Határozott NEM

A múlt héten kapott szárnyra a rémhír, hogy a Komáromhoz tartozó Gadócon, a korábbi mezőgazdasági középiskolában menekülttábor létesülhet. A bevándorlók esetleges megjelenése pillanatok alatt heves érzelmeket váltott ki. Futótűzként terjedt a valótlan hír, mely egy pontatlan megfogalmazásból és egy csipetnyi politikai haszonlesésből eredt. Maga a jelenség viszont a szomszédban már kezelhetetlen méreteket öltött, így az itteni döntéshozóknak is a legéberebben kell figyelni a fejleményeket.

Mideast Iraq Lines in Sand Analysis

Az új menekülttábor létesítését a belügyminisztérium egyértelműen cáfolta, azonban az érzelmi kitörés mégis hasznos lehet arra, hogy az illetékesek tudatosítsák a helyzet komolyságát. Sajnálatos módon a korábban elképzelhetetlen méreteket öltő népvándorlásnak még senki nem látja a végét, így az állandó odafigyelés mellett a rendszeres egyeztetés és felkészültség is elengedhetetlen. A bevándorlók megjelenését már egy győri kirándulás során is tapasztalhatjuk, és ugyan Szlovákia egyelőre a kevésbé vonzó célpontok közé tartozik, de az átutazó tömegek kapcsán is számolni lehet a menekültek feltűnésével. Ezért fokozott ellenőrzéseket terveznek a határátkelőknél, a tömegközlekedési eszközökön, de a furgonokat, teherautókat és kisbuszokat is gyakrabban állítják majd meg a hatóságok.

A belügyminisztérium álláspontja egyértelmű, amit Bastrnák Tibor parlamenti képviselő kérdésére Robert Kaliňák belügyminiszter is megerősített: nem terveznek kialakítani új menekülttáborokat sem Komáromban, sem Komárom környékén. A miniszter elmondása szerint a már működő táborokban (pl. Nagyszarván) elegendő a szabad kapacitás, így ha Szlovákia be is fogadna menekülteket, azok elhelyezése biztosított.

Persze, felmerülhet a kérdés, akkor a gadóci iskola kinek az agyából pattant ki és miért okozott ekkora gyűlölet-cunamit? A történet gyökere egy járási katasztrófavédelmi találkozóhoz köthető, ahol sok más tennivaló (árvízvédelem, nyári tüzek) mellett, felmerült általánosan a bevándorlók kérdése. A járási szervek álláspontja is egyértelmű: nem gondolkodnak táborban, viszont kidolgozott tervet készítenek a határvonal ellenőrzésére. Egy esetleges bevándorlóhullám kapcsán felmerült a lehetséges gyűjtőhelyek feltérképezése, ahonnét aztán a táborokba szállítanák az elfogott menekülteket. Itt az ötletelés során 3 járásbeli helyszín merült föl, amelyek közül mind megyei tulajdonban van. Az illetékesek jelezték, hogy ezeken a helyeken nem megfelelőek a körülmények. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás az önkormányzati ülésen pontatlanul hangzott el, így aztán a történet önjáróvá vált, az indulatok az égbe szöktek.

Bár határozott megerősítést kapott, hogy nem lesz menekülttábor Komáromban, azonban mégsem szabad hátra dőlnünk. Már több egyeztetés is lezajlott a témában megyei és parlamenti képviselőkkel, továbbá több illetékes szervvel. A menekültkérdés kapcsán nem elfogadható a politikai rivalizálás, teljes összefogásra van szükség. Előfordulhatnak szerencsétlen megfogalmazások, azonban egy dolog szinte mindenkit összeköt: senki nem akar menekülttábort a régióban. Ez nem azt jelenti, hogy a lakosok érzéketlenek volnának a nehéz sorsú bevándorló családokkal szemben, de a magyarországihoz hasonló tömegek felbukkanása az itt élők életkörülményeit sodorná veszélyes bizonytalanságba.

Ebből adódóan egy határozott NEM az álláspontunk a jövőben is az új táborok kapcsán. Ebben teljes összefogás kell, mivel a migráns tömegek száma tovább emelkedik, és minden félnek megvan a maga felelőssége. Van, aki országos szinten cselekedhet (parlament, minisztériumok), van, akinek a megyei szintre van hatása (megyei ingatlanok kezelése), de a város vezetésének a felelőssége is nagy, mivel nem sodródhatunk az árral, az ügyben határozott álláspontot kell képviselnünk.

 Keszegh Béla, Komárom alpolgármestere

Top