A példakép

SONY DSC

Az idén ketten kapták a Szlovákiai Civil Becsületrendet. A szőgyéni Berényi Kornélia mellett, a komáromi Tóth Bernadett szociális terepmunkás és civil aktivista érdemelte ki az elismerést. Múlt kedden Tóth Bernadett nyomába eredtünk, és meglestük, mit csinál.


A buszmegállóban

Reggel fél nyolc. Egymás után jönnek a buszok a komáromi nagy buszmegállóba. Az egyik járattal húsz roma tanuló érkezik Harcsásról. Tóth Bernadett, a városi hivatal szociális terepmunkása és Ferenczi József – ismertebb nevén Pulyka – roma polgárőr várják és átkísérik őket az úton. „Amióta tavaly az egyik gyermeket elütötte az autó, csak felügyelettel mehetnek iskolába. Egy olyan gyermekkel történt a baleset, ahol az édesanya egyedül él, és nem tudott eljönni a többi kisgyermeke mellől. Ezeknek a gyermekeknek szükségük van a segítségre, két és fél kilométerre a várostól. A másik roma polgárőr felrakja őket a buszra Harcsáson, mi pedig a kollégával várjuk őket itt” – magyarázza Bernadett, akinek az esetleges iskolakerülőkre is ügyelnie kell. „ Ellenőrzöm, hogy bent van-e az iskolában a gyermek. Ma is van egy ilyen eset, hogy az egyik kamasz nem akart iskolába menni. A kamaszokkal van a legtöbb gond. Beszélek az édesanyjával. Nemrég állt munkába. Úgy tudom, nem szeretne otthon maradni, hogy a fiatalembert kísérgesse, és ezt a fiúnak is meg kell értenie”.

Konfliktus támad az üzlet előtt. Két lány összeveszik. „Még gyerekek” – mosolyog Bernadett. „Feladatunk, hogy mindketten megértsék, nem kell azonnal kiabálni a másikra, és tudjanak elnézést kérni egymástól, ha hibát követnek el” – így Bernadett, akinek a kezét megfogják a lányok, és megyünk tovább Dettivel, ahogy a gyerekek szólítják.


SONY DSC

A roma polgárőrök szerint, ha nem lenne Detti, Harcsáson nem lenne semmi. Rafael Róbert: „Detti nagyon rendes, tisztességes és becsületes. Vannak néhányan, akiknek nem tetszik, milyen jól bánik velünk, néhány irigye azért akad, de általában meg vannak vele elégedve.” Ferenczi „Pulyka” József : „Dettit egy és fél éve ismerem. Jó munkát végez. Ha ő nem lenne, nem lenne itt semmi. Komárom különböző részeire visz meleg ételt is a rászoruló családoknak. Vannak, akik kritizálják, főleg amikor idegesek. Azután lenyugszanak és bocsánatot kérnek tőle. Nagyon jó vele dolgozni.”


Néhány gyermek a magyar speciális alapiskola felé veszi az útját, vidáman integetnek. A többiek a Munka Utcai Alapiskolába folytatják útjukat. Az ajtóban a tanító néni üdvözli őket. Tóth Bernadett és Ferenczi „Pulyka” József tavaly átvehették a Speciális Alapiskola igazgatónőjének emléklapját.

Harcsásra indulunk. Útközben arról faggatjuk Bernadettet, mi a véleménye a komáromi Angyal László gyermekénekesről, aki egyre hangosabb sikereket arat az egyik szlovák kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorában. Nagyon nehéz szociális környezetből indult, a csatorna is gyűjtést szervezett a családnak. „Ismerem Laci történetét. Azt kívánom neki, hogy az összes eddigi negatív élmény, ami érte őt gyermekkorában, váljon pozitívvá, és tudatosítsa, mibe nem szeretne visszakerülni” – válaszol Bernadett.

Harcsás délelőtt

Harcsáson a városi szociális lakótömb környékén sokan veszik körül Bernadettet. Ő osztja ki a postai küldeményeket, leveleket. „Hét éve, amikor elkezdtem itt dolgozni, megrongálták a postaládákat, meg kellett oldani a kézbesítést. Megkerestem a postát, amely ide kézbesíti a leveleket, született egy együttműködés, hogy ezután én koordinálom a levelek szétosztását. Csupán annyit mondok az ügyfeleknek, hogy van postájuk; azt már nem, hogy honnan érkezett, mert nem az én dolgom” – magyarázza Bernadett. Hozzáteszi, nem szeretné azzal fényezni magát, hogy bemutassa az ott élők sorsát, vagy, hogy fotózkodjon velük. „Az a dolgom, hogy rávezessem őket arra, hogy gondolkodjanak el azon, miképp tudnának javítani a helyzetükön. Nagyon nehéz az itt élőknek. Roma emberek, akik méltóságteljesen próbálnak élni. Egy-két ember miatt nem szabad senkit negatívan általánosítani”.


