REAL-K

Édesanyám nevezett először Pulykának

A komáromi sportéletben talán senkinek sem kell bemutatni Ferenczi József nyolcszoros csehszlovák bajnokot, közismertebb nevén Pulykát. Az egykori ökölvívó manapság edzéseket tart, és főleg a roma származású fiatalok útját egyengetné. A komáromi sporcsarnokban tartott ökölvívó gálák szervezésében is oroszlánrészt vállal, és a jövőre nézve még nagyon sok terve van. Interjúnk.

• Mi újság? Rég hallottunk rólad. Hogy vagy?
– Edzősködöm. Van úgy, hogy egy nap tíz gyakorlást is tartok. Tanítványaim között akadnak kisebbek, nagyobbak, profi sportolók és amatőrök is.

• Mióta csinálod ezt?
– Talán nyolc éve.

• Életed a sport, a boksz, úgy tűnik, nem tudsz ettől szabadulni. Hogyan kezdődött?
– Gyermekkoromban a Munka Utcai Alapiskolában Csintalan Miklós vezetése alatt jártam atlétikai körre, gyalogló voltam. Utána fociztam is, de Csintalan tanár úr egy szép napon azt mondta, hogy este hat órakor vár engem az iskola tornatermébe. Nem akarta elárulni, miről van szó, így a kíváncsiság odavitt.

sdr

• Mi történt?
– Megérkeztem a terembe, ott meg azt láttam, ahogy a haverjaim egymással bokszolnak. Bemutattak engem Győrfi György úrnak, aki később az edzőm lett. Csintalan azt mondta Gyuri bácsinak, hogy itt van egy gyerek, akiből jó ökölvívó lehetne. Valahogy így kezdődött.

• Melyik volt az első komolyabb versenyed, amire vissza tudsz emlékezni?
– A nyolcvanas évek elején volt az első meccsem Újvárban. Az ellenfelem annyira megvert, hogy alig bírtam felállni, a nevére a mai napig emlékszem, Farkas Róbertnek hívták.

• Mikor jött az első siker?
– Három hónappal később ismét Érsekújvárban rendezték a szlovák bajnokságot, a döntőben pedig vissza tudtam adni Farkasnak a verést. Így lettem szlovák bajnok, mindössze három hónap gyakorlással.

• Ezután nyertél még 8 csehszlovák bajnoki címet, Komáromban pedig mindenki sztárként tekintett rád. Hogy élted meg ezt az időszakot?
– Nehezen. Otthon 11-en éltünk egy kis lakásban, tehát akkoriban bonyolult volt az élet. Nemegyszer előfordult, hogy reggel felkeltem, és az összes ruhámat elvitték a testvéreim. Ekkor már tinédzser voltam, és elég rosszul estek ezek a dolgok. Gyakran kellett nélkülöznöm, előfordult, hogy az ebédből sem jutott már nekem. El is panaszoltam Gyuri bácsinak, aki elintézte, hogy egy kollégiumban lakhassak. Onnantól kezdve rendesen jártam iskolába is, az edzésekről sem hiányoztam, volt mit ennem, nyugodtabban tudtam készülni.

• Melyik győzelmedet ítéled a legnagyobbnak?
– Az egyik csehszlovák bajnoki döntőben Pavol Madurával kerültem össze, aki akkor már többszörös bajnok volt, Európában is szerzett egy ezüstérmet, nem beszélve arról, hogy idősebb, ezáltal sokkal tapasztaltabb volt nálam. Végül pontozással, 5:0-ra nyertem ellene, és ekkor a bírók olyan kijelentéseket tettek, hogy szerintük én voltam a legtechnikásabb ökölvívó az egész országban.

• Ha ennyien látták, hogy ilyen tehetséges vagy, miért nem sikerült kijutnod mondjuk az olimpiára?
– 1984-ben Finnországban és Németországban is edzőtáboroztam fél évig, nagyon szerettem volna eljutni Los Angelesbe, de akkoriban politikai okokból a keleti országok nem vettek részt a játékokon, így én is itthon maradtam.

imgpsh_fullsize

• Később sem kínálkozott újabb esély?
– Sajnos akkor már egy kicsit ellustultam, nem ment úgy a bokszolás, ahogy szerettem volna, így ekkor már esélyem sem volt kijutni.

