Az Eb-re készül a komáromi bajnok

Pályafutása során összesen 51 országos bajnoki címet és kupát nyert egy komáromi sportoló, akinek sikereiről viszonylag keveset hallani. Köszönhető ez talán annak is, hogy nem a hagyományosnak számító sportágakban vitézkedik, hanem a biliárd különböző versenyszámaiban (pl. pool, sznúker) – egyéniben és csapatban is. Polách Jaroslavval, a komáromi ŠBK biliárd játékosával beszélgettünk. 

Polách Jaroslav idén már megnyerte a Szlovák Kupa első és második fordulóját is. A sorozat öt versenyből áll, és a győztes kiléte az év végi összesítés alapján dől el. A legnagyobb rivális (Koňiar Jakub) mostanság igencsak alulteljesít, ez is hozzájárul a komáromi biliárdos jó teljesítményéhez. Eddigi sikereivel igencsak nagy lépést tett afelé, hogy az év végén minimum a dobogóra állhasson, de akár még bajnok is lehet. Mindezek mellett már három éve egy osztrák csapatot is erősít, mellyel az ottani bundesligában vitézkedik. Élete során eddig a különböző versenyeken 51 bajnoki címet és kupát nyert. Eljött hát az ideje, hogy egy kicsit kifaggassuk.

kiskockaskep

Gyermekkorunkan együtt rúgtuk a bőrt a KFC színeiben, most mégis biliárdozol. Mi történt?

16-17 évesen elég gyakran voltam sérült, biztosan emlékszel rá, hogy főleg a bokám nem bírta. Később azért tovább próbálkoztam, de amikor már a térdemet kellett műteni, muszáj volt feladnom ezt a sportágat.

Mikor játszottad le életed első partiját?

Ahogy mondtam, 16 éves lehettem, amikor megismerkedtem a biliárddal. Először a barátaimmal jártam ki a közeli klubba, ahol persze rendre elvertek. Ez engem nagyon zavart, egyben motivált is, és fejleszteni kezdtem magam. Kimondottan utálok veszíteni, ezért minél hamarabb revansot akartam venni a haverokon.

Az önfejlesztés elég jól sikerült, hiszen hamarosan felfigyeltek rád, és részt is vettél az első versenyeden.

Ez igazából úgy történt, hogy megnyílt a Saturnus Biliárd Klub, ahol a nyitóversenyen én is részt vettem, pár barátommal. Elég jól szerepeltem, és a tulajdonos (Domján Zsolt) felfigyelt rám, majd gyakorlási lehetőséget biztosított. Ez annyit jelentett, hogy ha éppen szabad volt egy asztal, azon bármikor játszhattam.

Innentől kezdve mennyi idő telt el az első komolyabb megmérettetésig?

Először is az előbb említett klub színei alatt rögtön beneveztek a második ligába, és már az első évben össze is jött a feljutás. Persze, eközben egyéniben már részt vettem az Országos Bajnokságon, és a Szlovák Kupákon is. Ekkoriban a legjobb eredményem egy országos ötödik helyezés volt.

Mi fogott meg ebben a sportágban?

Először is szögezzük le, hogy sportembernek születtem. Imádok mindent, ami a sporttal kapcsolatos. A biliárd viszont egy olyan ágazat, ahol bárki, bárkit, bármikor megverhet. Például az utolsó nagy győzelmemet is úgy arattam, hogy az elődöntőben, és a döntőben sem hibáztam, azaz, nem lőttem mellé a golyót. Ilyen esetben bármilyen ellenfél ülhet a széken, arra várva, hogy hibázok, hiszen ha ezt a szívességet nem teszem meg neki, akkor nem nyerhet ellenem. Valami ilyesmi történt most is, és ezért is szeretem annyira ezt a sportot.

Eddigi karriered során melyik az a győzelem, amire a legbüszkébb vagy?

