta, az új városvezetés a hónap elején pont azért látogatott el Őrsújfalura, hogy felmérjék az állapotokat és mielőbb megoldást találjanak a gondokra.

Mivel a szakbizottságok felálltak, a napokban megtárgyalhatják a költségvetés tervezetét, s a következő testületi ülésen a képviselők elé terjeszthetik elfogadásra. Jelen állás szerint erre február 19-én kerül sor, de egyes városatyák egy héttel korábbra, mások egy héttel későbbre javasolták kitűzni az ülés időpontját.

(csaba)

(Cikkünk a Delta  január 26-i számában jelent meg.)

Top