• Meddig tartott a karriered?
– Nagyjából 18 évig.

• Megbántál bármit is?
– Nem. Ha mindent újrakezdhetnék, ugyanúgy csinálnám.

• Térjünk vissza a jelenbe! Látsz olyan tehetségeket a városban, akik még nálad is többre vihetik?
– Egészen biztosan vannak ilyenek, csak közben még egy normális tornatermünk sincs. A régi birkózócsarnok nagyon le van élve, és már maguk a birkózók sincsenek ott. Éppen ezért a Bowling Centrumban tartom az edzéseket, mert ott minden körülmény adott. Ezzel viszont az a gond, hogy a szegényebb sportolók nem tudják maguknak megengedni, ebben meg benne van, hogy egy-egy tehetség elkallódik.

• 12 évig egy romacsapatot is igazgattál. Erről mit kell tudni bővebben?
– Először a Munka utcán tartottuk az edzéseket, fizetség gyanánt pedig mindig tisztán tartottuk a környezetet, tehát brigádoztunk. Többszörös szlovák bajnokok is a csapat tagjai voltak, velük nagyon jó volt dolgozni. Példának felhozhatnám a Rafael testvéreket (Elemér és Gyula), akik junior világ- és Európa-bajnokságon is részt vettek.

• Miért szűnt meg ez a csapat?
– Később a Rozmaring utcai iskolában kaptunk helyet. Akkor még volt nálam 20 gyerek. Amikor megtudták, hogy én fogom tartani ott is az edzéseket, jött még 30. Azt tudni kell, hogy délután fél négykor kezdtünk, de a gyerekek zöme már egy órával előtte ott volt, és hát amilyenek a gyerekek, ugye játékkal töltötték az időt az iskola udvarában. Ez pedig nem tetszett az iskola vezetésének, ezért egész egyszerűen kirúgtak onnan minket. Igazából a mai napig nem tudom, konkrétan miért, de sejtem.

• A gyerekek származása miatt?
– Lehet. Nem tudom. Mindenesetre véget ért ez a történet is.

• Nagyjából ekkor kaptál szívinfarktust…
– Így van. Éppen edzést tartottam, egyszercsak rosszul lettem, erősen izzadni kezdtem. Bementem a WC-be, megmostam az arcom, ami egy kicsit segített. Visszamentem, folytattam a munkát, de pár perccel később már csak sötétséget láttam. Azonnal bevittek a kórházba, ahol 5 napot töltöttem el. Hálisten’ rendbehoztak, de később még sokáig kellett Pozsonyba járnom különböző kivizsgálásokra. Azóta viszont nincs semmi problémám. Le is kopogom.

• A városban mindenki csak „Pulykaként“ ismer. Van ennek a névnek története?
– Gyerekkoromban családi házban laktunk, és az édesanyám állatokat tartott. Volt vagy 50 pulykánk. Egyszer megláttam, ahogy az anyukám a ketrecben eteti őket, és észrevettem, hogy elfelejtette becsukni az ajtót. Akkor én bementem, és csodával határos módon egy pulyka sem csípett meg, sőt, még játszottam is velük. Ekkor anyukám kijött, és nagyon megijedt, hogy bajom esik. Én meg csak ott ültem a madarakkal, és beszélgettem velük, anyukám pedig elnevezett Pulykának.

• 51 éves vagy. Mit fog csinálni Pulyka a következő 30 évben?
– Sok tervem van, de a megvalósításukhoz még sok munka kell. Hálisten’ találtam egy jó szponzort, Bilkó Andrást, aki segíti megszervezni azokat a bokszgálákat, amikből már többet is láthatott a komáromi közönség. Ez azért is fontos, mert népszerűsíteni tudjuk a sportágat. Andrással arról is beszélgetünk, hogy ideje lenne visszatérni a fiatalokhoz, és kinevelni néhány bajnokot. Származásomból fakadóan nagyon szeretnénk segíteni néhány romagyereknek, hogy kihúzzuk őket a gödörből. Mivel említettem, hogy nagy szükség lenne egy modern teremre is, így ezt is jó lenne minél hamarabb megoldani. Erre is van tervünk, majd meglátjuk, hogy sül el. Bizakodó vagyok, és még sokáig aktív maradnék.

(Kovács Gerzson Dávid)

Top