SONY DSC

Katival. Az asszonyok szerint Tóth Bernadett segítőkész és jószívű. Margit: „Szeretem Dettit, mert nagyon sokat segített. Amikor meglátjuk a piros autóját, örülünk, hogy itt van velünk, és megint segít, amiben kell. Rosszat nem tudok róla mondani”. Kati: „Detti mindig ilyen jószívű. Már régóta ismerem. A haja hosszabb volt, csak levágatta. Így is nagyon jól áll neki. Nem kell félteni, meg tudja magát védeni, de mindig mellette leszek, és segítek neki.”


Az Esztergályos utca csendes

A témát az autóban folytatjuk. Ellenőrzésre megyünk az egyes és a kettes lakótelepre. Az Esztergályos utcában most minden csendes. Munkások egy csoportja integet. „Van közöttük két harcsási munkás is” – jegyzi meg Bernadett, mi pedig közbevetjük, ez a környék az összeférhetetlen lakosok miatt is szerepel a hírekben. „Az összes rossz tapasztalatot sajnálom, viszont amikor kimegyek terepre, és rákérdezek, hogy mi volt a veszekedés oka, elmondják az emberek. Tudni kell, hogy ők akárhol; a lakásban vagy az utcán is oldják a konfliktusaikat” – tudatja.

Hajléktalanok között

Délután megismerjük a civil Dettit. Először egy asszony mellett áll meg az autó. Kenyeret, édességet ad neki. „Barátaim szólnak, hogy szeretnének segíteni a rászorulókon tartós élelmiszerrel: van-e kinek adnom? Mondanom sem kell, hogy mindig vannak, akiknek jól jön” – jegyzi meg. Azután a hajléktalanok közé megyünk a hetes lakótelep egyik buszmegállójához. A hajléktalan páros női tagja már mondja is: orvoshoz készülnek. Lefürödnének? Kérdezi Bernadett. Kifizetem. Mondja még. Az asszony bólogat.

A városi hajléktalanszálló a központi erőd közelében található. Bernadett intézkedik. Kifizeti a hetven centet a hajléktalanok fürdéséért. „A munkám alapja az elfogadás. Biztos van oka annak, hogy az utcán élnek. Aki úgy dönt, hogy nem akar ebből kitörni, vagy nem tud, elfogadom, és próbálom a tevékenységemmel mérsékelni az általa választott hátrányos életmódot” – mondja. Azután csokoládét pakol az autóba, megtelik a hátsó ülés. Az édességes dobozokat visszük az egyes lakótelepre, később Harcsásra.


SONY DSC

Kolléganőjével, Szabó Gabriella óvónővel. „Detti nagyszerű kolléga, számomra példakép. Van benne egy motor, ami mindig előbbre viszi, és pozitív energiát visz mindenhová.”


Harcsás délután

„Szeretem ezt az utat” – mosolyodik el Harcsás felé. „Az életem részévé vált” – sóhajt. Majd arról beszél, hogy milyen sokrétű a szociális munka. „Ez olyan, mint az élet. Az életszerű dolgokat oldjuk szakmai szinten. Ott avatkozik be a szociális munkás, ahol a rászoruló személy és a társadalom negatívan összeér. Folyamatosan utánanézek a törvényeknek, tájékozódom. A szociális munkásnak folyamatosan képeznie kell magát” – teszi hozzá. És hogy volt-e harca azzal, hogy a harcsási közösség befogadja? „Másfél-két év kellett ahhoz, hogy elfogadjanak, és lássák, hogy nem ártani jöttem, hanem velük együtt jobbá tenni ezt a környezetet. A háztömb körüli rendrakás működik, a törvényekkel összhangban. Szeretném, ha az itt élők megértenék, hogy a lakosok közül kikerülő takarítók minden itt élő szemetét takarítják, és nem szolgák” – említ egy konkrét ügyet.

Naplemente

Arról már estefelé, a Duna mellett, a töltésen mesélt, hogy a harcsási közösségben először meglepődtek, hogy beszél lovári nyelven. „Az évek során tökéletesítettem a nyelvtudást. A három-négy éves roma gyermekekkel csak cigányul tudok kommunikálni, mivel a családokban is az anyanyelvükön kommunikálnak. Azt gondolom, már elég jól megy” – tűrte hátra a haját.

Végül megkérdeztük Tóth Bernadettet, mit tanult az ott élőktől? „A bokoji, az úgynevezett cigánykenyér készítését, ami sóból, vízből készül, nincs benne élesztő. Amúgy pedig azt, hogy a harsány viselkedés mögött a családok egymás között betartják a tiszteletet, vannak íratlan szabályok, szokások, amiket inkább már elsajátítottam” – felelte. Azután hosszan néztük a naplementét a fel­éledő szélben. Közben sms érkezett a mobiljára. Egy ismerős gratulált a Szlovákiai Civil Becsületrendhez. Éppen akkor olvasta.


SONY DSC


„Dolgát csendben végzi, a dicséretet inkább mások szokták elmondani róla. Civil tevékenységére már Szlovákia-szerte felfigyeltek egyes szervezetek, és csábítják őt tőlünk messzebbre. De ő azt mondja, itt a helye, szülővárosában, Komáromban.”

(Részlet a laudációból)


Bárány János, fotók: a szerző

Top