Pár évvel ezelőtt sikerült megnyernem a Bratislava Open elnevezésű nemzetközi versenyt, ahol igencsak kemény mezőny gyűlt össze. De például tavaly októberben is részt vettem egy hasonló megmérettésen, ahol 14 ország legjobbjai képviseltették magukat, és annak ellenére, hogy különböző okokból kifolyólag nem igazán tudtam felkészülni, egészen a döntőig meneteltem, ahol a világbajnoki ezüstérmestől kaptam ki, szoros csatában. Erre igencsak büszke vagyok.

A család hogy viseli, hogy a munkád mellett még ilyen sokat foglalkozol a biliárddal is? Van egy gyönyörű pici fiad, nyilván igyekszel velük is a legtöbb időt eltölteni. Büszkék rád?

Biztos vagyok benne, hogy büszkék rám, és érzem is azt a rengeteg támogatást, amit tőlük kapok, de nyilván jobban örülnének, ha többet lennék velük is. A párom viszont nagyon toleráns, és én ezért nagyon hálás vagyok neki. Mindennél jobban szeretem őket.

kep2

A válaszodból kiderül, hogy nem sok szabadidővel rendelkezel. Ha mégis akad ilyen, mivel töltöd?

Nyáron nincs szezon, éppen ezért olyankor eljárok teniszezni és horgászni. Persze, ha a körülmények ezt megengedik. A régi barátokkal igyekszünk mindig összejönni, egy kicsit csónakázni és egyben pecázni is. Természetesen ilyenkor egy kicsit versengünk is egymással, hiszen ilyenek vagyunk mi férfiak. Minden évben az nyer, aki a legnagyobb súlyú halat kifogja.

Ki szokott győzni?

Az egyik cimborám ügyesebb a többieknél, majdnem mindig ő nyer. Pár éve viszont nekünk volt több szerencsénk, ő viszont nem adta fel, és egész éjjel kuksolt a csónakban, korom sötétben, és várta a nagy vadat. Természetesen elszunyókált, és beleszédült a folyóba. Jött a nagy rikácsolás, a “mentőcsapat” pedig beleugrált a vízbe, de kiderült, hogy az csak a derekunkig ért, szóval egész viccesen zárult a történet.

Az amerikai filmekből megtanulhattuk, hogy aki jól biliárdozik, az olykor kisebb-nagyobb tétekben is játszik az egyes szórakozóhelyeken. Történt már veled ilyen? Kihívtak már ilyen feltételekkel egy játékra?

A lassan húsz éves pályafutásom során rengeteg példa volt erre, olykor elég meleg helyzeteket is átéltem emiatt. Az egyik győzelmem eléggé érzékenyen érintette az ellenfelemet, aki végül egy késsel a kezében győzött meg arról, hogy a meccs előtti egyezségünk semmis. De ekkor még jóformán gyerek voltam, és sokat tanultam ebből is.

És amikor a haverokkal játszol, nincsenek kikötések, hogy csak a bal kezedet használhatod? Mert hallottam erről is.

Már abba sem egyeznek bele. Csak egy kézzel dolgozhatok, és csak egy lábon állhatok. Persze, az évek során már rájöttek, hogy ilyenkor fontos, hogy a fehér golyó minél messzebb legyen az asztal peremétől, hiszen így igencsak megizzadok az ütéssel. Magyarul a levegőből kell pöccintem. Érdekes eredmények születnek ilyenkor.

Ezek a dolgok gondolom hozzásegítenek a mentális épségedhez, ami nélkülözhetetlen a versenyeken. Mit hoz a jövő? Milyen megmérettetéseken találkozhatunk a neveddel?

Március elején lesz az egyéni országos bajnokság, amit meg szeretnék nyerni, hiszen tavaly csak az ezüst jött össze, és ezt mindenképpen ki szeretném javítani. Április 11-én repülök Portugáliába, az Európa-bajnokságra. Itt is szeretnék érmet nyerni. Ezek a fontosabb versenyek, de nyilván az otthoni küzdelmek egész évben zajlanak majd, minden hétvégén versenyzek valahol. Igyekszem öregbíteni városunk hírnevét szerte a világban, hiszen számomra ez is nagyon fontos. Aki tud, szurkoljon nekem.

Kovács Gerzson Dávid

Top