Folytatódik a vár tetőszerkezetének felújítása

Az Újvárban található kaszárnyaépület tetőszerkezete újabb szakaszának felújítási munkálatai kezdődhetnek el 2018-ban, a napokban hozták ugyanis nyilvánosságra, hogy Komárom sikerrel járt a Kulturális Minisztérium „Újítsuk fel házunkat“ (Obnovme si svoj dom) elnevezésű pályázatán. Több mint félmillió euró érkezhet erre a célra a városba.

Foto - strecha kasárne

A sikeres pályázatnak köszönhetően előkelő társaságba került Komárom, a Kulturális Minisztérium a több tucat pályázó közül ugyanis mindössze tíz tendert (többek között a galgóci, a szeredi és a holicsi kastély, az alsólehnici karthauzi kolostor, a lőcsei Szent Jakab templom, a nagyszombati városi erőd, a Zayváraljai várrom és a Nyitrabajnai várterület részleges vagy teljes felújítását érintő pályázatot) bírált el pozitívan.

A Vág felőli épületszárny újul meg

Az épített kulturális örökség megőrzésére, felújítására irányuló, 5,4 millió összköltségvetésű pályázaton a városi hivatal helyett hivatalosan a Városi Művelődési Központ vett részt, Komárom ugyanis az ismert okokból (a város egy adminisztrációs mulasztás miatt feketelistán szerepel, így sem hazai, sem uniós pályázatokon nem vehet részt) nem volt jogosult a jelentkezésre.

Mint ismert, a kaszárnyaépület tetőszerkezetének nagy részét (400 méternyi tetőrészt) másfél évvel ezelőtt már felújították. A munkálatokat akkor a komáromi Darton építőipari cég végezte. Az épületegyüttes két szárnya azonban még hátramaradt, a most elnyert pályázatnak köszönhetően a kaszárnya Vág felé eső részének felújítását végzik majd el (lásd fotónkat). Gráfel Lajos, a városi hivatal műemlékvédelmi osztályának munkatársa ugyanakkor bízik abban, hogy a jövőben lesz lehetőség a még be nem fejezett, Duna felőli szárny megújítására is.

var

Több mint félmillió érkezik az államtól

Az elnyert támogatás pontos összege egyelőre nem ismert, a pályázónak ugyanis előbb el kell juttatnia egy közbeszerzési tervet a minisztériumba – a tárca pedig csak ezt követően dönt arról, kinek mekkora összeget ítél meg. A beadott pályázatban mindenesetre 580 ezer euró szerepel, amelynek 5 százalékát – mintegy 30 ezer eurót – a városnak saját forrásból kell fedeznie. Az összeg másik része, vagyis 550 ezer euró érkezhet az államtól, Gráfel Lajos szerint ezt valószínűleg meg is kapja a város, hiszen a becsült költségeket alulárazták, és a projekt teljes finanszírozása ennél olcsóbban nemigen jönne ki.

A sikeres pályázóknak a minisztérium három ütemben folyósítja majd a támogatást. Az elsőhöz (a teljes összeg 40 százalékához) 2017 végéig juthatnak hozzá a nyertesek, az összeg fennmaradó részét (30-30 százalékát pedig) további két részletben utalják.

Jövőre indulhat a munka

A támogatás első részével 2018 júniusáig kell elszámolniuk a nyertes pályázóknak – ez pedig azt jelenti, hogy legkésőbb a jövő év elején el is kell kezdődjenek a munkálatok az erődben. Előtte azonban még a közbeszerzési eljárást is le kell folytatnia a városnak, ami Gráfel Lajos szerint legkevesebb 3-4 hónapot vehet igénybe. „A tényleges munka csak a kivitelezővel megkötött szerződés aláírása után kezdődhet meg – vélhetően a jövő év elején. 2019 végéig pedig a teljes projektnek be kell fejeződnie“ – tette hozzá Gráfel, aki szerint a mostani siker mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a komáromi központi erőd, illetve a bástyarendszer korábban felkerült a Műemlékvédelmi Hivatalnak arra a listájára, amely Szlovákia legfontosabb, felújításra váró műemlékeit tartalmazza.

Langschadl Mátyás

Kapcsolódó cikkek:

Élet költözik a várba

Kik költözzenek a várba?

Top