Újabb arany: Vlček és Tarr duplázott

Szenzációs teljesítményt nyújtott a komáromi kajakos páros, hiszen az ezres táv után az ötszázas versenyben is aranyérmet szerezett. Egy nagy csatában a magyar hajót megelőzve egy hajszálon múlott a győzelem.

A szombati jó szereplést folytatva újra csodálatos eredményt ért el a Vlček Erik és Tarr György páros. Szombaton a K2 1000es versenyben magabiztosan győztek, közel egy másodpercet vertek a második helyen szereplő ausztrál párosra. (Bővebben ITT)

A jó eredmény után bizakodva várták a K2 500-as versenyt is, mindamellett, hogy a júliusi Európa-bajnokságon ebben a számban “csak” a hatodik hely jött össze.

A vasárnap reggel, a meghirdetett időpontól korábban kezdődő döntőben nagyon szoros volt a rajt. A táv felénél úgy tűnt, hogy a magyar hajóé lehet a győzelem. A hajrában azonban Vlček és Tarr fantasztikus tempóban rákapcsolt, és egy hajszállal nyerte a versenyt. A győzelem annyira szoros volt, hogy a beérkezők egy pillanatig maguk sem tudták, ki győzött, de aztán nemsokára jött az eredmény, a komáromi páros megszerezte második aranyérmét a moszkvai világbajnokságon.

tarrvlcek
Részletes eredmények ITT.

Demin Viktor négyese az ötödik lett

Szintén vasárnap zajlott a K4 1000-es döntője, amiben a komáromi Demin Viktor is rajthoz állt. A júliusi EB-n a szlovák hajó ezüstérmet szerzett ebben a számban.

A Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor és Demin Viktor összeállítású négyes az ötödik helyen végzett, a cseh csapatnak sikerült újra aranyérmet szerezni.

Részletes eredmények ITT.

(d)

Top