Gergely István Komárom díszpolgára – VIDEÓ

Az év utolsó előtti napján ünnepélyes keretek között fogadták a komáromi városházán Gergely Istvánt, akinek 2016-ban díszpolgári címet adományozott a város.

IMG_5293

Komárom már hagyományosan olyan neves személyiségeknek adományoz díszpolgári címet, akik pillanatnyilag nem komáromi lakosok, de szorosan kapcsolódnak a városhoz. A komáromi származású Gergely István a magyar vízilabda válogatott kapusaként két olimpiai bajnoki címet szerzett – ezt megelőzően szlovák válogatott volt, pályafutását a komáromi pólócsapatban kezdte.

Feleségével márciusra várják első gyermeküket, egy kisfiút, így érkezik az utánpótlás.

Komárom díszpolgárával egy villáminterjút is készítettünk, melyet a Delta hétfőn megjelenő számában olvashat.

(d)

Top